2010. március 16., kedd

Súlytalanság sújthatna

Mostanában egyre több flash játék használ olyan fizikai modellt, amely képes gravitációt és síkidomok egymáson, illetve felületeken való elcsúszását és súrlódását is reálisan modellezni.

Itt van pár kedvencem, amelyet az Abydos Gaten is megosztottam az ismerőseimmel:
Perfect Balance
Super Stacker 1
Super Stacker 2
A feladat itt az lenne, hogy minden elemet elhelyezzünk úgy, hogy ne dőljön le, amíg az óra számol. Ilyen egyszerű... Kezdetben.

Circles and Squares
Köröket és négyzeteket tudunk a pályán úgy terelni egy megadott helyre, hogy a méretűket és formájukat is változtathatjuk, miközben még a teret forgatva magát a gravitációt is befolyásolhatjuk. A pirosakat viszont ki kell lökni a játéktérből és ettől lesz igazi kihívás minden logikai játékot kedvelő számára. Szépen nehezedik, bár itt-ott voltak eléggé próba szerencse alapon megoldható feladatok is.


Olvass tovább!

2010. március 13., szombat

Játék határok nélkül - Jeux Sans Frontières

A kilencvenes évek másik kedvenc vetélkedője a Fort Boyard mellett számomra a Játék határok nélkül volt.





A Játék határok nélkül egy évtizedek óta futó műsorszéria volt, amelyben a magyarok 1993-1998 között vettek részt. Általában közszolgálati tévék finanszírozták a produkciót és a változó összetételű évadokban az éppen résztvevő országok egy-egy város csapatával képviseltették magukat. A műsorokban minden ország bemutatkozott egy rövid filmmel, így olyan volt, mintha egy turisztikai műsort összekötöttek volna egy kis bolondozással.

A nemzetközi játékban elsősorban a békehangulat ragadott meg, hogy a különböző nemzetek fiai és lányai így együtt tudnak mókázni. Talán ez fejezné ki legjobban az Európai Unió egységét. A színes jelmezek miatt úgy tűnt, mintha egy nagy vidám karnevált néztünk volna. A bohókás, teljesen komolytalan feladatok ugyanis többnyire csak ügyességiek voltak, ezért tőlünk általában testnevelésszakos fiatalokat vagy sportolókat küldtek játszani. A Magyar Televíziót a helyszínen Geszler Dorottya, majd később Borbás Mária képviselte, akiket remekül kiegészített Gundel Takács Gábor ironikus megjegyzései, amikor egymást kellett a játékosoknak akadályozni vagy éppen a pontduplázó jokert valaki nem jókor használta fel (pl. görögök). Néha ahhoz is fűzött kommentárokat, hogy a szomszédos közvetítő állásban ordibáló olasz kollégái mennyire mély beleéléssel dolgoztak. Egyszerűen lehetett érezni, hogy ő is élvezi az események közvetítését. Nálunk ugyan csak pár évig ment a móka, de nyaranként kötelező program volt a számomra. Jó volt mindig viszontlátni a francia főbírót, illetve egy idő után a többi ország tévés embereit is. Mintha az is rémlene, hogy párszor nekik is játszaniuk kellett, de ebben annyira nem vagyok biztos.

Aztán a produkció egyik évről a másikra eltűnt, amit nagyon hiányolok. A gyártási költségek emelkedtek, mert egy-egy epizódot mindig máshol forgattak. Emlékszem, hogy a hazai kecskeméti és pécsi adásra. Aztán szóba került, hogy több adást ugyanott vennének fel, hogy ne kelljen ekkora stábot utaztatni. A magyar részről egy idő után ugyanazok a városok léptek fel, mert nem sok önkormányzat tudta bevállalni a költségeket.

Később hallottam, hogy a nézők petíciót indítottak a műsor felélesztésére, de ebből 2010-re se lett még semmi sem.

A YouTubeon néhány adás szinte végig megtekinthető. Itt egy kis ízelítő:




Olvass tovább!

2010. március 12., péntek

Kit itt belépsz, hagyd itt minden recepted!

Pár alapvető viselkedésnormát érintő gondolat eszembe jutott, hogy hogyan tehetnénk hatékonyabbá a gyógyszerész-beteg kapcsolatot.

