2011. január 8., szombat

Shrek Forever - Shake Your Groove Thing

A Shrek negyedik részét még csak most láttam és abban szerepel ez a dallam, ami totál megragadt pár napra a fejemben. Aztán megnyugodtam, hogy a hozzám hasonló elvetemült ízlésű emberkék még léteznek szerte a világban.



A szerzői jogok miatt tükrözött jelenet:



"When someone tooties that flutey I've got to shake my booty."

Ez pedig az eredeti Peaches & Herb - Shake Your Groove Thing dal:





Olvass tovább!

2011. január 1., szombat

Thousand-Hand Guan Yin

Az új év első napját végül itthon internetezéssel töltöttem. A YouTubeon néztem meg pár videót, miközben felváltva nézegettem az általam látogatott oldalakat. Ekkor szúrtam ki véletlenül ezt a kínai tánccsoportot.



A csoport érdekessége, hogy állítólag a táncosok többsége hallássérült. Engem totál lenyűgözött ez a köztük lévő harmónia, ahogy mindenki tökéletesen tudja a koreográfiában betöltött helyét. Kínába való látogatásról már egy ideje álmodozok, de ez megint megerősített benne, hogy egy nap majd el kellene oda is látogatni.


Olvass tovább!

2010. december 31., péntek

Szilveszter 2010

A szilvesztert is lengyel barátaim társaságában töltöttem. Tervbe volt véve, hogy elmegyek Londonba a tűzijátékot megnézni.Aznap még dolgoztam is este 6-ig, tehát bőven lett volna idő az óránként menő vonatok egyikével az angol fővárosba jutni. Ám a menetrendet itt leellenőrizve csak reggel 8-kor jött volna vissza az első járat. Aztán a kolleganők sem javasolták annyira, hogy egyedül bóklásszak az ilyenkor extrán garatra felöntő fiatalok között, így teljesen spontán szerveződve végül kikötöttem a fent említett lengyel családnál.

A tűzijátékot itt lehet megnézni, amibe legalább annyi pénzt beleöltek, mint a mi augusztus 20.-i shownkba:

Gyönyörűen néztek ki a London Eyeról körkörösen fellőtt rakéták, illetve a hajókról indított pálmaágszerű aranyló töltetek, mert ilyet és főként ekkora mennyiségben még nem is láttam.

Ez pedig még a tavalyi, ha valaki nem érte volna be az előzővel:


Boldog új évet kívánok mindenkinek! 2011!

Olvass tovább!

2010. december 27., hétfő

Colin McRae : DIRT - Trailer

Szolid három éves fáziskéséssel végre játszhattam ezzel a játékkal is.Otthon leptem meg magam ezzel a teljesen magyarított verzióval, bár igazából a "bal négy, jobb öt, majd bukkanó" szöveg ment volna angolul is. A játékot még nem vittem ugyan végig, de jó pár pálya iszonyat hangulatosra sikeredett a spanyolországi élményeim után. A következő részt is be fogom zsákolni az Amazonról.


Olvass tovább!

2010. december 25., szombat

Madagaszkarácsony

Karácsonykor itthon pihentem, így volt időm megnézni a DreamWorks által gyártott Kung Fu Panda és Madagaszkár karácsonyi részeit.

Amíg még fent van, érdemes megnézni ezt a mesét.





Ez a Julian kellően őrült és a szinkron megint zseniális:

"Julianuár 88. napján az én nagy szerelmeeeem, ajándékot küldött nekeeeeem! Óh Amália, érezted már úgy valaha, hogy elsorvadsz?"

A rénszarvasok orosz akcentusa is annyira bejött (pl. "Pingvinek nyem repulnek."), hogy utána a Skypeon én is utánoztam.

Ez pedig már egy totál agymenés, de iszonyat hangulatos volt az ünnep napján:



Boldog karácsonyt mindenkinek!


Olvass tovább!

2010. december 17., péntek

Megasztár 5 finálé - Presser Gábor egyveleg

Otthoni tartózkodásom alatt láthattam a tehetségkutató verseny döntőjét, ahol ezt a kiváló mixet adták elő a korábbi szériák énekesei.

Olvass tovább!

2010. november 21., vasárnap

Spartacus : Gods Of The Arena

A Spartacus sorozat jövőre egy hat részes előzménysorozatban folytatódik, amelynek az ajánlóját nézhetitek itt meg.




Olvass tovább!

2010. november 20., szombat

Harry Potter and the Deathly Hallows - part 1

Éppen most tértem haza a moziból, így frissen megosztanám a látottakat a lehető legkevesebb spoilerrel. Az első film, amit Angliában láttam az Inception (Eredet) volt, aminek a kritikájával még mindig adós vagyok. Ott akartam volna az angol élményeimet megosztani, de egyszerűbb, ha itt mesélek erről is.

A HP hatalmas marketingkampánya nem múlt el nyom nélkül, mert még a konditeremben látott tévéadásokban is rendszeresen tűntek fel különböző trailerek. Már az elővételben eladott jegyekből rekordbevétel várható. Elvileg pénteken akartam volna az új filmet megnézni, de már nem volt a premierre jegy csütörtökön, így egy napot várnom kellett. A jegyárus hölgy még említette is, hogy hamar érkezzek, mert valószínűleg telt ház lesz, de mindenkinek lesz ülőhelye. A három termes king's lynn-i mozi úgy néz ki, mintha egy régi színházból lenne átalakítva. Van egy két részes karzat, ahová lépcső vezet fel a földszintről, miközben az egész épület ódon hangulatú. A jegyek ára általában 6 font, ami azért is érdekes, mert a legtöbb DVD-t már meg lehet venni 15 fontért eredetiben, így nem is tudom, hogy egy párnak érdemes-e élőben elmenni megnézni bármilyen filmet. Ezért a pénzért egyébként nem kapunk fix helyet, mert ez a jegyre is rá van nyomtatva (seats are not allocated). Az első filmet is majdnem premier időpontban néztem, így akkor is tele volt a terem. Ma is a 19:45-kor kezdődő filmre már 19:15-re odamentem, mert a tapasztalatok alapján erre szükség van. Itt ugyanis aki kapja, marja alapon ülnek le a baráti társaságok. A HP7 pedig igazi sikerfilm még ebben a kisvárosban is, mert külön táblák terelték a nézőket, mintha legalábbis birkák lennénk vagy csak féltek, hogy a másik két terembe megyünk be. Szóval megérkeztem időben, erre a terem már majdnem hogy tele volt. Aztán megkezdődött az össznépi "ide ülök, majd mégsem, felállítok mindenkit és odaülök" című angol játék, majd a többség már megette a popcornt is mire a film elkezdődhetett volna. Tényleg telt ház felé tartottunk, mert a jegy ellenőrök elkezdték ültetni az embereket, hogy az 1-2 kimaradt szék helyére is a sorok üljenek beljebb. Ennek nem feltétlenül örült mindenki, de addigra már előkerültek a táskákból a mindenféle rágcsálni valók. Amin az Inception esetében meglepődtem, hogy nem csak kólát, hanem csapolt sörnek látszó itókat is simán behoztak. Amíg az első alkalommal volt ugyan pár reklám, de utána mindenféle előzetes nélkül csak simán elkezdődött a film. Ma volt legalább 15 perc reklám és három kiváló trailer (Tron, Mega Mind és Green Lanthern), aztán végre elkezdődött a filmes élmény. Ami szokatlan még itt Angliában, hogy a filmet teljesen a legelejéről kezdik leadni, tehát a legelején még a rendező aláírása és a kópiaszám is szerepel a gyártó cég logói előtt.

A Warner Bros logó meglepő módon elkezdett rozsdásodni, amit igazából nem tudtam hová tenni. Vajon a porosodó szériára utaltak? A leamortizált varázslóvilágra? Ki tudja? Én azt vártam, hogy felbukkan majd a HP logó, de helyette a Minisztériumban indultunk, majd Shape (Piton) pár jelenetét láthattuk a legelején. A kamera szépen ráérősen követi effektekkel fűszerezve a sokak által utalt roxforti tanárt, majd Nagini lakomája után bukkant csak fel a HP logó, hogy így már értsük, hogy a mesevilág valóban átfordult erős horrorba, ahogy az első kritikák is dicsőítették. Amit hiányoltam, hogy nem hangzott el a klasszikus HP fődallam vagy csak a fészkelődő tömeg miatt nem hallottam. Pedig korábban beígérték, hogy visszatér John Williams is, mint zeneszerző, de lehet őt az utolsó filmre tartogatják. A

A következő jelenet hűen követik a könyv eseményeit és annyi régi szereplő visszatért legalább egy rövid cameo erejéig, mintha áttekintettük volna hirtelen az összes korábbi filmet. Rowling is úgy írta meg a befejező részt, hogy a világát megkoronázta azzal, hogy minden helyszínt végigjárnak újból és szinte mindenkit visszahoztak a regényciklusban mozgatott több tucat karakter közül. Kicsit olyan érzésem lett már ekkor is, mintha egy osztálytalálkozóba csöppentem volna, ahol kedves ismerősöknek örülhetünk újból.

Magát a történetet nem szeretném lelőni. Stílusában követi az előző két filmet, tehát sok lassú jelenetből építkezik pár akció betéttel, de legalább volt idő mindent kifejteni. A korábbi filmek látványvilága is visszatér, ami azért nagy szó, mert a különböző rendezők elképzeléseinek megfelelő elemek is visszaköszöntek. Maga a regény első fele csak a tervezgetésből áll, ami filmben is picit unalmas, mert csak sátoroznak és sátoroznak és sátoroznak, így az igazi akció orientált nézők csalódni fognak. A film vége is jól sikerült, de egyben ugyanolyan mellbevágóan elvágott, mint amikor a LOTR első részét moziban láttam.

Amit külön kiemelnék a filmben, az nem más, mint a három testvér meséje, ami mese a mesében. Nagyon jól oldották meg az animátorok ezt a 2-3 perces betétet, ami számomra a film csúcspontja. A bulvár persze a Harry-Hermione csókot emelte ki, amire nem is emlékeztem a történetből, de az a jelenet is remekül sikerült.

A rendező egyébként imádja a gyors snittekből álló visszaemlékezéseket, amiket tényleg úgy villantanak fel, mint a tovaszálló gondolat a szereplők fejében. Itt is volt jó pár visszautalás a korábbi filmekre, ami után a néző tényleg úgy érezheti, hogy ez a világ összeállt és egészet alkot. Közben ezt úgy teszi, hogy Roxfortot egyetlen képkockában is látjuk, ami valószínűleg tervezett volt, hogy még nyomasztóbb legyen főszereplőink vándorlása. A fakó színekkel is remekül érzékeltették ezt a hatást a film alatt, ami egyedül a pár természetben forgatott vágókép tudott csak feldobni.

A színészi játékról csak a legmagasabb szinten tudok beszélni, mert mindenki odatette magát abban a pár jelenetben a szakma krémjéből, amit kaphatott. A három főszereplő is velünk együtt nőtt fel (és gazdagodott meg), de ők is brillíroztak.

