2007. novemberében írtam egy hosszabb Csillagkapu sorozat értékelést az AXN blogjára, amelyet most itt is megosztanék az utókorral.
Ez a sorozat azért vált a kedvencemmé, mert számos személyes élmény köt hozzá. Annó a kilencvenes években még csak az akkoriban elterjedő parabolaantennák révén lehetett külföldi csatornákon igényes sorozatokat nézni. Föld 2, Babylon 5, SeaQuest DSV, Star Trek : The Next Generation, Star Trek : Deep Space 9, Hercules vagy Xena. Mind legendás nevek. Aztán megérkezett pár évvel később a Csillagkapu. A mozifilm tetszett, de első blikkre nekem picit túl egyszerűnek és rövidnek tűnt. A mogorva és megkeseredett O'Neil (szigorúan egy "l" betűvel) Kurt Russell megformálásában nem volt túl szimpatikus, s helyette a békés Daniel Jackson karakterébe tudtam leginkább beleélni magam. Viszont maga az alapötlet már akkor elvarázsolt, hogy mai emberek varázsütésszerűen távoli világokra látogatnak és kalandokba keverednek. Próbáltam szerepjátékosként elképzelni Abydos lakóinak életét Rá halála után, de mivel akkoriban még nem voltak DVD-k, így a filmmel kapcsolatos emlékeim is megkoptak a moziban való megtekintés után.
Egy napon azonban a bátyám szólt, hogy a német RTL II-n látott egy új ajánlót, ami szerinte nagyon biztatónak tűnik. S bár nem beszéltem jól a német nyelvet, mégis elkezdtem nézni. Ahogy a nyitójelenetben a kapu aktiválódott, majd bemasíroztak az első Kígyógárdisták Apófisszal és tűzharcba keveredtek, már akkor éreztem, hogy itt valami rendkívüli részese lehettem, és azt hiszem, hogy ezzel voltunk még így páran.
Most hosszasan ecsetelhetném a főszereplőket, a jelmezeket, az aláfestő zenét, a moziszerű látványelemeket, de azt hiszem, hogy ezt már sokan megtették helyettem. Az első évad részei mind-mind beillenek egy önálló, kerek Csillagkapu filmnek, melyek közül a népszerűbbek később számos történetszál kiindulópontjai lettek. Akkoriban persze ezt még nem tudhattuk, így én csak hétről hétre, illetve évről évre néztem az újabb epizódokat és hagytam magam elvarázsolni. Itt persze nincsenek kezdetben nagy űrhajók és steril környezetben élő emberek, nem mászkál minden epizódban maszkos vagy komputer által animációval életre keltett idegen lény, s talán mai szemmel nézve már szegényesnek tűnik pár dolog megvalósítása, de akkor is mindenképpen a tévés scifi történelem legendás részekkel gazdagodott, míg a későbbi évadok és sorozatok, azaz az egész Csillagkapu világ megértéséhez szükséges alapokat is itt szórják el az írók.
Amit Brad Wright és Jonathan Glassner képernyőre álmodott, az valami új, valami szokatlan, valami, ami minden korábbi scifi-sorozattól eltér. Sikerült megragadniuk a mozifilm lényegét és persze a hozzá kapcsolódó nézőtábort, majd a cselekményt tovább bővítve még teljesebb világgá alakítani. Hiszen ki ne szeretne minden héten egy háromnegyed órára kikapcsolódni az élete ügyes-bajos dolgaiból, s újból gyerek lenni és önfeledten ismeretlen világokba kalandozni gyalogosan, hősként védelmezni a gyengéket és legyőzni a rosszfiúkat erővel vagy furfanggal? A sorozatban a tehetséges színészek, a jól megírt karakterek kapcsolatrendszere, a felvetett morális problémák, a mitológiai vonatkozások, a scifi és fantasy elemek keverése, a szabad térben forgatott külső jelenetek, a felfedezések, a tudományok, a humor, dráma és akció keverékével egy olyan intelligens, mai korban játszódó elegyet hoztak létre, hogy szinte minden néző talál benne szeretni valót, amit más sorozat esetleg nem tudott neki nyújtani. Szerencsére bármikor be lehet kapcsolódni a történetbe, amely évtizedes pályafutása alapján egyre csak növekedett és kiteljesedett. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki még esetleg nem találkozott vele.
