2009. december 22., kedd

Avatar

Az mindent elárul, ha azt mondom, hogy az ilyen látványfilmek miatt volt érdemes a mozit feltalálni.

Az Avatar című film sorsát már két éve figyelem, bár a történetről csak apróbb pletykákat hallottam. Igazából a rendező személye, James Cameron győzött, mert ő eddig olyan klasszikusokat tett le az asztalra, amely felrázta Hollywoodot. Elég ha csak a Terminátor 2-t, az Abysst vagy a legnagyobb sikert, a Titanicot említenem.

A filmet alapvetően IMAX-ban kellett volna megnéznem, de mivel Nyíregyházán erre nincs lehetőség, így beértem az egyszerű 2D-vel, amit ráadásul a közepén még 15 perc szünetre megállítottak... A látvány szerintem önmagáért beszél így is, mert egészen félelmetes technikai ugrást vitt végbe a rendező és már emiatt önmagában biztos DVD vétel lesz a számomra, mert ezt még át szeretném élni párszor.

Az egész világot végig digitálisan készítették el az utolsó fűszálig, így a néző tényleg azt érezheti, hogy egy idegen környezetbe csöppent. Technikailag mindenképpen tökéletes az illúzió, mert ilyen élethű környezetet még soha nem láttam. Lombok között átszűrődő napfény, lebegő sziklák, vízmosások, éjjel foszforeszkáló növények. Néha ugyan már-már azt éreztem, hogy ez csak erődemonstráció, mivel gyakorlatilag mindenféle napszakot és környezetet igyekeztek megjeleníteni. Technikailag nem hiszem, hogy nagyon kellene még dicsérnem a filmet, mert ezt számos kritikában megteszik helyettem, így talán nézzük a negatívabb vélt vonásokat.

1. Történet

Ha röviden akarnám összefoglalni, akkor "Bio-Matrix".

Eleve az avatárra való rákapcsolódás, illetve az ezzel járó technikai bonyodalmak is a Mátrixra emlékeztettek, de a két lábon járó óriásrobotok is ezt a hatást erősítették. Az viszont szellemes volt, hogy gyakorlatilag minden élőlényen volt egy konnektor jellegű csáp, így mindenki mindenkivel össze tudott kapcsolódni és ez a végén előre is vetített bizonyos ellenlépéseket, amelyet a Pandora bolygó tett saját maga védelméért.

A Farkasokkal táncoló hatás akkor ugrott be igazán, amikor megláttam, hogy a na'vik hajviselete erősen indiános stílusú volt a tollakkal. A főszereplő is átállt az ő oldalukra, ami szintén várható volt, csak kíváncsi voltam, hogy fogják a test kérdéskört lerendezni a végére. Mert egy darabig nem volt egyértelmű, hogy akkor végül akkor Jake Scully valóban meghalt-e és önként ment az avatárba, de az utolsó rögzített videóüzenet alapján igen.

Az Eragon film akkor ugrott be, amikor sárkányok helyett elkezdték a gyíkokat meglovagolni, amit itt kereszteztek némi Harry Potteres hipogriff hatással, hogy még a szemébe sem szabad belenézni és be kell törni a legelején.

Azt meg végképpen nem értettem, hogy bár a na'vik vallása szerint minden élet szent, de aztán szívbaj nélkül irtják az állatokat, majd az istenüknek ajánlják? Ez lenne a bűnbocsánat a gyilkosságért? Morális szinten ez nekem kevés és valahogy ezt jobban is ki lehetett volna fejteni még a filmben.

Ugyanígy a lebegő kövekről is lehetett volna ezt-azt megtudni, mert ha magától lebeg az asztali tartóban, akkor miért van a kéregben a na'vi falu alatt? Vagy ott még nem repedt szét a föld?

A rendező korábbi munkája a True Lies - Két tűz között pedig a végső csatában egy az egyben le lett másolva, ahogy a repülőn harcoló Jake elveszíti az egyensúlyát és a rakétakilövő állásra esik. Ezt a jelenetet én talán kihagytam volna a filmből, de végül is nem volt ez rossz.

Én ugyanígy kihagytam volna a fa kidöntését is, mert azt az egész jelenetsort hosszúnak és feleslegesnek éreztem, ahogyan menekülnek az ágak elől és aztán meg még lángol is sokáig. A lázadó repülő se tűnt fel senkinek, ahogy később a bázisról való távozásuk is majdnem problémamentes volt.

Itt jegyezném meg, hogy a pilótákra biztonsági okokból eleve adni kellett volna maszkot, de fogjuk fel, hogy minden tökéletesen zár. Ám akkor beszálláskor a pilótafülkének zsilippel el kellene választva lennie a nyitott utastértől, mert akkor beszálláskor kiszökne a levegő, de talán ebbe ne mélyedjünk bele.

Maga a cselekmény kellemes lendületű volt, bár nekem a fordulatokat is sikerült nagyjából kitalálni. Ami talán kicsit kiábrándító volt, ahogy újra és újra visszatértünk a bázisra, az emberek szürke valóságába a lüktető színkavalkád után.

