2010. augusztus 30., hétfő

London - St. Paul, Tate Modern és Notting Hill Carnival

A munkaszüneti nap örömére visszatértem a fővárosra, hogy újabb attrakciókat pipáljak ki a képzeletbeli listámon.Korán reggel kellett kelnem a rendkívüli zord hidegben, hogy elérjem a 7:12-or induló vonatot. Mivel King's Lynn a végállomás ezen a járaton, így az a veszély nem áll fenn, hogy lekésnék bármiről is, de ezen a National Rail Enquiries oldalon utána lehet nézni a dolgoknak. Most is szerencsém volt, mert még tart a hétvégi és ünnepnapi városlátogatási akció, így még a 30%-os vasúti kedvezménykártyával együtt az oda-vissza jegy egy napos korlátlan utazásra szóló travel carddal együtt csak 18,5 font volt. Ez csak azért is számít relatíve olcsónak, mert Nyíregyházáról Budapestre a Csillagkapu találkozókra több pénzért utaztam el.

Hamarosan a Harry Potteres állomáson, a King's Crosson találtam magam, majd a vele szembe lévő ikerpárján, angol nevén St. Pancras állomás (újmagyar általam végezett átkeresztelésben csak pancreas néven futó vasútállomásból neki vágtam London újbóli felfedezésének.

Az állomáson magamhoz vettem a metróhálózat térképet (tube map), de már emlékeztem rá, hogy a sárga jelzésű "The Circle" (azaz a Kör) pont a St. Paul közelébe fog vinni, ha elszállok a Masion House nevű állomáson. Volt is egy kis de ja vum, mivel egy éve, amikor Andreával találkoztam, akkor éppen ugyanott jöttem fel a metróból és két sarokkal arrébb már ott tornyosult előttem a Szent Pál katedrális roppant méretű épületegyüttese. Akkor sikerült beslisszani ingyen a templomba, de most kedvesen legomboltak rólam 12,5 fontos, amit én sokallok bármilyen templomért. Tavaly a Westminster is 15 font volt, de nem értem, hogy minek kell ennyire megvágniuk a turistákat. Magyar nyelvű leírás természetesen nem volt, amiért pironkodva elnézést kért a jegyszedő, míg bent fotózni sem igazán lehet, ha nem akarom, hogy a teremőrök touchdown jellegű rám vetődéssel földre vigyenek. A kupola alatt tényleg iszonyú picinek éreztem magam és nem véletlen, hogy a St. Paul a világ legnagyobb templomai között van számon tartva.


Mielőtt a mennyezeti mozaikokkal ékesített főoltárhoz mentem volna, elindultam a kitűzött cél, a torony megmászására. Kezdetben csak széles és enyhén emelkedő csigalépcsők vittek a kupola közepéig, ami a Whispering gallery ("Suttogó galéria") néven fut. Mivel legalább 8-10 emelet magasságot kell elképzelnetek, addigra már kellően szédültem, míg fent már rám tört a tériszony, ahogy próbáltam a kupola freskóiban gyönyörködni. Így is rossz volt nézni, ahogy páran a korlátnak dőlve néztek lefelé, mert valahogy egyáltalán nem tűnt stabilnak. Pár rakoncátlan látogató próbált fotózni, ami miatt a teremőrök újból sipítozó üzemmódba váltottak.

A következő szintre feljutás már sokkal szűkebb csigalépcsőkön át vitt fel, ahol külön fülkék voltak kialakítva a megfáradt vándoroknak. A szabadba kiérve gyönyörű panoráma fogadott a Stone gallery ("Kő galéria") szintről, de onnan még magasabbra fel lehetett menni acélból készült csigalépcsőkön a Golden gallery ("Aranyozott galéria") szinte. Kicsit most puskázok a prospektusból, de idáig 528 lépcső vezetett fel és 85 méter magasan voltam a padlóhoz képest. Elvileg van egy még magasabb szint, de az turistáknak nem látogatható, de csak érdekességnek elmondanám, hogy az már 111 méter magasan van. Menet közben volt egy lyuk lefelé, ami pont a kupola középpontja és onnan le lehetett nézni a mélységben lévő hatalmas sokágú iránytűre emlékeztető szimmetrikus mozaikra.

Fent lett egy kisebb tömegnyomor, ahogy a szűk karzaton mindenki mindent próbált lekapni. Szépen ráláttam a Temzére, a távolban a szivar alakú Sears Towerre, a Tower Bridgere és a London Eye-Parlamant-Westminster Abbey csoportra. A reggeli hideg ellenére most már verőfényes napsütéses időnk lett, de mivel melegem volt a vonaton, így levettem a kabátomat a hátizsákba téve, de fent meg már nem nagyon volt lehetőség a szélben újból elővenni. Az elemek is kezdték beadni az unalmast, mert meggondolatlanul elfelejtettem a mai kalandra feltölteni őket. Szerencsére a tartalék három párból az utolsóban még volt némi energia, így én is szép panorámaképeket tudtam készíteni.