Kicsit sajnálom, hogy a negyedik kötetet nem sikerült ilyen mélységben feldolgozni, de legalább most az utolsó és egyben legvastagabb kötetnél nem követtek el olyan hibát, hogy kihúztak volna fontos részeket. Úgyhogy nagyszerű film ez, amit minden rajongónak érdemes a moziban megnéznie, de csak a második felével alkot egészet. Éppen a hossza miatt így is van bennem egy olyan kettős érzés, hogy bár így mindent elmeséltek, de azért ennek a filmnek az otthoni élvezetéhez rengeteg szabad időre van szükség, mert nagyon-nagyon lassan, de legalább biztosan haladunk a végső összecsapás és egy korszak lezárása felé.

Olvass tovább!

2010. november 19., péntek

Karácsonyi kivilágítás

Már hetek óta tart a "vásárolj, vásárolj, vásárolj" című össznépi mulatság, amit máshol karácsonyi ajándékvásárlási rohamnak hívunk.S mivel már csak alig 5 hét van hátra a nagy eseményig, így King's Lynn is díszbe borult. A pár nappal korábban kiállított fenyőfákat végre feldíszítették, illetve a sétálóutcán is kihúztak keresztbe egy csomó világító fűzérsort. Itt-ott még a fák is kaptak kivilágítást, így nem lehet mondani, hogy spóroltak volna. Ami igazán szembeötlő, hogy mindenhol kék izzókat használtak, ami ugyan egységesíti a városképet, de egyben olyan érzésem is lett este munkából hazajövet, mintha állandóan a rendőrség kék fényében úsznánk. Majd kimegyek kattintani pár fotót, mert azért elmesélve ez mégsem ugyanaz.

Olvass tovább!

Pudsey day

Itt lassan minden hétre jut valamilyen bolondság, így a múltkori rózsaszín helyett a patika Pudsey színvilágába borult.

Pudsey
valójában egy mackó, aki távoli rokonságban áll csak Micimackóval. Egy színes kötéssel el van takarva a fél szeme, erről lehet a legkönnyebben felismerni. Valójában ez a nap a rászoruló gyerekeket támogató alapítványról szólt (Children in need), akiknek országos gyűjtést szervezni. A BBC is szép tévékampányt indított és este fel is sorolták, hogy melyik cég mennyivel támogatta az eseményt. A honlapjuk szerint 18 millió font jött össze, ami nagyon szép teljesítmény.

A patikában nálunk ez nem volt akkora siker, mint reméltük. Szerintem mindenki adakozott más helyeken is, mert a városunk számos pontján gyűjtöttek pénzt. Így is sok-sok merchandise terméket láttam a városban, így Pudsey pólók, bögrék és még pótfülek is figyeltek rám pár kirakatból. Mi pár lufit kaptunk, ami feldobta a patikát. A lányokon nagy kék pólók voltak, amiken szintén mackó koma figyelt, míg én a nyakkendőmre tettem ki egy nagy kitűzőt.

Olvass tovább!

2010. november 14., vasárnap

Flash játék - Bubble Boom

Igazából ehhez a játékhoz sem kell túl sok kommentárt fűzni.Az elmúlt napokban egész jól elszórakoztam vele, így csak az utókor számára akartam a blogban is az oda vezető linket megőrizni (KATT).

Olvass tovább!

2010. november 11., csütörtök

Poppy Appeal

A Halloween, majd az általam újrakeresztelt Guy Fawkes Night után máris itt egy újabb angol ünnep, a Poppy Appeal. Úton-útfélen veterán katonák és idős nénik gyűjtöttek pénzt, miközben papír pipacsvirágokat osztogattak az adományért cserébe. Aztán az utcán és a tévében is egyre több illetőn láttam a virágot. Az angol nyelv szépségeihez hozzátartozik, hogy sem az internetes szótáram, se a nyomtatott középszótáram nem adott arra választ, hogy akkor a poppy most akkor pipacsot vagy mákot jelent. Mákot nem igazán láttam virágozni, míg ez a papír virágok számomra inkább pipacsra emlékeztettek.

A családunkban van is egy hagyomány, hogy mivel a bátyám júniusban született, így anyám mindig azt mondogatta, hogy ha a pipacs virágzik, akkor már közeleg az ő születésnapja. Aztán így mindig nagy öröm volt látni a búzatáblák mellett az út szélén lévő piros virágokat a nyár hírnökeként.

Tehát a virág eldöntésén túl már csak azt kellett volna kitalálnom, hogy mégis minek hordják egyfajta "angol kokárdaként". Aztán a Royal British Legion wikis honlapja meg adta a választ, hogy a világháborúban és azután elesett katonákra emlékeznek így, ami általában a veteránok napján, a Remembrance Dayen (november 11.) ér véget, de gyakorlatilag bárki bármikor hordhatja. A szimbólum egyébként az In Flanders Field című versből ered.

Olvass tovább!

2010. november 7., vasárnap

Csík - Most múlik pontosan

Ez sem friss szám, de csak most figyeltem rá, ahogy megint ajánlották a Megasztár kapcsán.



Most múlik pontosan,
Engedem hadd menjen
Szaladjon kifelé belőlem
Gondoltam egyetlen
nem vagy itt jó helyen
nem vagy való nekem
Villámlik mennydörög
ez tényleg szerelem.

Látom, hogy elsuhan
felettem egy madár
tátongó szívében szögesdrót
csőrében szalmaszál
Magamat ringatom,
míg ő landol egy almafán
az Isten kertjében
almabort inhalál

Vágtatnék tovább veled az éjben
Az álmok foltos indián lován
Egy táltos szív remeg a konyhakésben
Talpam alatt sár és ingovány

Azóta szüntelen
őt látom mindenhol
Meredten nézek a távolba
otthonom kőpokol
szilánkos mennyország
folyékony torz tükör
szentjánosbogarak fényében tündököl...

Vágtatnék tovább veled az éjben
Az álmok foltos indián lován
Egy táltos szív remeg a konyhakésben
Talpam alatt sár és ingovány

Most múlik pontosan,
Engedem hadd menjen,
Szaladjon kifelé belőlem
Gondoltam egyetlen,
nem vagy itt jó helyen,
nem vagy való nekem.
Villámlik mennydörög,
ez tényleg szerelem...




Olvass tovább!

2010. november 6., szombat

How to train your dragon

A sárkányok mindig is közel álltak a szívemhez, így már alig vártam, hogy végre láthassam a DreamWorks legújabb remekművét. A történet önmagában véve nem egy nagy durranás, mert a legtöbb filmkritika is azt emelte ki, hogy gyakorlatilag ki lehet találni majdnem minden csavart. Túl sok karaktert sem mozgat a film, mert a lényeg úgyis a főszereplő srác (Hiccup - Hablaty) és házi sárkánya (Toothless - Fogatlan) barátsága, amit nagyon hihetően építettek fel. Az animációk terén a DreamWorks megint felülmúlta önmagát, mert többszöri megnézéskor is mindig apró részletekre jobban tudok koncentrálni :
- Hiccup ahogyan a levegőt veszi és próbál bátorságot meríteni, ahogyan a tőrt tartja
- ahogyan Toothless visszaböfögi a halat, majd kérdően néznek egymásra, majd bólogat és aztán még mutatja, hogy nyelje is ám le a falatot
- vagy amikor a titkuk kiderül és közli "tadam... we are dead" és erre egy olyan semleges fintort vág, amin nem lehet nem nevetni
- a szöveges részeknél az tetszik, amikor említi repülés közben a dugóhúzó manőver után, hogy "thank you for nothing, you useless reptile"

De ez így megy végig a filmben, mert az animátorok felülmúlták önmagukat. Minden apró részlet él és olyan háttereket varázsoltak (sarki fény, napfelkelte, éjjeli égbolt, átszűrődő lombok közötti fények, éjszakai tábortüzek) a történetbe, hogy a néző azt kívánja, hogy bár Berkben élhetne. Egy csomó olyan rész is van a filmben, ami egyértelműen a 3D hatás miatt került be, de még anélkül is nagyon élvezhető, ahogy a parti sziklák között repkednek, mint egy viking Anakin Skywalker.

A főszereplő azonban mit sem érne, ha nem lenne mellette a fekete sárkánya, ami leginkább egy kutya-macska-denevér-kobra keverék. Az egész filmben nem szólal meg, de a pupilla nagyságából, illetve sziszegésekből és morgásokból mindig lehet követni, hogy mire is gondolhat. Amikor rajzol neki, majd hagyja magát megérinteni, az is az egyik legszebb jelenet a filmben.

Úgyhogy én sem lőném le a filmet, de a Shrek óta az egyik legszebb animációs élményemet köszönhetem a DreamWorksnek. Pár év múlva jön a folytatás is. Közben itt rábukkantam a könyvszéria összefoglalójára is, de ez a film inkább csak előzménynek fogható fel.

Itt van az egyik legszebb dallam is az OST-ből, amikor együtt repülnek Astriddal (kis Aladdin de ja vu) :



Ez pedig magának a filmnek az ajánlója:



A YouTubeon pedig még olyan extrákat is meg lehet nézni (KATT), amiben a sárkányok elleni harcról oktatnak minket.

Szerk. Itt pedig meg lehet nézni a Legend Of The BoneKnapper Dragon című bónuszfilmet is, amely a történet rövid folytatása.


Olvass tovább!

2010. november 5., péntek

Guy Fawkes Night

Pár nappal ezelőtt figyeltem fel egy plakátra, amely erre a napra össznépi tűzijátékos mulatságot ígért a parkba.Ezt abból is le lehetett mérni, hogy még éppen csak lecsengett a halloweenes erősen mesterkélt kripta hangulat, de vele párhuzamosan már mindenféle pirotechnikai eszközöket is árultak, mintha legalábbis szilveszterre készülnének.

Aztán a kollégák is kérdezték, hogy megyek-e arra az XY Day-re? Annyira gyorsan elhadarták, hogy nem is jegyeztem meg a fickó nevét. Dióhéjban összefoglalták ugyan a sztorit, hogy valaki fel akarta robbantani a parlamentjüket és ennek sikertelenségét azóta tűzijátékkal ünneplik. Valahogy ráasszociáltam, hogy biztos valami IRA vagy valamilyen egyéb XX. századi terrorcselekmény-kísérlet lehet az egész felhajtás apropója, de aztán említették, hogy mindez még 1606 november 5.-én történt. Valami még rémlett is, hogy mintha a törikönyvben lett volna erről egy kép, de nem vgyok óla meggyőződve, hogy az nem a Bastille ostroma volt, így alulművelt énemet wikipédia lapozgatásra fogtam.

Kezdetben nem lettem sokkal okosabb, mert próbáltam 1606 Union Jack címen megtalálni, hogy mégis minek örülünk, de itt csak zászlók néztek rám vissza. Aztán csak a legfontosabb kulcsszavakat : gunpowder plot és Guy Fawkes. ő volt az, akit emlegettek és valójában minden 1605-ben történt, így elsőre ezért is navigáltam magam félre. Igazából nem volt időm annyira belemélyedni a témába, mert sok egyéb tennivalóm volt, de az sem volt világos, hogy most annak örvendeznek, hogy nem sikerült végrehajtani a tervét vagy annak, hogy megpróbálta. Ez azért nagyon nem mindegy, de majd végigolvasom és türelmesen foltozgatom szótárazással a hiányzó lexikális tudásomból és emberi gyarlóságomból fakadó lyukakat.

