A mai nap azzal kezdődött, hogy a vonatunk kb. 11:00-kor indult Nottinghambe és addig kitaláltam, hogy megnézem Birminghamet napfényben is.
Az időkeret elég szűkre volt szabva, mert reggelit értelemszerűen nem kaptunk, így csak a tegnapi két szintes belvárosi Tescoban vett kaját ettem meg, illetve egy kis vizet félre tettem a vonatozáshoz.
A többieknek nem volt kedve csatlakozni az újabb városnézéshez a tegnapiak után, mert inkább a bankkal foglalkoztak és pakolgattak, de én eleve alig vettem ki cuccot a bőröndjeimből. A térképen sikerült beazonosítani azt a helyet, ahol elvileg a lagúnák lehetnek és egy rövid séta után meg is találtam. Ez inkább emlékeztetett Amszterdamra, mint Velencére, de biztos nagyon kellemes lehet ilyen éttermekként is üzemelő mini hajókon eszegetni. Tettem egy nagyobb kört és láttam azt az épületet is, amely a mintázata alapján valamilyen kórháznak tűnt. Aztán kitaláltam, hogy ameddig az időm engedi körbejárom a tegnap már megismert helyszíneket. Egyedül a katedrális volt újdonság, de a korábban angol XXL-s kategóriától ez éppen csak egy kis M-s méretű templomocska volt. Megint elmentem a Bullringhez és a csillogó napfényben kattintottam pár fotót. Még olyan helyre is elmentem, hogy a teraszról fotózva csak az épület látszódjon, mintha valamilyen űrbéli bolygón járnánk. Annyira belemerültem a fotózásba, hogy végül az idő elszaladt és a visszatérésre szánt 15-20 perces időintervallum kevésnek bizonyult, így szégyenszemre még itt-ott erőltetett séta mellett futnom is kellett. S bár tudtam, hogy merre kell menni, Birminghamről tudni kell, hogy a fél város ki van fúrva nagyobb sugárutaknak, illetve maga a vasút is a házak alatt fut. Így tehát értékes időt veszítettem és még a cipő is szépen feltörte a lábamat. Ismerhettek már annyira, hogy ez az én formám, hogyha valami túl simán menne, akkor okozok magamnak egy galibát. A dombra felmenetel után berohantam a csomagokért és már mindenki más lent volt az épület másik oldalán a taxinál. A cipekedés közben ráejtettem bőröndöt a lábfejemre, de ennek akkor még nem fogtam fel a jelentőségét. Nem örültek túlságosan, hogy várniuk kellett rám, mert mint kiderült a vonatjegyet is rosszul vették meg és tegnapra szólt. Ezt mintha még láttam is volna tegnap, de nem akartam okoskodni a megbeszélésen. Szerencsére a taxis hamar elvitt a pályaudvarra, ahol megvettük a jegyeket, majd simán elértük a peronunkat. A vonatok itt perce pontosan közlekednek, így a digitális kijelzőn a vonat közeledtét követve nem maradtunk le semmiről sem.
Birminghamet magunk mögött hagyva alig másfél óra alatt átértünk Nottinghambe. Ott a társaim kitalálták, hogy pénzt spórolunk meg, ha gyalog elmegyünk a szállodába, amely állítólag a közelben volt. Én már alig bírtam sétálni és csak lassan húzgáltam magam után a négy bőröndömet egymáson is egyensúlyozva. Elsőre rossz irányba mentek a helyi térkép ellenére, majd szóltam nekik, hogy nem is arra kellene mennünk. Egy dombtetőn felcaplatva elértük egy útbaigazítás után a Holiday Inn hotelt. A sarkamat meg jobban feltörte a bőrcipő ettől az értelmetlen cipekedéstől, mert most már tudom, hogy inkább taxit kellett volna fogadni.
A szálloda elég elit helynek számított, de meg volt az a rossz tulajdonsága, hogy hiába kapcsoltam ki a légkondit, ettől még a kerengető rendszer ment tovább, amitől egy diszkrét "jégverem" lett továbbra is a szobám. A nagy huzavona után egy jó órát álltam a meleg víz alatt és egy kis szusszanásnyi pihenés után megint elmentünk felfedezni az újabb angol várost.
Én bevallom, szinte járni nem tudtam, mert annyira sebes lett a lábam. Ez pedig sokat rontott az élményen, ráadásul délutánra mégis szeles és borús lett az idő, még ha az eső nem is esett.
Magában a városban annyira nem volt mit nézni. A főtere szép a katedrális méretű kupolás városháza, illetve még a vonat ablakából láttam egy dombon álló kastélyt is, de ezeket és néhány díszesebb épületet leszámítva nem igazán volt semmi említésre méltó. Mivel havonta kell majd ide továbbképzésre járnom (ekkor még ezt hittem), még lesz alkalmam felfedezni, de valahogy most nem voltam felfedező hangulatban a reggeli után. Baromira szégyelltem magam, hogy elkéstem Nottinghamben és mintha a többiek is nehezteltek volna rám.