A lépcsőzés lefelé már könnyebben ment, ami után lementem az altemplomba, hogy megnézzem Nelson admirális sírját. Kicsit ironikus is volt, hogy tavaly láttam az "HMS The Victory" nevű vezérhajóját Portsmouthban, ahol meghalt a trafalgari csatában, míg most a végső nyughelyét is láthattam. A lenti sírok között volt egy vendéglő is, ami roppant perverz ötletnek tűnt, de a nottinghami templomból lett kocsma után már nem nagyon tudnak meglepni. Fent tettem pár kört, de zavart, hogy nem lehetett fotózni, de a roppant dimenziók miatt úgyse lehetett volna ezt a gyönyörűséget lencsevégre kapni. A főoltár teljesen a római másolatának tűnt, ahogy a négy csavart oszlop egy timpanont tartott.

A St. Paul újbóli kivesézése után átsétáltam a Millenium Bridgen, majd bementem a Tate Modern nevű múzeumba. Kívülről szerintem ez borzalmasan ocsmány azzal a kéményszerű toronnyal, de mint kiderült régen valamilyen erőmű volt, pedig a belső csarnok alapján hajószerelő üzemnek gondoltam volna. Szerencsére a kiállítások ingyenesek voltak, de maradjunk annyiban, hogy a modern művészetek nem lesznek a kedvenceim. Láthattam két színű festményt, amibe tuti bele lehetne magyarázni valamit, de emellett 1-2-3 alakzatból álló kompozícióból is volt kiállítva több tucat, aminél őszintén szóval bármelyikünk képes jobbat csinálni. Aztán volt még vászonra fröccsentett vörös festék, ami a szerző elborult állapotát egyértelműen tükrözte a számomra. A csúcs talán az volt, amikor utcán használt burkolóanyagok voltak felhasogatva műtárgyként, de volt itt egy olyan kompozíció is, hogy egy asztalon lévő konyhai eszközök alatt felváltva lámpák gyulladnak ki. Borzalmas. A szürrealista részleg már egy fokkal jobban tetszett, míg Picasso erotikus tárlata egy kicsit merész volt. Mert hogy azokon a fekete-fehér rajzokon táncosnők mutatják mindenüket eléggé kitárulkozó pozíciókban. Úgyhogy köszönöm szépen a lehetőséget, de egy Picasso és befejezetlennek tűnő Monet kép mellett a többségre kár még a villanyt és a teremőrök bérét is rászánni.

Ezután egy kicsit sétáltunk és a London Eye mellett elhaladva és a Parlamentet érintve felszálltunk a metróra. A következő program ugyanis a Notting Hill Carnival volt, amiről egyébként 24 órával ezelőtt még csak nem is hallottam. London nyugati részében egy össznépi utcabálnak hirdették, ahol a riói karneválhoz hasonlóan táncosok vonulnak fel pár utcán. Már az odajutás sem volt egyszerű, mert pár állomást lezártak. Az egyik megállón így is hirtelen felszállt rengeteg fiatal, ami a legszebb debreceni tömegközlekedési emlékeimet idézte fel, ahogy reggel passzírozott szardíniák módjára próbáltunk az egyetemre eljutni. A tömeg végül leszállt pár megállóval később és mi velük tartottunk. Egy gyors McDonaldsos étkezés után a séta mellett döntöttünk, de a zenebona alapján lehetett sejteni, hogy hol zajlik móka. Ami kicsit aggasztó volt, hogy a rendőrök száma egyenes arányban emelkedett a dél-amerikai kisebbségek számával. A hangulat nem volt rossz, mert mindenki sípolt és dudált, de végül néhány sarkon nagyon bedugult a tömeg és ott meg már lépni se nagyon lehetett. A karneválnak elkaptuk az elejét és a végét egy másik utcában, ami tényleg jól nézett ki az óriási méretű díszek miatt, de az összes többi egy kicsit nyomasztó volt. Minta egy Love Parade jellegű buliban lettünk volna, de közben mindenki szétdobált minden szemetet, mint egy háborús ütközetben. A sör és valószínűleg a kábítószer is fogyott ám rendesen. A palik simán pisiltek az utcán, míg pár méterre tőlük a nép az árusoktól extra drágán vett sült husit eszegették. A legrosszabb mégis a tömegnyomor volt, mert néha abszolút egymást lökdösve próbáltak haladni. El se tudom képzelni, hogy mi történne ezen a több tízezres rendezvényen, ha pánik törne ki, mert nem lett volna lehetőség a tömeget terelni. Zárszóként tehát érdekes volt, de azt hiszem ez nem az én világom és jövőre ezt már kihagyhatom.

Az este már majdnem eseménytelenül telt. A sok sétától gyarapodtam pár vízhólyaggal, majd a vonaton elnyomott az álom. Aztán Cambridgeben felriadtam, mert át kellett szállni egy másik vonatra, ami már King's Lynnig elment. Ezen kicsit ugyan morogtam, mert a kijelző szerint ez a kis esti izgalom nem volt benne a programban.

szerk. Kedden fel is töltöttem este pár képet a városról, hogy is néz ki a St. Paul tetejéről:
London képek

Olvass tovább!