A történelmi része az eseménynek úgysem izgat ma már senkit, mert gyakorlatilag az egész egy augusztus 20.-i tűzijáték angol kiadásáról szól. A parkban szépen összegyűltek az emberek a szemerkélő eső ellenére. Csináltak egy szép nagy máglyát, míg a többség a vidámparki attrakciókkal szórakoztatta magát, hogy este 8 után elkezdődjön a fél órás show. Én magyar barátaimmal dagonyáztam a felázott füvön, majd megpróbáltam pár pillanatképet és videót is csinálni. Ezek után a tömeg elvonult, de gyakorlatilag egész hétvégén hébe-hóba lehetett látni házi tűzijátékok fényeit, aminek gondolom az összes kutya rettentően örült és őrült. Én jól éreztem magam, bár állvány nélkül a képek többsége sötét és erős alkoholelvonásban szenvedő egyén tüneteit mutatta a kezem remegése miatt.

Az imageshack egy idő után törölni fogja őket, de talán ezek még a legjobbak:

http://img59.imageshack.us/i/20101106007.jpg
http://img41.imageshack.us/i/20101106019.jpg
http://img600.imageshack.us/i/20101106044.jpg
http://img834.imageshack.us/i/20101106046.jpg
http://img573.imageshack.us/i/20101106047.jpg
http://img707.imageshack.us/i/20101106048.jpg
http://img208.imageshack.us/i/20101106049.jpg
http://img822.imageshack.us/i/20101106051.jpg
http://img526.imageshack.us/i/20101106053.jpg

Szerk. Azóta kiderült, hogy nem is Jack Union Day ennek a kis éves mulatságnak a neve, hanem Guy Fawkes Night vagy csak simán Bonfire Night.

Olvass tovább!

2010. november 1., hétfő

Norton 2011 reklámok

Az Abydos Gaten linkelte be Mollem ezeket a jópofa reklámokat.






A kapcsolódó videókban vannak további amerikai hírességek és a fentieknek a párja is, amikor Dolphot és Davidet legyőzi az unikornis és a ventilátor.


Olvass tovább!

2010. október 29., péntek

Pink Day

Kivételesen itt most nem az énekesnőről van szó, hanem a mellrák szűréséről és kezeléséről szóló alapítványnak való gyűjtés kapcsán a patika rózsaszínbe borult. A kolléganők két nappal előtte szóltak, hogy majd vegyek már fel valamilyen rózsaszín holmit pénteken, de hogy is mondjam, valahogy a Barbie (vagy T-Mobile) rózsaszín nem igazán férfias szín, még ha divat is az utóbbi időben. Még próbáltam is valamilyen rózsaszín pólót keresni King's Lynnben, amin kezdetben én, majd az eladók is pirultak. Ám még mielőtt felfedezhettem volna feminin énemet, addigra az egyik kollégám elrendezett mindet. Kaptam egy rózsaszín nyakkendőt és egy virágot, majd még egy stáb fotó kedvéért egy rózsaszín boát is rám akasztottak. A patikában is lufikat fújtak fel, illetve az adományokat gyűjtő dobozkát is betekerték színes papírral, illetve még tettek rá tollakat is, így már-már úgy éreztem, mintha a Moulin Rougeba kerültem volna. A lányok igazán élvezték, hogy végre nem az egyenruhát kell hordaniuk. A betegektől végül sikerült 42 font adományt összehoznunk, amit a munkáltatóm nagyvonalúan megduplázott.

Olvass tovább!

2010. október 26., kedd

Oláh Ibolya - Baby

Tünde ajánlotta ezt a remek nótát, amelyet leginkább egy lánybúcsúban tudnék elképzelni.


Te Baby! Te Baby! Te Baby! Jár nekünk a boldogság!
Oh annana...
Baby! Te Baby! Te Baby! (Hát) rúzsozd ki a szád!

Mit ér egy nő, mondd?!
Áldozat a léte.
Miért a férfi
kényszeríti térdre?
S mit ér egy férfi,
(ha) nélkülünk senki?
Elég volt, Baby
az elnyomásból ennyi!

Kevés vagy, Ádám!
Nálam van az alma.
Mit ér a kígyód,
(ha) nulla a hatalma?!
Ma éjjel végre
győzni fog a nőnem.
Beléphet bárki
a party-ra csak ők nem.

RÉG EZT A KÖNNYED ÉRZÉST VÁROD!
TUDOM, HOGY VISSZATART A
FÉK, HOGY ELHAGY A PÁROD.
TUDOM, HOGY,
TUDOM, HOGY VISSZAFOG A
LUBADUBA-LABADABA
JAJ ISTENEM SOK A RIZSA!

Bárhol élsz, ott te csak egy nő vagy.
Bármit kérsz,
az ára az túl nagy.
Okosnak, szépnek,
szajhának kell lenni.
Elég volt, Baby
az elnyomásból ennyi!


Kevés vagy, Ádám!
Nálam van az alma.
Mit ér a kígyód,
(ha) nulla a hatalma?!
Ma éjjel végre
győzni fog a nőnem.
Beléphet bárki
a party-ra csak ők nem.

RÉG
EZT A KÖNNYED ÉRZÉST VÁROD!
TUDOM, HOGY VISSZATART A
FÉK,
HOGY ELHAGY A PÁROD.
TUDOM, HOGY,
TUDOM, HOGY VISSZAFOG A...

Tudom, hogy visszafog a társadalmi morál.
Elég, egy görbe est, a város máris subi-dumál.
Nekik meg bármit szabad, kis etye-petye.
Viszont egy rendes nőnek otthon van a helye!

Vokál: Szééép!
Nekik meg bármit szabad, bulik meg etye-petye.
Viszont egy rendes nőnek otthon van a helye!
Nekik meg bármit szabad, bulik meg etye-petye.
Viszont egy rendes nőnek otthon van a helye!

RÉG
EZT A KÖNNYED ÉRZÉST VÁROD!
TUDOM, HOGY VISSZATART A
FÉK,
HOGY ELHAGY A PÁROD.
TUDOM, HOGY,
TUDOM, HOGY VISSZAFOG A

Élj csak így,
ha neked ez jó!
Viszont az én szerelmem
nem eladó!
A Nő az Nő,
és így az egál,
ami egy hímnek,
az nekem is jár.

Hát táncolj, tombolj
ruhát kigombolj!
Táncolj,
ameddig úgy jó!

Táncolj, tombolj!
Magadra gondolj!
Táncolj!
Egy nő nem eladó!

RÉG
EZT A KÖNNYED ÉRZÉST VÁROD!
TUDOM, HOGY VISSZATART A
FÉK,
HOGY ELHAGY A PÁROD.
TUDOM, HOGY,
TUDOM, HOGY VISSZAFOG A

Tudom, hogy visszafog a társadalmi morál.
Elég, egy görbe est, a város máris subi-dumál.
Nekik meg bármit szabad, kis etye-petye.
Viszont egy rendes nőnek otthon van a helye!

Vokál: Szééép!
Nekik meg bármit szabad, bulik meg etye-petye.
Viszont egy rendes nőnek otthon van a helye!



Olvass tovább!

2010. október 18., hétfő

BonBon - Viva España

A nyaralás után itt egy kis spanyolos életérzést idéző régi nóta.




Jól ment a bolt,
Az asszonynak mondtam: ollé!
Rám nézett s gyorsan pakolt,
Húztunk is már dél felé.

Nézd! Hét nyelven beszél
Itt minden őrült spanyol.
Ám semmit sem ér,
Én csak magyar tudni jól!

Viva Espana!
Nanananananana
Érted élek!
Viva Espana!
Nanananananana
Visszatérek!

Nézd, itt egy szép, nagy bazár.
Száz múzeummal felér.
Jó, valóban nem kultúrál,
De jól jár ki egyszer betér.

És bármit veszel:
Kávét, vagy szép bőrcipőt,
Félisten leszel
Otthon a szomszéd előtt.

Viva Espana!
Nanananananana
Érted élek!
Viva Espana!
Nanananananana
Visszatérek!

Viva Espana!
Soha nem felejthetsz el,
Én se téged!
Viva Espana!
Ne örülj, hogy mennem kell,
Mert visszatérek?



Olvass tovább!

2010. október 17., vasárnap

Nyaralás - Andalúzia (2010)

Mielőtt belekezdenek a legújabb kaland bemutatásába, azelőtt mindenki hozzon itókát és ennivalót, mert egy kisregény következik.

Előzmények
Az angol munkáltatómnál hat hónappal előre be kell jelenteni a szabadságigényt, így a lehetséges időpontok közül botor módon októberben pipáltam ki két hetet, mert akkor áprilisban még azt hittem, hogy majd valamilyen társas utazást meg tudok arra az időpontra szervezni vagy találni. B-tervnek pedig eleve ott a hazalátogatás lehetősége. Aztán a hetek alatt jártam utazási irodában és szembesültem vele, hogy októberben nem igazán szerveznek utakat a cégek, mert a Közel-Keletre is inkább október végén vagy novemberben visznek csoportokat, amikor a klíma még elviselhetőbb. Az angol cégek is eléggé maximális haszonkulccsal dolgoznak a helyi kereseteket is figyelembe véve. Közben hetek alatt jelentős anyagi kiadások is közbejöttek (pl. bútor, bicikli, hűtő, mosógép, majd számítógép vásárlás, telefon- és internet bekötés), így várakozó álláspontra helyezkedtem és jó szokásomhoz híven ez gyakorlatilag majdnem az utolsó utáni időpontot jelentette.

2010. 09. 28. Kedd
Végre megint kaptunk fizetést és a munkáltatóm is kifizette az elmaradt bér egy jelentősebb részét, így munka után már el is kezdtem szemezni az interneten a lehetőségekkel.

2010. 09. 30. Szerda
Erről a napról majd még mesélek talán külön is. Peterboroughba kellett utaznom egy szakmai továbbképzésre a szakadó esőben, így az egész nap elment ezzel.

2010. 09. 31. Csütörtök
Ezen a napon szabad voltam, így végre sikerült érdemben is foglalkozni a vasárnap után már küszöbön álló szabadság optimális felhasználási módjának kifundálásával. Miután a céges szervezésű utazásról letettem és István is lebeszélt a török kalandozásról az időfaktor miatt, így másik terv lépett életbe, amellyel korábban is szemeztem. Spanyolország déli tartományát tűztem ki célnak, mert ott a Google Maps szerint is sok, jelentős történelmi múltat felmutató város van egymás közelében. Ám még estig is csak méláztam, hogy mi legyen, így még este drága jó anyám is csak aggódva kérdezte a telefonban, hogy mégis mire várok még? Úgyhogy ezek után a tettek következtek és lefoglaltam az Easyjetnél a London, Luton - Málaga, illetve vissza a Madrid - London, Luton repülőjegyet, amely még meglepően jó árban jött ki. Közben kocsit is foglaltam a kapcsolódó Europcaros oldalukon.

2010. Október 1. Péntek
Ezen a napon megint dolgozni kellett, de ebédidőben elrohantam a könyvesboltba, hogy megvegyem a korábban kifigyelt Rough Guide - Andalúcia könyvet, amelyben egy csomó hasznos tippet és várostérképet láttam, ahogy belelapoztam. Ezek után még mindig az egy óra alatt az esőben elmentem eurót kiváltani a helyi Barclays bankfiókba. Munka után a szállás megtalálása volt a következő projekt, amit meg is találtam Antequerában és le is foglaltam egy hétre. A terv ugyanis az lett volna, hogy egy hét Andalúzia, majd egy hét Madrid és környéke. Közben őszintén szólva kicsit bepánikoltam ettől az egész vállalkozástól, ahogy megláttam Madrid környékén a kisebb autópálya erdőt az internetes térképeken. Így miután beláttam, hogy túlvállaltam magam, ezért némi felárért megváltoztattam a madridi visszautat Málagára és a kocsi leadását is módosítottam, hogy mégis csak azon a reptéren adnám le, ahol kiváltom. Ez azzal is járt, hogy a szállást is megint módosítani kellett két hétre. Én sem így terveztem, hogy ennyire kapkodva kell mindent szervezni, ennyi módosítással és kavarással. A történet folytatása, hogy pakolás és foglalás miatt még éjjel fél háromkor kerültem ágyba, miközben még várt rám egy utolsó szombati műszak.