Ez a sorozat azért vált a kedvencemmé, mert számos személyes élmény köt hozzá. Annó a kilencvenes években még csak az akkoriban elterjedő parabolaantennák révén lehetett külföldi csatornákon igényes sorozatokat nézni. Föld 2, Babylon 5, SeaQuest DSV, Star Trek : The Next Generation, Star Trek : Deep Space 9, Hercules vagy Xena. Mind legendás nevek. Aztán megérkezett pár évvel később a Csillagkapu. A mozifilm tetszett, de első blikkre nekem picit túl egyszerűnek és rövidnek tűnt. A mogorva és megkeseredett O'Neil (szigorúan egy "l" betűvel) Kurt Russell megformálásában nem volt túl szimpatikus, s helyette a békés Daniel Jackson karakterébe tudtam leginkább beleélni magam. Viszont maga az alapötlet már akkor elvarázsolt, hogy mai emberek varázsütésszerűen távoli világokra látogatnak és kalandokba keverednek. Próbáltam szerepjátékosként elképzelni Abydos lakóinak életét Rá halála után, de mivel akkoriban még nem voltak DVD-k, így a filmmel kapcsolatos emlékeim is megkoptak a moziban való megtekintés után.
Egy napon azonban a bátyám szólt, hogy a német RTL II-n látott egy új ajánlót, ami szerinte nagyon biztatónak tűnik. S bár nem beszéltem jól a német nyelvet, mégis elkezdtem nézni. Ahogy a nyitójelenetben a kapu aktiválódott, majd bemasíroztak az első Kígyógárdisták Apófisszal és tűzharcba keveredtek, már akkor éreztem, hogy itt valami rendkívüli részese lehettem, és azt hiszem, hogy ezzel voltunk még így páran.
Most hosszasan ecsetelhetném a főszereplőket, a jelmezeket, az aláfestő zenét, a moziszerű látványelemeket, de azt hiszem, hogy ezt már sokan megtették helyettem. Az első évad részei mind-mind beillenek egy önálló, kerek Csillagkapu filmnek, melyek közül a népszerűbbek később számos történetszál kiindulópontjai lettek. Akkoriban persze ezt még nem tudhattuk, így én csak hétről hétre, illetve évről évre néztem az újabb epizódokat és hagytam magam elvarázsolni. Itt persze nincsenek kezdetben nagy űrhajók és steril környezetben élő emberek, nem mászkál minden epizódban maszkos vagy komputer által animációval életre keltett idegen lény, s talán mai szemmel nézve már szegényesnek tűnik pár dolog megvalósítása, de akkor is mindenképpen a tévés scifi történelem legendás részekkel gazdagodott, míg a későbbi évadok és sorozatok, azaz az egész Csillagkapu világ megértéséhez szükséges alapokat is itt szórják el az írók.
Amit Brad Wright és Jonathan Glassner képernyőre álmodott, az valami új, valami szokatlan, valami, ami minden korábbi scifi-sorozattól eltér. Sikerült megragadniuk a mozifilm lényegét és persze a hozzá kapcsolódó nézőtábort, majd a cselekményt tovább bővítve még teljesebb világgá alakítani. Hiszen ki ne szeretne minden héten egy háromnegyed órára kikapcsolódni az élete ügyes-bajos dolgaiból, s újból gyerek lenni és önfeledten ismeretlen világokba kalandozni gyalogosan, hősként védelmezni a gyengéket és legyőzni a rosszfiúkat erővel vagy furfanggal? A sorozatban a tehetséges színészek, a jól megírt karakterek kapcsolatrendszere, a felvetett morális problémák, a mitológiai vonatkozások, a scifi és fantasy elemek keverése, a szabad térben forgatott külső jelenetek, a felfedezések, a tudományok, a humor, dráma és akció keverékével egy olyan intelligens, mai korban játszódó elegyet hoztak létre, hogy szinte minden néző talál benne szeretni valót, amit más sorozat esetleg nem tudott neki nyújtani. Szerencsére bármikor be lehet kapcsolódni a történetbe, amely évtizedes pályafutása alapján egyre csak növekedett és kiteljesedett. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki még esetleg nem találkozott vele.
A Babylon 5 a legeslegnagyobb király, de a Csillagkapu csak egy fél milliméterrel áll mögötte. Kár, hogy manapság már elég szegényes a kínálat.
VálaszTörlés