Nem kezdenék el túlságosan hosszasan kirohanni a mai vásárlói morál negatív változásának ócsárló irányába, mert mi is csak emberek vagyunk a táraasztal mögött, így csak pár olyan dolgot említenék meg címszavakban, amit én magam is elvárnék másoktól, ha bemegyek egy üzletbe vagy egy másik patikába.

Kezdjük ott, hogy ha megérkezem, akkor megnézem, hogy egyáltalán nyitva van-e az adott intézmény, jelen esetben a példánknál maradva, a patika. Tehát teljesen felesleges letépni a kilincset, rángatni a zárat, ha nincs a nyitva tábla kitéve vagy nincs semmi mozgás bent. Ha pedig elfelejtették megfordítani, akkor meg lehet kopogni vagy csengetni. Ugyanígy nem kellene neki menni a bejárati ajtónak a babakocsival és megvárnám, amíg a fotocellás ajtó kinyílik vagy az álmos gyógyszerész éjjeli ügyeletben kibotorkál az elektromos zárat megnyomni. Ez sajnos nem mindenkinek egyértelmű és volt szerencsém pár koppanást látni.

Miután sikeresen bejutottam a patikába, akkor mindkét félnek illene köszönni. Tisztában vagyok vele, hogy erről önmagában regényt lehetne írni, hogy kinek hogy mikor milyen stílusban kellene ezt megtennie kortól és nemtől függően, de a lényeg, hogy ha bemegyek valahová és rám köszönnek, akkor vissza szoktam köszönni, mert ezt evidensnek tartom.

Ha már a patikában sorba állok, akkor megtisztelném a másikat azzal, hogy kikapcsolom a telefonomat vagy fel sem veszem addig, amíg éppen velem foglalkoznak. Tudom, hogy ez is rohanó világunkban már túlzott kérés, hiszen mindenkinek szíve-joga bárhol cseverészni, de ha közben feltartja a sort vagy nem tudok visszakérdezni az adagolás miatt, akkor áll az egész gyógyszerkiadói munkafolyamat.

A mással való telefonálás mellett a kedvencem, amikor a kedves látogató bevágja a recepteket, majd kifordul, hogy ő most nem várja ki a sort, mert előtte elmegy a boltba is még. Aztán amikor visszatér, akkor csodálkozik, hogy nincs beütve, csak összekészítve, hiszen honnan is tudhatnánk, hogy most készpénzzel vagy bankkártyával óhajt vásárolni? Az olyan extra kívánságról már nem is kellene beszélni, hogy legyen mindenkinél TAJ kártya vagy legalább felírt változata, hogy ha mégis elírta a doki a vényen, akkor lehessen javítani, mert végső soron a beteg akar támogatást igényelni.

Az első négy pont általában még így se teljesül, mert amikor bejönnek az "itt mit kapok?" vagy "itt milyen kedvezményt adnak?" kérdéssel, akkor elég gyakran önmaguktól is kifordulnak köszönés nélkül. Ilyen esetekben eleve szó nincs kialakult hűségről vagy szimpátiáról, mert csak a pénz beszél. Az egész kedvezmény adás eléggé elharapódzott az utóbbi években. Nem sajnálom én senkitől sem, de azon senki nem gondolkodik el, hogy minden szatyor, újság, akármilyen szétosztott apróság pénzbe kerül. Manapság mindenkinek jár minden a "kiszolgálhattok" mentalitás tükrében, aztán az senkit sem hat meg, hogy tudja azt az adott patika kitermelni, mert úgyis az a tévképzet el az emberekben, hogy mindenki milliomos és a gyógyszerek teljes ára után nyerészkednek a patikusok. Fogalmuk sincs, hogy bizonyos értékhatár fölött is ugyanannyi a haszon, mintha 10x drágább értékű gyógyszert váltana ki az illető.