2010. Október 2. Szombat
A patikában majd elaludtam, de egy éjfekete tea ébren tartott és a kolléganőm is nyugtatott, hogy minden rendben lesz. Ebédidőben még vettem egy-két apróságot az utazásra, majd a munka után elindultam, hogy megvegyem a vonatjegyemet. A járatom ugyanis reggel 06:00-kor indult, de hogy ezt elérhessem, ezért be kellett vállalnom, hogy a két utolsó vonat egyikével (fél kilenc vagy fél tíz) elindulok Londonba, mert onnan már félóránként megy a másik irányba, a lutoni reptérhez vonat. Hajnalban viszont nem lehet eljutni King's Lynnből Lutonba, így eleve az éjszakát ott kell majd töltenem a csomagjaimmal. Ha ez ilyen könnyen ment volna!

A munka után valóban elmentem a jegyemet megvenni és kezdetét vette az agyvérzés. A pénztáros hölgy közölte, hogy a kártyámat "declined", tehát nem lehet vele fizetni. Én csak azt hittem, hogy valamilyen műszaki hiba lehet, így gyorsan elkerekeztem a bankfiókhoz, amelynek a falában van két automata is. Az egyenleget látni lehetett, de pénzt felvenni nem. Gyorsan hazasiettem, majd az éppen fent lévő ausztrál barátnőmnek Skypeon előadtam a problémát, miközben a bátyámat is felhívtam, aki még csak akkor hallotta az egész nyaralásról. Mindketten nyugtattak, hogy minden rendben lesz. Felhívtam a tanácsára a bankkártyámon lévő telefonszámokat, de hiába csörgött ki, semmi válasz. Aztán nagy nehezen sikerült egy ügyintézőbe botlani. A fickónak alig érhető indiai akcentusa volt és amikor elmondtam a nevem, a rövid és a hosszú bank kódomat, erre közölte, hogy nem lát a rendszerben és majd hétfőn menjek be intézkedni a helyi bankfiókba. Hiába mondtam neki, hogy hajnalban megy már a gépem, gyakorlatilag lerázott. Újabb telefon haza, ahol a bátyám tanácsát követve elmentem más bankok automatáihoz. Három bank, három bank egyenleg. Sehol nem volt egyforma a pénzem, ami roppant gyanús volt. A tesóm ugyanis még kérdezte is, hogy mennyi volt a repülőjegy, a hotel és a kocsi, de már annyira ideges voltam, hogy már abban sem vagyok biztos benne, hogy az online vásárlások létre jöttek, pedig mindegyikről kaptam megerősítő emailt, amiket ki is nyomtattam. Aztán úgy okoskodtunk, hogy a péntek éjjeli-szombat hajnali fizetés miatt lehet túlterheltem a kártyám napi keretét és ez lehet a gond. A neten is próbáltam a honlapról valamilyen információt találni, de mivel nem voltam a netbanknál regisztrálva, így hiába túrtam fel kapkodva az egész lakást a papírok miatt, így arról letettem végül, hogy ott kérjek segítséget, mert az óra ellenem dolgozott. Végül a bátyám azt tanácsolta, hogy induljak el vonattal, aztán hajnalban még mindig megnézhetem, hogy a tiltás rajta maradt-e a kártyámon, mert vasárnapra fordulva hátha megszűnik a korlátozás. Végső esetben még mindig visszavonatozhatok King's Lynnbe, hogy lefújva a foglalásokat legalább a pénzem egy részét visszakapjam.

Szerencsére a csomagok már össze voltak készítve, de mivel nincs szoba mérlegem, így csak blikkre dobáltam össze a holmikat két hétre, mert változékony időre számítottam Spanyolországban. Még gyorsan felszaladtam erdélyi barátaimhoz, hogy egy kis angol-magyar szótárt visszakérjek, majd továbbmentem az állomásra, ahol szembesültem azzal, hogy már nincs ott a jegyárus, így csak az automatával lehet fizetni a jegyemért. Igen ám, de Angliában erre csak bankkártyát lehet használni, amit a gép nem fogadott el. Így felhívtam Tündiéket, akik szerencsére nem messze laknak és 21:15-kor az ő bankkártyájukkal már sikerült is jegyet vennem. Közben még aggódtak is értem, hogy komolyan gondoltam ezt a kocsikázást spanyol területen?

Aztán csak elindult a vonat és London felé közeledve szakadt az eső. Cambridgeben rengeteg fiatal szállt fel a szombat esti buliból hazafelé tartottak. Londonban is nem csak simán esett az eső, hanem mintha a héten végig monszunt idéző időjárást akarták volna a természeti erők megkoronázni, egyszerűen csak ömlött az égi áldás. A London-Luton vonal már ismerős volt, de annyi megázott és fáradt embert együtt már rég láttam együtt éjfél után. Ugyanis ki hitte volna, hogy ilyen éjszakai élet van azon a járaton? A reptérre való kijutás a szokásos módon zajlott, hogy a vasútállomásról még buszi viszi át az utasokat a kb. 2-3 kilométerre lévő terminálhoz. Egyedül itt nézték meg a vonatjegyemet, de sem a King's Crosson, sem a St. Pancrason nem érdekelte őket.

2010. Október 3. Vasárnap - 1. nap - ANTEQUERA
A reptérre megérkezve velem szembe éppen egy Barclays bankautomata vigyorgott a sarokban, így megint megnéztem a kártyámat. Egyenleget látja, tehát csak nem raboltak ki a neten. Aztán gondoltam egyet és feltöltöttem a mobilomat pénzzel, ami szintén sikerült. S mivel volt nálam elég euró, ezért készpénzt már nem vettem fel, mert azt hittem, hogy minden rendben van. A hit pedig hegyeket mozgat meg, mint tudjuk. A hajnali bejelentkezésre való várakozás mp3 hallgatással telt. Próbáltam ugyan sétálni, de aztán nagy nehezen találtam ülőhelyet. Szivacs nem volt rajta, így szép lassan ráfagytam a fém székre. Próbáltam kicsit szundikálni is, de aggódtam a bőröndömért és a hátizsákomért. Végül az idő csak telt és hajnal 04:00-kor már legalább legalább a poggyászt le tudtam adni, ami 22.7 kg lett a szemmértékemnek köszönhetően, de nem szóltak érte.

A repülőn igyekeztem úgy leülni, hogy bal oldalt legyek, mert térben elképzeltem a gép útvonalát és látni kívántam a napfelkeltét a felhők fölött. Induláskor ugyanis még korom sötét volt Lutonban és a felszállás után én magam is elbóbiskoltam, így már csak arra riadtam fel dereng az ég, majd a nap tényleg megjelent a horizontnál. Az ablakom annyira nem volt tiszta, hogy a pillanatot megörökíthessem normálisan, mert az alvás miatt a legelejéről le is maradtam, másrészt a Nappal szembe fotózás túl sok volt a fényképezőgép lelki világának. Aztán megint szunyókáltam egy kicsit, majd pár fényben úszó víztározót és hegyeket fotóztam. Gyönyörűek voltak a hegyek és a dombok, ahogyan megint egy új ország fölött suhantunk. Spanyolországban ugyanis alig vannak erdők és a sok-sok olívabogyó ültetvény miatt szabályos sorokban álló bokrokat és fákat lehetett látni többnyire. Aztán a Sierra Nevada hegylánc is ott volt a távolban, ahogy a gép alatt kibukkant Málaga és a tenger. Délre tettünk egy kört, majd a stewardessek kikapcsoltatták velem a fényképezőgépet, hogy ne zavarjam a leszállást. Ez érdekes pillanat volt, mert soha senki nem mondta, hogy egy elemmel működő fényképezőgép is képes lenne összezavarni a berendezéseket.

A megérkezési utáni útlevél-ellenőrzés, majd csomagfelvétel után elindultam a táblákat követve az autóbérléses cégekhez a földszinten, ahol gyakorlatilag mindenkinek volt egy standja. Be is álltam szépen sorba az Europcarhoz, ahol aztán közölték, hogy a foglalásomat nem tudják elfogadni, mert a bankkártyával gondok vannak. Elmondtam nekik, hogy már tegnap is gondok voltak vele, de azt hittem, hogy a bank idő közben ezt rendezte. Felhívtak egy ügyintézőt és standnál állva próbáltam a biztonsági kérdésekre válaszolni, ahol sikerült azon elhasalnom, hogy nem tudtam, hogy a "water supplier" szó mit is jelent. Hirtelen totál lefagytam és nem ugrott be, pedig a nő még arra volt kíváncsi, hogy betűzzem le a vízszolgáltató cégemet nekik. Ezek után előadta, hogy most buktam meg a második körben is, erre visszakérdeztem, hogy mikor volt az első? Az indiai pali lett volna? Aztán mivel a sort feltartottam, így már a mobilomról kellett hívnom őket és röpke 35-40 perc alatt már mindent sikerült megoldani. Legalább a nemzetközi hívás ingyenes volt, de elképzelhetitek, hogy milyen ideges voltam. Csak azért kegyeskedtek szóba állni velem, mert mondtam nekik, hogy már kint vagyok Spanyolországban. Az ügyintéző nő csak nyomta a szokásos bankos rizsát, hogy most kivételt tesz, megkérdezi a managerét, de ha nem tudok válaszolni a harmadik körre sem, akkor zárolják a kártyámat, mert nem hitték el, hogy én vagyok én. Én jól bepipultam, mert még vissza is kérdeztem, hogy minden kérdésre válaszoltam, tehát mégis mit akarnak még? Mert hogy olyan kérdéseket is feltett, amire nem lehet meg nekik a válasz nekik. Ilyen volt pl. hogy milyen korábbi magyar munkáltatóim voltak és felsoroltam nekik a cégek nevét, amit gondolom le se tudott volna írni. Aztán olyan kérdéseket is kaptam, hogy hol szoktam vásárolni, milyen banki átutalásokat intézek általában havonta, jövő ilyenkor hány éves leszek stb. A vízmű volt a csúcspont. Úgyhogy a nő végül habozva és várakoztatva közölte, hogy feloldják a tiltást a kártyámról. A gond ugyanis az volt, hogy nem jelentettem be hivatalosan a cég üzleti szabályzata szerint a külföldi tartózkodásomat. Oké, hogy az én érdekemben cselekedtek, de nekem ezt honnan kellene tudnom? Miért nem lehet a kártya tulajdonosát is értesíteni? Pláne úgy, hogy még a valutát is náluk vettem és említettem, hogy megyek külföldre. Úgyhogy a kedvenc angol bankom megint lejáratta magát és fogadkoztam is, hogy panaszlevelet fogok írni az egész eljárás miatt, de a végén már örültem, hogy 10-15 perc átfutás után a kártyám megint aktív lett. Mentségükre szóljon, hogy legalább ez a második ügyintéző normális volt, de tényleg nem kívánom ezt a tortúrát senkinek sem.

