2010. február 14., vasárnap

Török kezdőknek - Türkisch für Anfänger

Két éve Törökországban jártam és azóta amikor egy-egy hírben említik a törököket, akkor azokat általában elolvasom. Így lyukadtam ki a Duna TV egyik sorozatajánlójához is, amely a "Török kezdőknek" címet viseli.

A stílus gyakorlatilag egy tinédzser lány bűbájos kommentárjaival megspékelt török-német vegyes családról szóló sitcom. Itt-ott merészen szókimondó és bár többször átlépnek fontos határokat etnikai és vallási kérdésekben, de végül mégsem lesznek bántóak a párbeszédek, mert szerethetőek a karakterek. Tegnap felfedeztem, hogy egy jótét lélek (erika80) feltette az első két évad összes részét magyar szinkronnal. Meglátni és megszeretni csak egy pillanat műve volt, amit jól bizonyít, hogy képes voltam 5 órán át egy maraton keretében nézni.


Itt van az első epizód ízelítőül három szeletbe vágva, amikbe érdemes belekukkantani, mert az elsők talán a legszórakoztatóbbak, míg utána egy kicsit már-már csöpögőssé válik a szerelmi szálaktól.

1. rész : Ez az a rész, amelyben elveszítem a szabadságomat






További részek


Olvass tovább!

Roly Poly flash játékok

Az utóbbi napokban ezzel a flash játékkal játszottam talán a legtöbbet.
Az enyhén szadista cél elég egyértelmű, mert a gonosz kis korong Roly Polykat kell humánus módon másvilágra segíteni. Az eutanáziához egy szép nagy ágyú és pár időzített bomba áll rendelkezésünkre. A profik minimális lövésszámáról több videót is találhattok a YouTubeon, de talán nem érdemes előre lelőni a megoldást. A játék meglepően jó fizikai modellel rendelkezik, mivel az ellenfelek és a különböző tárgyak is képesek elcsúszni életszerűen egymáson. Jó szórakozást!

Roly Poly Eliminator

Roly Poly Cannon 1

Roly Poly Cannon 2

* * *




Olvass tovább!

2010. február 11., csütörtök

Néhány kóla reklám

Egy ismerősöm csak lónyálként hivatkozott ezekre a savas lötyikre, de néha az íze miatt én is csatlakozom a fogyasztói társadalomhoz.
Itt van pár kedvenc reklámom a múltból, amikor a Coca-Cola és a Pepsi látványosan összecsapott egymással:













A jegesmedvéseket is mindig imádtam:










Itt van pár "történelmi" ihletésű:











A végére hagytam a durvábbakat:







Olvass tovább!