Általában itt lyukadunk ki oda, hogy az adott gyógyszer nincsen készleten. Tudom, hogy ciki, hogy nem tartunk mindenből legalább egy tucattal több milliós összértékben, de készletérték és forgási sebesség is van a világon. Manapság egy nap kétszer is szállítanak már a nagykereskedők, így ha valaki nem éppen péntek délután váltja ki a több hete felírt létfontosságú orvosságát, akkor aznap vagy másnap reggel meg is érkezik pár órán belül. Régen hol volt ilyen? Néha eltűnődök, hogy vajon ezt miért nem lehet megérteni? Miért kellene több tízezres vagy olykor százezres gyógyszert készletben tartani, ha korábban senkinek nem írták fel? Vagy ha fel is írták, akkor is előfordul, hogy éppen eladtuk, hiánycikk ellátási gondok miatt vagy a doktor a szokásos adag dupláját vagy tripláját írta fel több hónapi szükségletként, tehát eleve esélytelen, hogy az adott patika minden lehetőségre fel tudjon készülni.

Ugyanígy meg kell említeni a helyettesíthetőséget, aminél a beteg görcsösen az orvosnak jobban hisz, mint a gyógyszerészének, mintha mi direkt akarnánk a drágát rátukmálni a páciensre vagy rosszat akarnánk neki. Ez akár a bizalmi válság jele is lehet, aminek legyőzése érdekében küzdeni kell és kommunikációs tréningeken fejlődni. A legtöbben magával a kifejezéssel nincsenek tisztában, mert nem értik, hogy nem más hatóanyagot javaslunk nekik. Én sem rajongok érte, hogy adott hatóanyagból kihoznak 5-10 ugyanolyan hatóanyag tartalmú helyettesítő gyógyszert, de ha sikerül leszorítani az árat a gyárak közti verseny miatt, akkor elvileg a beteg és vele az állam is nyert. Az már senkit nem érdekel, hogy a patika árrése ezzel együtt tovább szűkül, miközben évente bérfejlesztést és növekvő rezsit is kell fizetnie.

Aztán ott vannak még a készítendő gyógyszerek, amelyek közül a legnépszerűbbekből a legtöbb patika azért előre is szokott bekészíteni. Aztán ha még sincs készen, akkor a betegek egy része morog, holott egyedi összetételnél szintén esélytelen, hogy éppen legyen készen egy kenőcs, kúp vagy oldat. Ha sikerül rávenni, hogy hagyja ott a vényét, akkor az a furcsa szituáció is elő szokott fordulni, hogy megszabják, hogy mennyi időt kaphatunk az elkészítésére (ld. boltba átugrásra szánt negyedóra). Az senkit nem zavar, hogy szombat van esetleg, hogy kevesebb létszámon vagyunk, hogy napokkal ezelőtt felírták, ha egyszer ő most ért rá ezt beadni. Az ilyen vásárlókat igyekszünk finoman erről leszoktatni, de az is előfordult már, hogy gyakorlatilag megzsaroltak minket, hogy ha nem csináljuk meg ott és azonnal, akkor elviszi a többi vényét is. Erre mit lehet mondani?

Amikor pedig már látszólag mindenen túl lennénk, akkor néha előjön a szatyor kérdés is. Miért nem lehet hozni egyet, ha tudom, hogy öt tápszert fogok kiváltani? Próbáltam betegként gondolkodni és az is igaz, hogy ha x ezer forintot kifizet, akkor miért ne férhetne bele egy tíz-húsz forintos szatyor (halkan jegyezném meg, hogy a környezetvédelmi díj kb. a 80%-t teszi ki), de valójában az elkérésének is rengeteg előadási módja van. Mert ha nagy ritkán elfelejteném a vásárolt termékeket beletenni nekik és kedvesen megkér a beteg, akkor rögtön nyúlok én is érte és adom szívesen, de ha egy doboz gyógyszernek flegmán követel, akkor azért az rosszul esik. Más üzletekben még ennyit sem adnak ingyen.

A végére marad a korábban említett kedvezmény és ajándék téma is. Régebben adhattunk a vények után receptenkénti kedvezményt, amit azonban januártól betiltottak egy december végi kormányrendelettel, mivel tilos eladásösztönzést végezni a patikában. Az újsághirdetések és szórólapok is azok lesznek akkor mostantól a nagy liberalizmusban? Mások ezt simán úgy játszik ki, hogy nem a támogatott vényes gyógyszerek után fizetett összegből, hanem a pluszban vett gyógytermék árából adnak kedvezményt vagy ajándékutalványt adnak. A köztes megoldás talán még a hűségkártya program, amivel mindenki jól jár, de okulásként itt olvasható egy extrém eset is ízelítőül. A néni éppen kiváltotta ingyen a pontjaiért a katalógusból kiválasztott termékeket:

- Ajándékot nem is kapok?
- De hát most tetszett kiváltani a pontokért a törölközőt és a C-vitamint.
- Azok a pontjaim, nem az ajándékok...