Utána bescannelték a jogosítványomat, ami miatt szintén izgultam egy kicsit, mert emlékeim alapján egyetlen szó nem jelöli idegen nyelven, hogy tényleg jogosítvány. Aztán az útlevelemet is megnézték, majd 45 eurót kicsengettem a teli tank benzinért (bankkártyával), hogy aztán a papírok és a kulcs átadása után a kis járgányomat megtaláljam a három szintes parkolóházban. Egy Kia Picantót kaptam, ami hű társam lett erre a két hétre. Kezdetben a váltást gyakoroltam egy kicsit körbe-körbe haladva, majd a lámpánál kértem még segítséget két helyi taxistól, mert nem találtam sehol a műszerfalon, miközben csak az indexnek a végét kellett volna elcsavarni. Nem mintha Spanyolországban bárki is nappal lámpával utazna, mert annyira erős a napsugárzás, hogy csak estefelé van szükség a tompított fényszóróra. A parkolóházban már megismerkedtem a sok-sok fekvőrendőrrel is, amelyet imádnak használni Andalúzia minden területén, majd kihajtottam a parkolóból egy új kaland felé...

A reptérről kifelé tartva öt perc után már az autópályán voltam. Az egyik kijáratnál leálltam egy parkolóban és onnan hívtam fel a családomat és angliai barátaimat, hogy minden rendben van most már és a kocsiban ülök. Tanulmányoztam a térképet, majd elindultam Antequera felé indultam. A Málaga-Antequera szakasz egy folyóvölgyben megy végig, majd pár alagút közbeiktatásával gyakorlatilag át kell kelni egy kisebb hegyen, majd a másik oldalon egy hatalmas völgyteknőben kibukkant Antequera.

Erre a városkára esett a választásom, mert emellett több autópálya kereszteződik és innen, Andalúzia majdnem mértani közepétől lehetett a legkönnyebben elérni a kitűzött célokat : Granada, Sevilla, Córdoba, Gibraltár és Málaga. Ezeket a városokat szerettem volna mindenképpen megnézni, de annyira már idő sem volt a neten a maradék napokra programot sasolni, de szerencsére a remek útikönyvemet végigolvasva sikerült mindig valami érdekeset találni. Sejtettem, hogy a tenger melletti drágább szállodákba felesleges lett volna befészkelni magam, mert bár az idő csodálatos volt (24-28 C), de a tenger a feltételezéseim szerint ilyenkor már hideg. Egyelőre azonban már annak is örültem, ha végre megérkezek a szobámba. A felfedezés izgalma teljesen magával ragadott és annyira nem éreztem magam fáradtnak. Egyszerűen hihetetlen élmény volt ez az egész oda utazás, pánik, probléma megoldás, hogy aztán spanyol rádiót hallgatva már kamionokat előzzek a forgalmas málagai kivezető szakaszon, ahol kopár sziklák és bozótok néztek vissza rám. Ekkor tudatosult bennem, hogy tényleg megérkeztem és a nyaralás elkezdődött. Rám tört egy kis eufória, mert ilyen nyaraláson még sosem vettem részt, hogy immáron enyém az irányítás és oda mehetek, ahová csak szeretnék. Ez a fajta szabadságérzés volt talán a legjobb az egészben.

Antequeráról tudni kell, hogy mint a spanyol városok többsége, rengeteg szűk és többnyire egyirányú utcából áll. Nem volt nálam GPS, de aztán pár bónuszkör után csak eltaláltam a szállodához. Angliában még beszéltünk is arról, hogy vajon meg fognak-e érteni, de mivel a turistákból élnek (nem, nem a Pikk szalámiról van szó :) ), hogy angolul tudniuk illene. Pár szót tudtak is, de aztán elmutogattam, hogy mit akarok, miközben elővettem a hotel foglalásomat igazoló papírjaimat. Itt történt egy kis malőr, mert a recepciós lány felvezetett egy kétágyas szobába és még sajnálkozva elő is adta, hogy mosdó csak a folyosón lesz, ami azért annyira nem tetszett, de aztán öt perccel később kiderült, hogy az egyágyas szobát kértem. Az eléggé apró volt, de legalább szépen berendezték terrakotta csempékkel, szép barna fabútorokkal. Egy kicsit pihentem, majd máris a szép időben elindultam sétálni.

Felfedeztem a hoteltől kb. 50 méterre lévő élelmiszerboltot, ami a törzshelyemmé vált, amíg két hétig spanyol lettem. A városban elindultam a vár, az Alcazaba felé. Gyönyörű volt látni a sok templomot és a rengeteg fehér házat. Nyáron ugyanis itt annyira meleg van, hogy másképpen nem is lehetne elviselni a forróságot. Ami szokatlan volt Spanyolországban, hogy néhány városban nyitottak voltak a bejárati ajtók, amik mögött márványpadlós és szép, egyedi csempés kis belépőszobák voltak láthatóak, ahol az igazi bejárat volt látható. Ezekben sem fogas, sem lábtörlő nincsen, tehát tényleg csak dekoráció mellett, egyfajta "légzsilip" lehet a spanyol otthonokban az utcai forróság közvetlen kizárására. Így is az utcákon egy picit keveselltem a virágokat, de a legtöbb spanyol házban van bent egy központi árkádos udvar, ahová igyekeznek egy kis zöld területet létrehozni maguknak, mint egykoron a rómaiak. A csobogókat és szökőkutakat is imádják, ami nagyon pozitív, mert Angliában ez annyira nem megszokott, pedig a szárazság miatt éppen az ellenkezőjét vártam volna. Persze voltak ám itt is társasházak, ahol mindez nem megvalósítható. Az is imponált, hogy több helyen Spanyolországban láttam olyan csempékből kirakott igényes szentképeket, amelyeket egyedileg kellett mindenhová elkészíteni.

A város legmagasabb pontjára felérve gyönyörű kilátás nyílt Antequerára. A távolban ott volt a Peña de los Enamorados, ami angol keresztségben a Lovers' rock, azaz a "Szerelmesek sziklája" nevet kapta. Ez a város egyik jelképe, amit volt szerencsém mindennap, mindenféle időjárási körülmény között látni. A sziklák egy arcot formálnak, ahol állítólag egy családjuktól megcsömörlött keresztény-muzulmán Rómeó és Júlia öngyilkos lett.

Andalúzia esetében azt is ki kell emelnem, hogy gyakorlatilag minden településen van egy legalább egy lakótorony vagy régi mór romvár. Ám amikor visszafoglalták a móroktól ezt a területet kb. 600 éve, akkor szinte mindent kiraboltak, letaroltak vagy átalakítottak. Így tehát Antequerában is van egy vár, az Alcazaba, de az most éppen vasárnap este zárva volt, de később sikerült pótolni.

A dombról egy másik úton lesétálva megcsodáltam Antequera takaros kis főtereit, majd a főutcával párhuzamosan kisebb utcák védelmében ismerkedtem a várossal, hogy aztán kilyukadjak a helyi mozi és Burger King mellett a város egyik legszebb körforgalmához, ahol egy nagy boltíves régi városkapu állt. Mellette volt az aréna is és még gondolkodtam is rajta, hogy mi is annak a helynek a neve magyarul, ahol a bikákat öldösik? Amfiteátrum? Aréna? Bika gyilkoló közintézmény? Aztán talán még az aréna adja a legjobban vissza a nevét a spanyol torro-nak. Ez a kör alakú épület az egyik legrégebbi Spanyolországban, mivel kb. 160 éves. Úgy nézett ki kívülről, mint egy színház és mivel az első vasárnapomon sikerült bemennem ingyen, így belülről is megcsodálhattam. Tényleg olyan, mint egy színház, mert a porond körül vannak a filmekben is látható biztonsági falak, ahová a macho legények visszahúzódhatnak, majd még van fából is kerítés és körbe a lelátók. Aznap éppen ünnepeltek valamit, mert ugyan bikaviadalt nem láttam, de a tagadhatatlan spanyol életérzésben részem volt. Középen a ponyva alatt főzőcskéztek a népnek valamilyen babos-húsos ételt, amiből mindenki a lelátón eszegetett a lelátón. Én nem álltam be potyázni, mert a babot nem igazán szeretem. Azt sem értettem, hogy miért volt mindenki pirosba és kékbe öltözve, mintha két csapat találkozott volna a lelátón. Aztán amikor éppen nem ettek, akkor bohóckodtak egy sort. Középen a srácok eljátszották, hogy virtuális bikával harcolnak és imitálták egy kendővel vagy éppen a levett pólójukkal a mozdulatokat, amiket már ismerhettek. A közönség lelkesen ollézott mindenre és valami hihetetlen jó hangulatban telt a délután, hogy tapsolták és ünnepelték a bátor hősöket. Aztán még együtt is énekeltek dalokat, ami szintén imponált. Egy elkezdte, majd egyre többen becsatlakoztak, miközben mindenki mosolygott és tapintható volt a boldogság és nyugalom a levegőben. Ez már az első nap varázslata volt, amiért érdemes ellátogatni Spanyolországba, mert átélni és elmesélni azért korántsem ugyanaz.

Én eléggé fáradt voltam ekkorra már, mert csak a reptéren és a repülőn való szundikálásnál pihentem, így még sötétedés előtt visszaballagtam a szálloda felé. Az egyik plakáton is volt egy lovagról szóló kép, amelyre alá volt írva, hogy Antequera 1410-2010. Ám a város ennél jóval ősibb, ha fellapozzátok a wikipediát. Én az angol útikönyvemből értesültem róla, hogy a környék eleve egy átjáróház volt a civilizációk mezsgyéjén, így minden korból maradt valami ebben a városkában. Este a szobámban olvastam tovább a könyvemet, ami elég jól összefoglalta a régmúlt és közelmúlt főbb andalúziai eseményeit.

* * *

2010. Október 4. Hétfő - EL TORCAL DE ANTEQUERA
Korábban meséltem, hogy az egész utazás nagyon hirtelen lett szervezve, de azért a fantáziámat Andalúzia egy ideje már kísértette. Amikor eldőlt végre az indulás előtt, hogy Antequera lesz a főhadiszállás két hétig, akkor rákerestem a googleval a nevére és ekkor láttam egy roppant érdekes sziklát. Úgy nézett ki, mintha palacsintákat pakolt volna egymásra a természet. Mondanom sem kell, hogy az utolsó utáni pillanatban sikerült kinyomozni, hogy a helyet El Torcal de Antequerának hívják, ami gyakorlatilag az új lakhelyem melletti hegyek övezte csúcson van. Mivel a második napot pihenésre szántam a tegnapi hosszú ideutazás és reptéri bankos kalamajka után.

Reggel egy kis elemózsia vétele után el is indultam az otthonról hozott Google térképemet követve. Antequeráról tudni kell, hogy gyakorlatilag 7-8 út fut be a szélrózsa minden irányából és a két hét alatt gyakorlatilag nem voltam olyan úton, amin nem lehet a településre bejutni. A nemzeti park is szép barna alapú táblákra ki volt ugyan írva, csak a városszerkezet nem mindig követte ám a jelzéseket, de aztán mentem toronyiránt, amerre a belső GPS-m vitt. Régen is így utaztunk, tehát csak az elmúlt években lett ez a külső segítség ennyire elterjedt.