2. Lények

A World of WarCraft nem csak a világfa jellegű óriás kapcsán ugrott be, hanem a na'vik kinézete alapján. Tény, hogy a bőrüket és a törzsi kultúrákra jellemző ruháikat és ékszereiket nagyon megcsinálták, de ha nem lettek volna rajtuk a világító pöttyök, akkor simán fantasy világokban megszokott sötét elfnek (drow) lehetett volna nézni őket. Régen a Lands of Lore nevű játékszériában volt egy ilyen macskaember jellegű faj. A hatalmas fából kialakított falujuknál pedig azt vártam, hogy a wookie nép mikor teszik tiszletét.

Magából a filmmel is ez a fő bajom, hogy én több kreativitást vártam volna el a lények és az egész bolygó megtervezése során. Készítettek legalább 10-15 különböző fajt, de valahogy nem mertek elrugaszkodni a földi formáktól. Más evolúció, más törzsfejlődés.

A növények közül talán a leginkább a bambuszerdő zavart abban a jelenetben, amikor Jaket üldöző a párducjellegű lény a film legelején. Miért nem tudtak már valami kreatívabbat kitalálni? Mert azt még elfogadom, hogy Cameront megfertőzte a tengerek mélye és pár korallból csinált egzotikus növényt, de én több új növényt hoztam volna be. Szerencsére az éjszakai világítás nagy ötlet volt, így ott legalább kompenzált.

Ugyanígy megcsinálta a hatlábú pörölycápát. Oké, szépen néztek ki a pávaszerű tollakkal, de ettől még minek kell ezt a dinoszauruszos vonalat erősíteni? A na'vik is kaptak pár lovat, ami nekem annyira nem jött be, mert dramaturgiailag is teljesen feleslegesek voltak, hiszen a végső csatában sem kaptak hangsúlyos szerepet. A szárnyas gyíkok és a rá vadászó ragadozómadár is mintha csak a Jurassic Parkból soron következő részéből lépett volna. Imádom azokat a filmeket is, de egy másik naprendszerben mást várna az ember.

Olyan apróságokra meg már rég nem kell figyelni, hogy a lebegő sziklán hullik alá a víz és ugyan elporlik a levegőben, de mégis mitől? Párává változik? S mi táplálja fentről, hogy ekkora mennyiségben hullik alá? S ki kötötte össze a sziklákat indákkal? A na'vik építették a madaraikkal?

3. Karakterek

Ezekről igazából annyira nem tudok mit mondani, mert teljesen átlagosak voltak. Minden színész hozott egy kellemes szintet és senkiben nem csalódtam.

Én magam nem értem a főszereplő mitől lett ilyen felkapott Hollywoodban, de tény, hogy tud játszani, ha adnak rá lehetőséget. Őt egyedül akkor ismertem fel na'vi testben, amikor oldalról mutatták.

Az új mimikát rögzítő filmes technológiának köszönhetően a legeredetibb na'vi nem más, mint Sigourney Weaver lett, mert az ő arca annyira karakteres. Nagyon örültem, hogy újra jó filmben láthatom, mert már egy ideje semmit nem láttam tőle.

A sámánlány is nagyon alakított, mert a haragos kiáltozásai, illetve szerelmes tekintete nagyon kifejező volt. Ez az új technika bámulatos, mert az animált karakter tényleg profi módon adta vissza a színésznő minden érzelmi rezdülését.

Annak pedig kifejezetten örültem, hogy Michelle Rodrigez egy nagyobb szerepet kapott a LOST fiaskó után, ahol kirúgatta magát egy kisebb botrány miatt. A film elején pedig az SG:A-ból ismert Paul McGillion (dr. Beckett) is feltűnik pár másodpercre.

Mindezen kis kritikák persze csak kötözködés a részemről, mert ettől még az egész világ kidolgozása mesés és technikai megjelenítése messze rávert a mai fantáziaszegény- vagy éppen tucattermékekre. Ilyen részletesen bemesélt bolygót már régóta senki nem vállalta be, mert bár az etalonná vált Star Wars III-ban is gyönyörű helyszínek, de ott a sztori jelentős része városban vagy sivár vidéken játszódott. Itt meg élő volt minden, ahogy a dzsungelben a főszereplővel együtt fedezzük fel az új lényeket. 3D-ben biztos még nagyobb élmény lett volna. Csak remélni tudom, hogy ez a fajta igényes technika a követező évtizedekben elterjedt lesz. Vajon mivel lehet ezt majd még felülmúlni? Nagyon várom George Lucas válaszát pár éven belül. Addig is beérem ennek a DVD változatával, mert jövőre ez biztos vételnek tűnik.


IMDB - Avatar




Olvass tovább!

2009. december 12., szombat

Flóra margarin reklámok

Szívbarát Flóra margarin reklámok.


"Mindnyájunknak van szíve, de nem egyformán törődünk vele. Ha látnád a szíved, jobban vigyáznál rá? Egy kis odafigyelés most, sokat jelenthet később. Flóra, szeresd a szíved!"



"Kövesd! Újítsd meg! Bízz benne! Ne add ki túl könnyen, de add bele mindenbe! Öntsd ki valakinek! Tartsd közel szeretteidhez! És bárki is próbálta összetörni, sose félj kitárni! Akár hideg, akár meleg, s még ha kőből is van, vigyázz rá nagyon, ő a központja mindannak, ami vagy!"

Ez utóbbi annyira szép, hogy több nyelven is megnéztem, illetve csodálattal hallgattam, ahogy valaki zongorán is előadta.






Olvass tovább!