Szóval itt tartunk most, hogy a betegek azt látják, hogy mindenhol nyílnak a már nem is gyógyszerészek kezében lévő patikák és maximálisan vissza is élnek az erősödő piaci versennyel. Ha emelkednek a gyógyszerek árai, akkor nem azt látják a médiának köszönhetően, hogy a kormány levette vagy csökkentette a támogatást, hanem hogy a gazdag gyógyszerészek nyerészkedni akarnak rajtuk még jobban. Nyilván szakmán belül itt is vannak fekete bárányok, de a többség próbálja a vállalkozását évek óta egyre csökkenő nyereség ellenére becsületesen, hivatástudattal működtetni, miközben egyetlen más szakmát nem köt annyi rendelet és szabály, mint éppen a gyógyszerészetet. Tehát amíg egy virágárus, pék vagy akármilyen más szolgáltató szabadon emelheti az árakat, addig nálunk eleve több millió forintot kell a készletbe beinvesztálni, ami csak pörög, de soha nem lesz kivehető. A fix támogatás miatt kötöttek a lehetőségek, amelyből fakadó bevételek ráadásul még fokozatosan csökkentek is a gyógyszerár-árrés összefüggés miatt, így a patikák próbálnak a vény nélküli gyógyszerekből és a gyógytermékekből kompenzálni. Aztán amikor szóvá teszik az emberek, hogy bezzeg az XYZ hipermarket vagy drogéria olcsóbban árulja a sampont vagy hajerősítő vitamint, akkor azon nem gondolkodnak el, hogy ott mások a beszállítók és az anyagi dimenziók. Egy multi megvehet több ezer darabot, míg egy vidéki patikus nem, hogy még igazán kedvező áron is tudja adni. A pénz azonban mindenkinek pénz, és nem feltétlenül mérlegeli, hogy érdemes-e átmenni a város másik végébe akármilyen kedvezményért ilyen benzinárak mellett. Az ilyen kellemetlen tendenciák csökkentik az emberekbe, az ország és a szakma jövőjébe vetett hitemet.



Olvass tovább!

Gyimóthy Gábor : Nyelvlecke

Véletlenül botlottam ebbe a versbe és bár rákeresve úgy tűnik, hogy sokan közölték már, egy kis ismétlés sosem árt.


Gyimóthy Gábor : Nyelvlecke
(Firenze 1984. X. 12. )

Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, a ki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér ...
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki 'slattyog', miért nem 'lófrál'?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki 'beslisszol' elinal,
Nem 'battyog' az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg...
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet...!





Olvass tovább!

2010. március 9., kedd

Fort Boyard - Az erőd

Minden idők legjobb és leglátványosabb vetélkedőjét a francia TV5-n láttam sok-sok évvel ezelőtt.

Stílusosabb lesz, ha magával a főcímmel kezdjük az erőd felderítését!



Imádom ezt a dobolást, ahogy elindulnak a gumicsónakkal a kis szigeten álló börtönerőd felé. Az épület történelméről itt olvashattok bővebben. A lényeg, hogy régen egy tenger által körülölelt börtön volt, amelyet 1990 óta egy népszerű televíziós vetélkedő, a "Fort Boyard" forgatására használnak. A feladat abból áll, hogy különböző kamrákba kell bemenni, ahol ügyességi vagy logikai feladatokat kell megoldani, majd 7 kulcs megszerzése után a második fázisban már a végső megoldáshoz vezető kulcsszavakat nyerhetnek a játékosok, hogy aztán a kb. 80 perc játékidő letelte után a megoldás betűire ráállva (ld. Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag) végül az aranyat is megszerezzék a kapu leereszkedése előtt.

Látszólag tehát ennyi a feladat, de közben a feladványok is sokat módosultak, mert voltak túl könnyűek és túlságosan is nehezek. Ezeknek a listáját talán most nem sorolnám fel, mert a kiváló angol és francia oldalon el tudjátok érni ezeket. Itthon csak egy évad készült belőle a TV2 gondozásában 2000-ben, de a formátum rajtunk kívül sok helyen szintén csak egy évet élt meg, de a franciáknál a lelkesedés töretlen. Náluk vannak különkiadások gyerekekkel, illetve hírességekkel (pl. Eva Longoria) és sportolókkal. A nehézségi szint miatt nem is csodálkozom ezen, mert egy-két erőgyakorlat még edzett embereken is kifogott.