A város határában még megálltam fotózni a várat és a háttérben az "arcalakú sziklát", majd a szerpentin egyre magasabbra vitt. Szegény kis bérelt járgányomat tényleg meghajtottam, mert tudtam, hogy kb. 1020 méterre fel kell kapaszkodnia. Hihetetlenül élveztem ezt a hegyi vezetést, ahogy többször 180 fokos hajtűkanyarok vittek egymásra, miközben sopánkodtam, hogy a panorámát sofőrként nem tudom megörökíteni, mert teljesen más volt, amikor a buszos körutazásokon szándékosan hátul ültem, hogy tudjak hátrafelé is fotózni.

Az időjárás azonban megoldotta ezt a problémát, mert egy hegygerincen átérve már olyan magasra feljutottam, hogy a felhők nekiütköztek a hegyeknek, így minden ködös és párás volt. Aztán meg is álltam a park bejáratánál, hogy a tájat fotózzam végre, illetve a kocsinak is adtam egy kis szusszanásnyi időt. Aztán az út is összébb szűkült és hatalmas kőtömbök mellett haladt az egy sávosra szűkült aszfaltcsík. Kísérteties volt, hogy alig tíz-húsz méterre lehetett előre látni, mert a felhőfoszlányok annyira kitakartak mindent és csak egy-két kiálló csíkos szikla jelezte, hogy jó irányba tartok. Közben nem véletlenül volt kitéve a 10% emelkedő tábla, mert féltem tőle, hogy a kocsi most adja meg majd magát, mert mintha éreztem volna égett szagot, mintha az ékszíj égett volna. Aztán addigra már be is futottam a parkolóba, így leparkoltam és próbáltam rájönni, hogy mi lehetett ez a szag, de aztán nem jöttem rá.

A park az ingyenes volt. A látogató központ mellett volt egy kiszögellés a lustábbaknak, ahol le lehetett nézni nem csak a völgyre, de az egyik lenti falura is. Azt már az útikönyvből is tudtam, hogy több túraútvonal van, de én a középsőt, a sárgát választottam. Érdekes módon a parkban a sziklák egy része valóban sárgás okkerfestékkel fel volt festve, mint az Ózban. Aztán ahogy haladtam előre a völgyteknőben, akkor realizáltam, hogy a táblák mind a parkoló felé mutatnak, tehát éppen ellentétesen haladtam az ösvényen. A lustaság győzött és nem mentem vissza, mert így legalább mindenki velem szemben jött és nagyobb biztonságban éreztem magam, hogy nem tép szép valami spanyol vadállat. Oké, nem vártam medvét vagy farkast, de ez nem Magyarország, így simán el tudtam képzelni valami ragadozót a bozótban. Magában a parkban még azért könyörögtem, hogy tisztuljon már ki végre az ég, mert a fényképezőgép szokás szerint megbolondult a barnás-szürkés kőfalaktól és az eget hófehérrel állította. Aztán a Nap csak megérkezett, majd szépen tisztult az idő. Itt-ott eléggé összeszűkült az ösvény, néhol ténylegesen 50-60 centiméteres repedéseken kellett átpréselnem magam, hogy tovább mehessek. Közben azt is felmértem, hogy roppant bölcs ötlet volt vászonnadrágban elmenni hegyet mászni, mert a felázott sáros sziklákon egy kicsit megcsúsztam és a térdem alatt minden koszos lett. De egyáltalán nem tudott érdekelni, mert lenyűgöztek a sziklafalak, de valami mégis hiányzott. Western filmekben látható álló kőcsodák mellett haladtam el, de magát a palacsinta alakú köveket sehol nem találtam. Kicsit csalódott is voltam, amikor visszaértem a parkolóba. Aztán ott is rám tört a frász egy pillanatra, mert a kocsi nem volt sehol. Bosszankodtam, hogy csak én lehetek ilyen peches, hogy már a második napon a járgánynak lába kél. Aztán kiderült, hogy csak abból a szögből, ahol álltam, éppen egy velem szemben parkoló kis mikrobusz takarta kis a piros kis járművemet. Bánatomat, majd örömömet diétásnak egyáltalán nem nevezhető fánkszerű sütibe folytattam. Aztán úgy gondoltam, hogy gyalog visszasétálok még az aszfalt úton, ahol reggel feljöttem, mert az idő olyan szép lett. S milyen jól döntöttem!

Kb. egy fél kilométerrel odébb ott voltak azok a kövek, amit minden Antequera-i képeslapon és a neten is látni lehetett. Egyszerűen elmentem mellettük kocsival reggel, mert a ködben nem láthattam őket. Aztán ahogy közelebb értem, egyszerűen nem tudtam betelni velük, mert jobbról, balról, fentről, lentről le lett minden kismilliószor fotózva. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ilyen létezik és nem csak egy összeragasztott turistacsalogató móka ez az egész, de aztán egy spanyol táblán még mutatták is, hogy keletkeztek ezek az Európában is egyedülálló sziklaformák.

Aztán tettem egy kis kitérőt, hogy lelássak végre a völgybe. Gyönyörű idő volt és egy kicsit megálltam mp3-t hallgatni és napozni. Aztán a távolban ott volt a kopár Sierra Nevada hegység pár csúcsa is, majd hallottam egy kecskenyáj kolompjait. Ezen annyira már nem lepődtem meg, mert amikor ugyanis a kövek felé tartottam, akkor láttam egy kecskeszobrot egy lapos sziklán. Még néztem is, hogy mi a fenének tesznek oda egy ilyet, aztán megmozdult és kiderült, hogy élő hegyi kecske volt. Nagyon vicces volt, ahogy a saját kis hülyeségeimen elszórakoztattam magam, mert legutóbb anyám járt így egy holland macskával. Szerencsétlen jószág ott ült egy függöny nélküli ablakban és mi jó magyarok módjára csak sétálgattunk a kertvárosban, amikor anyám rácsodálkozott erre a plüss állatra. Aztán úgy hátrahőkölt, amikor a macsek pislogott, majd megunva a bámulást lelépett a napfürdőből. Ez a szituáció rá emlékeztetett.

A völgy megtekintése után tovább sétáltam még az úton pár egészen extrém alakú sziklát megnézni, majd visszamentem a kocsihoz. Bementem a látogatóközpontba is, hogy egy kicsit "fésülködjek", ahogy túrázó szlengben mondják, majd vettem egy képeslapot is a biztonság kedvéért. Az egyik ott dolgozó hölggyel ékes angolsággal megbeszéltem, hogy lehet Rondába tovább menni, de csak ugrattam egy picit, mert szegény azt hitte, hogy még aznap akarok oda is elautózni, ami azért jócskán odébb volt Antequerától.

A városba visszavezető 15-20 kilométeres út már könnyedén ment, mert ha üresbe teszem az autót, szerintem simán le tudtam volna gurulni a hotelig. Így is megállítottak egy francia lakókocsis baráti társaság, hogy merre van a park és hogy fent van-e parkoló. Ekkor kezdetét vette egy bábeli nyelvzavar, mert ő beszélt még ugyan olaszul és spanyolul is, de angolol éppen nem. Megmutattam a fényképezőgépemen a parkolóról és a központról készített fotóm egyikét, így már megértette, hogy lesz hely fent bőven. Aztán egy kis bűntudatom is volt, mert ahogy tovább haladtam, eszembe jutott, hogy mintha lett volna egy olyan tábla is, hogy nem lehet fent kempingezni, így lehet majd lezavarják őket a hegyről.

A szállóba visszatérve felfedeztem egy olyan sarkot, ahol mindenféle turistáknak szóló térkép volt odakészítve. Nagyon imponált ez a lépés, hogy ha már belőlünk élnek, akkor minden megyéről és főbb városról volt külön térkép és leírás. A szobában fedeztem fel csak, hogy ott a megyéknek nincs önálló neve, hanem a megyeszékhelyek nevével jelölik őket, így történhetett meg, hogy az egyik felmarkolt térképen nem a város, hanem maga a megye ajánlója szerepelt. Másnap ezt a hibát kiküszöböltem és magamhoz vettem még párat minden típusból, ami éppen elérhető volt.

2010. Október 5. Kedd - Córdoba
2010. Október 6. Szerda - Sevilla és Osuna
2010. Október 7. Csütörtök - El Chorro, Ronda és Olvera
2010. Október 8. Péntek - Tarifa, Algecira és Gibraltár
2010. Október 9. Szombat - Lucena, Cambra, Zuheros és Priego de Córdoba
2010. Október 10. Vasárnap - Málaga
2010. Október 11. Hétfő - Tabernas és Almeria
2010. Október 12. Kedd - Granada I
2010. Október 13. Szerda - Granada II
2010. Október 14. Csütörtök - Antequera II és Járdin de la Concépción (Málaga)
2010. Október 15. Péntek - Jaén, Baeza és Úbeza
2010. Október 16. Szombat - Málaga tengerpart
2010. Október 17. Vasárnap - Málaga-London, Luton repülőút

Folytatása következik...

Olvass tovább!

2010. szeptember 25., szombat

Glee 1. évad

Ez a tipikusan az a sorozat, amit meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Egyik április este a hotelben a tévét bambultam, amikor az öt csatorna kínálatából véletlenül belekapcsoltam egy fekete-fehér Madonna számba. Ám az előadó más volt és nem is értettem elsőre, hogy ez most mi is volt? Aztán leesett, hogy a sorozatjunkien emlegették ezt a Glee című sorozatot, amely egy iskolában játszódó musical sorozat. Ennek az egyik epizódja a "The power of Madonna". Ebben a részben csak Madonna dalokat dolgoztak fel és egészen hihetetlen tánckoreográfiákat adtak rá elő. Most végre sikerült megnéztem más részeket is és azt kell mondanom, hogy rendkívül igényes és szórakoztató. Sok tánc és dal szerepel a showban, miközben még a karaktereket is eltalálták és a színészek valóban tudnak játszani. Kár, hogy Magyarországon ez is leszerepelt (Glee - Sztárok leszünk! címen fut), de talán 1-2 részt még el tudtok csípni az RTL Klubon. Nekem viszont annyira bejött az életigenlő, Mamma miát idéző musical stílus, hogy lehet gyári DVD-n is megveszem, mert a Spartacus : Blood and Sand mellett az évad második legkellemesebb meglepetésébe botlottam. Nem is csodálkozom, hogy a sorozatból kiadott zenék is ennyire sikeresek, mert nagyon klassz énekhangokat is sikerült összeválogatniuk a producereknek.

Az első évad ajánlója:



Az első évad táncjeleneteiből egy mix:



Itt pedig pár nóta:

























A sort még így is hosszan lehetne folytatni, de inkább nézni kell ezt a sorozatot. A színvonal is tovább emelkedik a 2. évadban, mert egyre nagyobb neveket lehet hallani, hogy vendégszereplők lesznek (pl. Britney Spears, Gwyneth Paltrow). Valami tehát megmozdult az emberekben és remélem sokáig tart még ez a varázs. Az éneklés szeretetét jobban átadja, mint akármelyik X-faktor vagy Megasztár.

Azóta találtam itt és itt egy remek wikipedia oldalt, amelyben a számokat felsorolják.

Olvass tovább!

2010. szeptember 24., péntek

Trailer - Harry Potter and the Deathly Hallows part 1

Egyre jobb és jobb ajánlók jönnek ki az utolsó Harry Potter könyv filmváltozatához. November 17. a mágikus dátum.





Hihetetlen látványosnak ígérkezik a végjáték felvezetése, még ha a blogmotor most is rakoncátlankodik a videó méreteivel. Az egyik car boots vásárban meg is vettem a hetedik részt is, amiből a kedvenc jeleneteimet elolvastam angolul. Így is nagy élmény, hogy a King's lynnből érkező vonat mindig a King's Cross állomásra fut be és onnan is kell visszatérnem. Szegény épület eléggé lerongálódottnak és kiszolgáltnak tűnik a mellette lévő nemzetközi állomás, a St. Pancras (pancreasról meg lehet jegyezni) mellett. Most viszont az egészet felújítják és építenek mellé az olimpia miatt egy kupolás várótermet, illetve gyalogos felüljáró is lesz az épületen belül. Még azt a bizonyos falszakaszt is sikerült lefotóznom (KATT), ami valójában a harmadik és a negyedik vágány között található.


Olvass tovább!

2010. szeptember 23., csütörtök

Egy Norvasc mind fölött

Ma végre találtam egy olyan gyógyszert a patikában, aminek a magyar doboza volt átcímkézve. Itt ugyanis nem ritkán görög, spanyol, skandináv vagy lengyel gyógyszerekre is rá lehet bukkanni, mert feltételezem az EU-n belül trükköznek a szállítással. Behozzák Angliába, ahol kap egy szép matricát és egy angol nyelvű betegtájékoztatót és már viszik is a patikákba. Azért a szívem nagyot dobbant, amikor az ISTIN márkanév alatt felsejlett a magyar szöveg. A kollégáknak persze bedobtam, hogy olvassák már fel a gyógyszer szót. Hehe.

Olvass tovább!

2010. szeptember 22., szerda

Petula Clark : Downtown

Ettől a daltól mindig jobb kedvem lesz, még akkor is, ha éppen viharfelhők gyülekeznek.



A számot régebbről is ismertem, de amíg a LOST 3. évad nyitórészében nem hallottam, addig nem kerestem rá az előadóra. A szövegkönyvet is érdemes elolvasni, mert még kapcsolódik is az itteni életformámhoz.

Petula Clark - Downtown

When you're alone
And life is making you lonely,
You can always go downtown
When you've got worries,
All the noise and the hurry
Seems to help, I know, downtown

Just listen to the music of the traffic in the city
Linger on the sidewalk where the neon signs are pretty
How can you lose?

The lights are much brighter there
You can forget all your troubles, forget all your cares and go
Downtown, things'll be great when you're
Downtown, no finer place for sure,
Downtown, everything's waiting for you
(Downtown)

Don't hang around
And let your problems surround you
There are movie shows downtown
Maybe you know
Some little places to go to
Where they never close downtown

Just listen to the rhythm of a gentle bossanova
You'll be dancing with 'em too before the night is over
Happy again

The lights are much brighter there
You can forget all your troubles, forget all your cares and go
Downtown where all the lights are bright,
Downtown, waiting for you tonight,
Downtown, you're gonna be alright now
(Downtown downtown)

Downtown
(Downtown)

And you may find somebody kind to help and understand you
Someone who is just like you and needs a gentle hand to
Guide them along

So, maybe I'll see you there
We can forget all our troubles, forget all our cares and go
Downtown, things'll be great when you're
Downtown, don't wait a minute more,
Downtown, everything's waiting for you

Downtown (downtown) downtown (downtown)
Downtown (downtown) downtown (downtown)
(repeat and fade out)






Olvass tovább!

2010. szeptember 21., kedd

Trailer - Stargate : Universe season 2

Szeptember 28.-án indul az új évad. Az MGM ki is adott egy szép kis trailert, amiben röviden összefoglalják az első évadot is, majd utána kezdődik a tényleges ajánló.



Az első évadot meg is vettem pár héttel ezelőtt születésnapi ajándékként magamnak, amiről majd később fogok értekezni.

Olvass tovább!

2010. szeptember 19., vasárnap

Itt van az ősz, itt van újra

Az újra szó talán így erős ebben az összefüggésben, mivel nekem ez lesz az első angliai őszi évszakom itt a kontinens másik végében. Az idő elég változékony lett és próbáltam a végsőkig húzni, de tegnap egy erősebb lehűlést követően ismét felavattam a május végén még használt, car boot vásárban begyűjtött olajradiátoromat. Meglepően kellemes volt mellette ülni és a neten bóklászni, miközben a hátamnál középre húzva melegítette a szobát. A villanyórám is valószínűleg hálásan pörgött, bár mióta felszereltem magam pár energiazabáló géppel, egy rossz szava nem lehet. Az ablakokat is már hetek óta tartom leszigetelni, hogy a hatékonyságot növeljem, de mindig valami mással foglalkoztam éppen. A hétvégén most csak élveztem a világgal való kapcsolattartást, ami azért enyhíti a távolságot.

Olvass tovább!

2010. szeptember 17., péntek

A távolságtartás szintjei

Az angolokról szóló egyik sztereotípiák egyike, hogy hűvösek és távolságtartóak. De vajon ez igaz? Itt vagyok már majdnem öt hónapja, de még most sem értem őket, de talán lássuk a főbb különbségeket.

1. How are you?

Az egyik legkedveltebb kérdésük, a "How are you?", amire én udvariasan csak "Thanks, I am fine." választ szoktam adni. Aztán a hetek alatt sokat gondolkodtam ezen a kérdésen is. A legtöbb esetben úgy érzem, hogy ez igazából csak az üdvözlési forma egy része, mint egy jól begyakorolt udvariassági forma, de igazából egyáltalán nem érdekli őket, hogy örülök- vagy bánt-e valami. Ezt a legkönnyebben abból tudtam leszűrni, hogy a választ olykor meg sem várják, hanem csak elsétálnak mellettem. Valahogy én magyar fejjel ezt eleve tolakodásnak is érzem, mert ha panasznapot akarok tartani, akkor majd a bizalmamra érdemes illetőkkel úgyis megteszem, de minek kell nyaggatniuk? Ám cáfolatként arra is volt példa, hogy totál ismeretlen emberek - akár a patikában a betegek - is kérdezték ezt a kedves kérdést, így még mindig nem tudom, hogy hová is soroljam. Amit még megfigyeltem, hogy az emberek ennek ellenére milyen kedélyesen el tudnak csevegni egymással a patikában a gyógyszerekre várva, pedig kétlem, hogy mindenki mindenkit ismerne.

2. Kézfogás

Meglepetésként ért viszont, hogy nem igazán rajonganak a kézfogásért. Az ember azt hinné, hogy az a nép, aki a fogadásokban éli ki magát, ott a férfiak úton-útfélen így üdvözlik egymást, de ez nem így van. Lehet üzletkötésnél kezet ráznak a frissen bemutatott vagy éppen megállapodott felek, de itt meg a srácok között ez egyáltalán nem alakult ki. Rólam tudni kell, hogy apám sose volt az a kézfogós típus, így mi, a fiai is nem igazán használtuk ezt az üdvözlési formát, de aztán egy idő után megszoktam az egyetem alatt, holott a gimiben olyan túlzott felnőttes gesztusnak éreztem. Itt pedig csak nemektől függetlenül simán köszönünk egymásnak.

3. Keresztnevek és családnevek

A munkatársaimmal a keresztnevünkön szólítjuk egymást és utálnám is, ha Mr. Novaki vagy magyarul Nováki úr lennék, mert ezt én egy kicsit régimódinak gondolom. Ami itt meglepett, hogy együtt dolgoztam velük, de valahogy a családneveket senki nem mondta végig, így amikor néha a telefonban kértek valakit, akkor csak néztem körbe, mint egy kisbirka.

A betegeknél, azaz az ismeretlen embereknél éppen ellentétes ez a folyamat. Ott az udvariasság része, ha Mr., Mrs. vagy éppen Ms. X-nek hívod őket (nem mintha közük lenne hozzá, hogy egy hölgy férjes-e vagy sem) miközben a legelső keresztnév néha, míg a középső név szinte mindig csak lerövidítve szerepel a levelekben. Valahogy mintha már egy belsőségesebb kapcsolatot feltételeznének azzal, hogy elárulják, hogy hogyan is hívják őket. Ezt is elfogadom, mert én sem örülnék, ha a még mindig meg nem kapott névkártyámról leolvasva mindenki Ákosozna, de nem is haragudnék érte, mert hallgatok én már a sima "gyere ide" szókapcsolatra is. Ugyanakkor azon kiakadtam, amikor egy beteg telefonon a segítségemet kérte és megkérdeztem az adatait, hogy árulja már el a családnevét és a lakcímét. Ám ha direkt még a keresztnévre is rákérdeztem (ld. sok-sok egyforma családnév miatt), akkor néha megsértődtek és volt olyan idősebb beteg, amelyik még a telefont is kinyomta dühében. Tényleg nem értem, mert a számítógépen vagy a vényen úgyis látom az adatokat és eleve ők kérik az én segítségemet és nem fordítva.

4. Családi állapot, gyerekek

Azt is megfigyeltem, hogy nem igazán beszélnek önként a magánéletükről a munkahelyen. Több hétnek kellett eltelnie, mire kiderült, hogy bizonyos kolléganőimnek hány gyereke van vagy hogy férjnél van-e. Lehet csak előttem nem tették, de aztán a kezdeti jég megtörése után néha ilyen témák is szóba kerültek. Ettől azonban még a munkatársi és a baráti kapcsolat eléggé szét van választva, de ez lehet egyénenként és közösségenként is váltakozik.

5. Egyéb testi kontaktus

Munka közben nem igazán szeretik, ha hozzájuk ér bárki is, nem mintha direkt csináltam volna. Az intim zóna úgy tűnik itt sokkal nagyobb és jobban "őrzött", mint otthon, mert se pacsi, se simogatás, se ölelés, se vállon veregetés, gyakorlatilag semmilyen kapcsolat nincs a munkatársak között. Ha véletlenül egymáshoz értünk valami miatt (pl. pakolás közben), akkor már nagyon zavarban voltak. Egyszer viccesen az ajkammal csücsörítve mutattam, mintha megpuszilnám hálából az egyik kolléganőmet a segítségéért, erre megemlítette, hogy neki van ám férje és pirulni kezdett, mint az őrült... Aha, a lényeg, hogy a "poén" nem esett le neki, csak simán elgurult valahol... Tanultam az esetből, mert itt nagyon óvatosan kell ám viselkedni az ellenkező nemmel, mielőtt még félre nem értik és szexuális zaklatási per nem lesz belőle...

6. Telefonszám

Itt úgy éreztem, hogy amíg a földi számukat szívesen osztják meg vagy kérik el egymástól, addig a mobilszám megadása már bizalmi kérdés. S itt nem csak randizási szempontokról beszélek, hanem munkahelyi kapcsolattartásról is. Oké, én sem kértem az övéket, míg ők sem az enyémet, de fogjuk rá, hogy ez annak is köszönhető, hogy szigorúan csak munkatársak és nem barátok vagyunk.