Pedig a megvalósítás minden téren nagyon pazar és látszik, hogy bejáratott, hogy mit hogyan milyen szögből érdemes mutatni a nézőknek. Párszor csináltak éjszakai adást is a sorozatból, amikor fáklyák világítanak meg mindent. Hihetetlen!

Minden egyes kamrához tartozik egy kék folyadékóra, amelyet belépés előtt megfordítanak. Ennyi idő áll rendelkezésre a feladat elvégzésére. Néha vannak nagyon kegyetlen egyirányú játékok (pl. hozzá bilincselik egy csőhöz a játékost, akinek végig kell menni egy akadályokkal teli pályán vagy vasrács lezárja a kivezető ajtót), ahol hiába dörömbölnek lelkesen sürgető kiáltással a kontroll monitorokon mindent látó társak, a játékos akkor sem tud kimenni, ha akarna. Ilyenkor bezárják a cellába és kiesik a játékból, ahol a börtönbe kerül. Ebben az esetben a játék megy tovább, de közben bevágják, hogy az erőd egyik nagy melák karaktere elviszi egy cellába.

Nagyon ritkán az is előfordul, hogy több játékosnak egyszerre kell bemennie és egymást segítve kell megoldani feladatokat. Ha hibáznak, akkor akár mindenki kieshet. Valamelyik játékban volt is arra példa, hogy a 6 fős csapatból csak kettő maradt már a végjátékra.

Néha a ősz szakálló varázsló féleség (a mi verziónkban Bárdy György egy csöppet őrült kalózt alakított) felhívja a világítótoronyba az egyik játékost, akinek egy találós kérdést kell megválaszolnia vagy pedig hanyag eleganciával kidobja a kulcsot az ablakon bele a tengerbe, amihez egy búvár már előre bekészült és alulról veszi a csobbanást. Régebben ilyenkor egy másik játékosnak bele kellett ugrani a hideg tengerbe, hogy a kis bójával ellátott kulcsot felvigye egy kötélhágcsón. A későbbi változatban mintha ez a fázis már kimaradt volna.

Ha összejött a 7 kulcs, akkor a kincseskamrához mennek és berakják a zárakba, majd utána jönnek a kulcsszavak gyűjtése. Általában a műsoridő kétharmada ilyenkor már letelt és nagyjából 2-5 szó megtalálására van lehetőség. Ezek a kihívások már nem a cellákban, hanem technikai eszközök igénybevételével az udvarokban vagy a börtön külső részén zajlanak (pl. le kell ugrani a mélybe gumikötéllel, kimászni a párkányra, bemenni a kígyók vagy pókok közzé stb.) A játékosokra persze figyelnek, hogy ne essen bajuk. Ha az idő elfogy, akkor a szót rejtő pergamen el szokott égni egy kis füst kíséretében.

Később behozták a Tanácsot. Gyakorlatilag egyesével behívták a játékosokat az oroszlánfejet viselő próbamesterek elé és mindenki kapott egy-egy feladatot (pl. szeg beverése felváltva, 21 francia kártyával, színes golyók sorrendje emlékezetből). Ilyenkor hol a végső mérlegelésnél felhasználható bónusz érméket vagy extra kincskamra időt vagy a kútból lezúduló pénzeknél kisebb ládák vagy zacskók kinyitásához szükséges apró kulcsokat kapnak a játékosok.

Aztán amikor a gong letelik, akkor összegyűlnek a játékosok a kamra előtt. Néha itt ugyan a show kiesik a valós időből, mert a gong után már általában már a 4 perces fosztogatásra használt idő kezd el fogyni. Felindra elküldi az eddig mutogatott tigriseket pihenni, így elvileg szabad az út, mert a kapu magától kinyílik a korábban összegyűjtött kulcsok miatt. Ám ekkor ki kell találni a kulcsszavakból a végső megoldást vagy pedig játékosokat kell feláldozni. Ez azért nem ilyen kegyetlen, mert arról van szó, hogy van négy oroszlánszobor a kapunál, amibe ha belenyúlnak, akkor kapnak egy-egy megoldáshoz vezető újabb szót, de az illető kezére rázáródik a bilincs és így ő már nem mehet be. Később ezt úgy változtatták meg, hogy be kell nyúlni egy üreges műanyag eszközbe, amiből ugyan ki lehet venni a kulcsszót, de a játékos mindkét keze beleszorul, így nem tud markolni és ezáltal segíteni semmit sem.