7. Búcsúzás

Az egyik férfi kollégám a harmadik vagy negyedik hét magasságában rám szólt, hogy elbúcsúzáskor ne a "bye, bye" formát használjam, hanem a "see you"-t. Erről nekem a mindig az Avatár jut eszembe, de azóta a "see you" és a kicsit szlengesen "j" hanggal kiejtett "szia" ötvözésével szoktam búcsúzni, aztán hadd örüljenek. Ám még ismerősök vagy munkatársak között ilyenkor sincs se puszi, se kézfogás. Lehet csak én nem mozogtam eleget még az angol körökben és szűk csoport viselkedési formáiból próbálok következtetéseket levonni, de néha nem értem, hogy egyszer túl nyitottak, máskor pedig falakat emelnek maguk köré. Bízom benne, hogy majd lakva jobban megismerjük egymást a következő másfél évben.

Olvass tovább!

2010. szeptember 13., hétfő

Telefonközelben

Ma voltak beszerelni a telefont és az internetet, de szokás szerint önhibámon kívül ez se ment egyszerűen. A múltkor már meséltem a Talk-talkról, hogy a hölgy milyen kedvesen felolvasta nekem kvázi a teljes szerződést és ugyanazt megkérdezte ötször 27 perc alatt, erre két nappal később kaptam egy designos kis nyomtatott brosúrát, amin az állt, hogy "Akos, welcome to Talk-talk" Aztán belül leírták az új földi angol számomat és az internetes elérhetőségeket.

Közben felfedeztem, hogy a Talk-talk sem kivétel, mert a korábbi hivatalos levelekhez hasonlóan nekik is sikerült elírni a családnevemet és így a Novakiból Lovaki lettem. Csak amiatt aggódtam, hogy akkor a bekötési díj levonása a banknál simán menjen, mert ha a név nem egyezik, akkor vissza fogják dobni. Fel is akartam őket hívni, hogy bejelentsem a hibát, bár a múltkori borsos beszélgetés után egyáltalán nem vágytam rá. Az ügyfélszolgálaton a menüben már elakadtam, mert arra kértek, hogy üssem be az új talk-talk számomat. Ám ekkor még nem fedeztem fel a kiküldött levélben, hogy a számom már benne van, így végül az emailes megoldást választottam.

Szépen leírtam, hogy ki vagyok és mit kértem és hogy a nevemet cseréljék át L-ről N-re. A válasz másnap befutott, amiben elnézést kértek és mivel elég sok adatot megadtam, így az ügyintéző elfogadta a módosítást. Én ostoba erre írtam nekik egy köszönő levelet, amire ők megint reagáltak, hogy akkor minden adatomat küldjem már el nekik. Aztán lett még egy harmadik levélváltás is, mert valamit még mindig hiányoltak, de aztán elvileg megoldódott a névcsere.

Ma meg is jött a szerelő, aki BT szerkóban és kártyával érkezett. Még rá is kérdeztem, hogy akkor ugye a Talk-talknak dolgozik? Azt válaszolta, hogy igen, de dolgoznak mindkét cégnek. A nevemre rákérdezve még mindig Lovaki vagyok. Oké, kit érdekel? Szépen bekötötte a frissiben dobozból kivett Philips vezeték nélküli telefonomat, aztán közben beszédbe elegyedtünk erről-arról. A telefon ugyanis még nem aktív, mert ő nem aktiválhatja. Remek. Aztán kinyögte, hogy routert azt nem hozott, mert azt a Talk-talk futárral szokta küldeni külön. Ekkor azért már morcosabb lettem és még mondtam is neki, hogy én csak ma érek rá, mert honlaptól megint dolgozok. Aztán magyarázott, hogy este biztos itt lesz és ne aggódjak, de muszáj voltam megjegyezni, hogy itt Angliában soha semmi nem megy egyszerűen, hanem bónuszköröket kell beépíteni egy egyszerűnek gondolt és letárgyalt folyamatba. Úgyhogy ez a telefonbekötés is méltán kerül be az "angol ügyintézés" rovatba...

Most tehát van is telefonom és nincs is. Az internetet eleve 24 órával később lehetett volna csak használni az aktiválás után, de bízom benne, hogy ma ez az ügy ma megoldódik.

13:10

Szóval már csörgettem magamat és még mindig halott a vonal. }gy gondoltam, hogy elmegyek a postán feladom a szavazáshoz kitöltött papírt, illetve kiváltom azt a csomagot, amiről az értesítőt még péntek este találtam a lakásban. Itt ugyanis a legtöbb helyen nincsen postaláda Angliában, hanem az ajtókon vannak nyílások, amiben szépen bedobják a leveleket. Ennek speciel annyira nem örülök, mert éppen az egyik műsorban mutatták, hogy egy teleszkópos bottal és némi mágnessel simán lehet az előszobákat fosztogatni, miközben a tulaj otthon éppen alszik. Tehát ott tartottam, hogy elmentem a postára, feladtam az ingyenes válaszlevelet, majd közölték velem, hogy a csomagot már pedig egy másik postai kirendeltségen kell felvennem. Miközben arra sétáltam látom a címzést, hogy kézzel írva Lovaki szerepel rajta. Ekkor eset csak le, hogy valószínűleg a routert küldte ki a Talk-talk, amit ha időben kiváltok, akkor a szerelő már össze is rakhatta volna a telefonnal együtt. Most itthon kibontottam és bár első blikkre kicsit bonyolultnak tűnik, de majd megbirkózok vele. Az internet úgyis csak holnaptól fog elvileg élni, így majd ráérek akkor aggódni, ha nem fog menni...

16:20
Minden rendben van. A telefon aktiválódott egy órája és most egy SMS-t is kaptam, hogy a broadband is aktív lett. Ami kicsit furcsa, hogy semmit nem kellett állítgatni, mert összedugtam, install CDt beraktam és már minden megy is. Nem is kért azonosítót vagy kódot. A Talk-talkos kis dobozkán pedig a hozzám hasonló képességű felhasználóknak bolondbiztos módon minden kontroll led világít. Szóval, ez így meggyőző, ha már a szervezés egy kicsit körülményes volt.

Csináltam egy kis gyors sebességtesztet is, ami egész meggyőző:
Letöltés - 11.88 MBit/s (1.4 MB/s)
Feltöltés - 786.4 MBit/s (96 Kb/s)

17:15
Azért hogy valami kis üröm is vegyüljön az örömbe, elsőnek nem tudtam a magyar rokonságot felhívni, mert 0636-tal próbálkoztam, aztán a "+" jel hiányára fogtam, de aztán Radu besegített és elárulta a titkot, hogy 0036-tal kell kezdeni a telefonálást. Mára talán ennyit.

Olvass tovább!

2010. szeptember 11., szombat

Lakcím kérdezési technika

A patikában egy visszatérő probléma volt, hogy rossz technikával kérdeztem meg a betegek lakcímét.A gyógyszereken szépen le szoktam ellenőrizni, majd a zacskóba rakás után még teszünk egy zacskót lezáró szignatúrát is, amin már csak a neve és a címe szerepel. Ilyenkor ki szoktam menni hozzájuk és az egyik kezemben a vény, a másikban a zacskó van, majd megkérdem:
- Could you tell me your address, please?
S erre a mondatra a reakció általában egy olyan elszúró és ledöbbent tekintet, mintha legalábbis sorozatgyilkos lennék vagy éppen kirabolni készülném őket. Szerintük miért kérdem, viccből?

Aztán egy idő után meguntam ezt a meglepődést és ellenállást, ezért már én tettem fel a lakcímet is magába foglalva a kérdést, de néha olyan litván, lengyel, spanyol vagy orosz betegek is betérnek, akik mindenre bólogatnak, mert alig tudnak angolul. Ez sem járható út tehát.

Az egyik kolléganőmet viszont hallgatva már elsajátítottam egy kifejezést:
- Could you confirm your address, please?
Úgy tűnik ez a kis igeváltás ajtókat tár ki, mivel mióta így kérdezem őket az elmúlt napokban, azóta hajlandóak válaszolni is. Ki érti ezt?

Az már megint egy másik történet, hogy amikor a nevükön hívom őket, akkor néha totál más jön oda, csak azért, mert ránéztem. Honnan kellene tudnom, hogy ki a beteg, ha én nem találkoztam vele a vény elvételekor? S ezt naponta többször is eljátsszák, mintha minden névre hallgatnának. Néha totál le tudok ezen döbbenni, amikor férfi jelentkezik a női névre, de aztán már nem izgatom magam rajta.

A telefonban is vonakodnak elárulni a keresztnevüket, mintha ezzel már az intim zónájukat virtuálisan karistolnám. Elárulják a családnevet és a címet, de többet már nem. Volt olyan betegem, aki szépen lecsapta a telefont, amikor a keresztnevét meg mertem még kérdezni, mert a lakcímét még kevésbé értettem, annyira akcentussal beszélt. Szerencsére ez azért nem mindenkire jellemző, de az a napi pár eset éppen eléggé le tud lombozni.

A vény kitöltésének tortúrája is érdekes. Régebben az idős embereknek nem kellett aláírnia a vényt és amikor most megkérem rá őket, akkor volt, amelyik megtagadta, hogy ő nem fogja aláírni, mire mi egy kis kriksz-krakszot szoktunk ilyenkor rákanyarítani az NHS-nek. Olyan is előfordult, hogy szegény öreg bácsi már alig tudta fogni a tollat, akkor én restelltem a kérésemet.

Olvass tovább!

2010. szeptember 10., péntek

A CCTV ereje

Ma visszatekerve a biztonsági kamerákat elkaptunk egy patikai szarkát.A kedves hölgy észrevett, majd elvett egy kozmetikumot, aztán elfelejtett fizetni. Valószínűleg már unjátok, hogy állandóan a rablást emlegetem, de éppen az ilyen esetekre találták fel a biztonsági kamerákat, amely szépen - vagy többnyire szemcsés és alig kivehető minőségben - rögzíti az ilyen nem kívánatos eseményeket. Magyarországon is minden bolt tulajdonosnak tudnám javasolni, még ha sokba is kerül, de a legtöbb főnök úgysem fog önként kifizetni 200-250 ezer forintot egy ilyen kütyüért. Néha csak álkamerákat szerelnek fel. Az angolok azonban nem szívbajosak, mert a terek is be vannak kamerázva a terrorista mizéria miatt, de nálunk a patikában eleve sok lecsúszó félben lévő egyén is bejön ezért-azért, így észnél kell lenni, hogy mit is művelnek. Tegnap nem volt szerencsénk, mert ketten voltunk a kolléganőmmel és amíg a benti részben serényen ügyködtünk pár recepten, addig az alkalom megszülte a tolvajt. Az illetőt ráadásul ismerjük és ma még egy kebelbarátján keresztül sikerült neki üzenni, hogy vagy visszahozza vagy megy a rendőrségre a felvétel. A csapat is kapott egy kis fejmosást, de az ilyet nem tudom, hogy még a legtudományosabb módszerek alapján sem lehet másként kivédeni, hacsak valaki nem marad mindig a betegekkel, ami ilyen létszámnál szintén kihívás. Most már az üres dobozokat tettük ki eléjük, mint ahogy otthon a Vichy és Eucerin krémekkel kellett tenni néhány patikában.

Aztán, hogy tanuljunk együtt egy kis angolt, meg is kérdeztem tőlük, hogy a CCTV mégis minek a rövidítése? Mert a köztereken is plakátokon szerepel. S mi történt? Nem tudták rá a választ, mert én "camera controlled" szókapcsolatra gondoltam, de aztán a wikipedia besegített : closed-circuit television (CCTV) Ha minden nap megtanulnék egy ilyen kifejezést, akkor az angolom csak javulna már valamit pár hónap után.

Olvass tovább!