A végjáték ugyanis arról szólna, hogy bemennek a középen lévő betűket rejtő udvarba, miután a nagymacskák lepihentek. Rá kell állni a megoldásra vagy ha hosszabb szó, akkor ágyúgolyóval kipótolni, majd az idomár lány elfordítja a tigris fejet. Láttam régebben egy nemzetközi mixet, ahol mutatják, hogy a padlón a betűkészlet persze cserélhető cirill és kalligrafikus arab jelekre a játékosok nemzetiségének megfelelően. A lényeg, hogy mindenki izgatott és egy haláli jó nyikorgó hangot játszik be a forgató csoport. Egyesével mutatják az izguló játékosokat eközben, akik arra várnak, hogy vajon a középen lévő kút tetejéből elkezd-e hullani a sok aranytallér. Néha ugyan hibáznak a csapatok és akkor rögtön elkezd lezáródni a kapu, de a többség azért sikerrel jár. Ez is trükkösen van megcsinálva, mert alig lehet benyúlni értük és mivel fogytán van az idő, így a lányokat ölükbe szokták kapni a legények és abba dobálják az érméket, hogy minél többet ki tudjanak vinni. Mostanában apró kulcsok is vannak a pénzérmék alatt, amivel kint további ládákat lehet kinyitni plusz pénzért. Aztán az ajtó elkezd leereszkedni és a tigrisek újból elfoglalják az udvart. Itt is történt egy kis módosítás, mert régebben totál leereszkedett a rács, de egyszer valaki nem tudott már kibújni alatta, így később ezt a hatáselemet mellőzték. Kint elengedik a fogságban lévő társakat és lemérik a tallérok súlyát, amit átkonvertálnak a csapat nyereményének, amelyet 1993 óta jótékony célra ajánlanak fel a franciák.

Az epilógusban pedig a férfi játékmester felmegy a varázslóhoz a toronyba, ahol megbeszélik a csapatot, akik a nyereménnyel elhajózva maguk mögött hagyják a Fort Boyardot.

Ideális esetben tehát így zajlik a játék, amit én az első parabolaantennánk megvétele óta véletlenszerűen csíptem csak el. Sosem felejtem el, hogy bár sosem tanultam franciául, de ez a műsor olyan látványos és profin szerkesztett, hogy még így is képes voltam nézni. Amikor 1993-ban Párizsban jártunk, akkor is a Forma 1 hotelben éppen ez ment véletlenül a tévében. Nyáron a bátyámmal is néha azt játszottuk, hogy biciklis feladatok végzése közben kulcsokat kellett szerezni nyárfákra felakasztva, mert annyira megmozgatta a fantáziám. Párszor azt kívántam, hogy bár nekünk lennének ilyen kastélyaink, ahol ilyen jópofa játékokat lehetne nemzetközi porondon eladni.

A hangulatból fakadó lelkesedésem most sem múlt el, mert ha véletlenül belekapcsolok, akkor megnézem, de szerencsére az interneten is fent van egy csomó próba (ld. Fortkinglee videói). Érdemes belenézni ezekbe nyelvismeret nélkül is, mert nagyon szórakoztató lesz még így is.









Olvass tovább!

2010. március 7., vasárnap

Néhány sör reklám

Miután a múltkor a kóla világban kalandoztunk, itt az idő egy kis sör ivásra!

Nem igazán élek a folyékony kenyérrel sem, így joggal kérdezhetitek, hogy mégis akkor minek akarom reklámozni? Ez a két hazafiasabb jellegű Soproni reklám levett a lábamról, mert több hazaszeretet tud átadni, mint gondolnánk:





Radnóti Miklós : Nem tudhatom

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.


* * *

A második reklám Magyar Baromfi Terméktanács által készített változata:




Olvass tovább!