Bementünk egy villamost követő séta után a Victoria Shopping Centerbe, ahol megnéztünk szakmai ártalom gyanánt az egyik legnagyobb Boots patikát, amit valaha láttam. Két szintes volt és még bent is voltak belső mozgó lépcsők. Árultak itt már mindent, tehát kicsit úgy éreztem, mintha pláza lenne a plázában. Az egyik eladónőtől kértem sebtapaszt a nyitott polcos OTC részlegen, mert a táblák ellenére nem sikerült rábukkanni a sebtapaszokra. Kicsit sajnálkoztam amiatt is, hogy nem jutott eszembe a vízhólyag angol neve, pedig Harryék meg tanították is Budapesten, de aztán a nő felemlegette a "blister" szót, így már legalább ez bevésődött. Kicsit eltűnődtem azon, hogy mégis mi fog ebből az egész munkavállalásból kisülni, ha még egy ilyen alapszó sem jut eszembe, de aztán vásárlásban éltük ki magunkat. Felfedeztünk egy egyfontos boltot, ahol vettem egy kis elemózsiát. Vettem a többiekkel együtt konnektorba illeszthető konvertálót is. Nekem volt saját még a tavalyi Calais-Dover kompról, de az itteni elvileg csak villanyborotvához volt jó. Az eladó srác magyarázta, hogy jó lesz ez sima feszültségű konnektorhoz is, de később derült ki, hogy mégsem. Ki érti ezt? A fürdőszobában lévő konnektoroknak ugyanis két bemeneti nyílása van, míg minden másnak három, tehát lehet az eladó srác értette félre, hogy mit is akartak Emanuelék.
A vásárlás után visszatértünk a szállodába, ahol gyakorlatilag én visszavonultam és próbáltam sajgó sarkaimat pihentetni. A vacsora már legalább egy kis kárpótlást nyújtott, mert a Boots fizette az étkezésünket. Egy kicsit még beszélgettünk, de aztán csak elfáradtunk. Este annyira nem bírtam tovább a hideget és a bejárati ajtó feletti ventilátor zúgását, hogy lementem a portára panaszkodni. Mondanom sem kellene, de senki nem jött fel az ígéret ellenére és én hiába próbáltam végleg lekapcsolni, ettől még alaphelyzetben is hangosan keverte a levegőt. Úgyhogy így a második éjszakám is rosszul telt Angliában, de igyekeztem nem rossz ómenként felfogni.
Az időkeret elég szűkre volt szabva, mert reggelit értelemszerűen nem kaptunk, így csak a tegnapi két szintes belvárosi Tescoban vett kaját ettem meg, illetve egy kis vizet félre tettem a vonatozáshoz.
A többieknek nem volt kedve csatlakozni az újabb városnézéshez a tegnapiak után, mert inkább a bankkal foglalkoztak és pakolgattak, de én eleve alig vettem ki cuccot a bőröndjeimből. A térképen sikerült beazonosítani azt a helyet, ahol elvileg a lagúnák lehetnek és egy rövid séta után meg is találtam. Ez inkább emlékeztetett Amszterdamra, mint Velencére, de biztos nagyon kellemes lehet ilyen éttermekként is üzemelő mini hajókon eszegetni. Tettem egy nagyobb kört és láttam azt az épületet is, amely a mintázata alapján valamilyen kórháznak tűnt. Aztán kitaláltam, hogy ameddig az időm engedi körbejárom a tegnap már megismert helyszíneket. Egyedül a katedrális volt újdonság, de a korábban angol XXL-s kategóriától ez éppen csak egy kis M-s méretű templomocska volt. Megint elmentem a Bullringhez és a csillogó napfényben kattintottam pár fotót. Még olyan helyre is elmentem, hogy a teraszról fotózva csak az épület látszódjon, mintha valamilyen űrbéli bolygón járnánk. Annyira belemerültem a fotózásba, hogy végül az idő elszaladt és a visszatérésre szánt 15-20 perces időintervallum kevésnek bizonyult, így szégyenszemre még itt-ott erőltetett séta mellett futnom is kellett. S bár tudtam, hogy merre kell menni, Birminghamről tudni kell, hogy a fél város ki van fúrva nagyobb sugárutaknak, illetve maga a vasút is a házak alatt fut. Így tehát értékes időt veszítettem és még a cipő is szépen feltörte a lábamat. Ismerhettek már annyira, hogy ez az én formám, hogyha valami túl simán menne, akkor okozok magamnak egy galibát. A dombra felmenetel után berohantam a csomagokért és már mindenki más lent volt az épület másik oldalán a taxinál. A cipekedés közben ráejtettem bőröndöt a lábfejemre, de ennek akkor még nem fogtam fel a jelentőségét. Nem örültek túlságosan, hogy várniuk kellett rám, mert mint kiderült a vonatjegyet is rosszul vették meg és tegnapra szólt. Ezt mintha még láttam is volna tegnap, de nem akartam okoskodni a megbeszélésen. Szerencsére a taxis hamar elvitt a pályaudvarra, ahol megvettük a jegyeket, majd simán elértük a peronunkat. A vonatok itt perce pontosan közlekednek, így a digitális kijelzőn a vonat közeledtét követve nem maradtunk le semmiről sem.
Birminghamet magunk mögött hagyva alig másfél óra alatt átértünk Nottinghambe. Ott a társaim kitalálták, hogy pénzt spórolunk meg, ha gyalog elmegyünk a szállodába, amely állítólag a közelben volt. Én már alig bírtam sétálni és csak lassan húzgáltam magam után a négy bőröndömet egymáson is egyensúlyozva. Elsőre rossz irányba mentek a helyi térkép ellenére, majd szóltam nekik, hogy nem is arra kellene mennünk. Egy dombtetőn felcaplatva elértük egy útbaigazítás után a Holiday Inn hotelt. A sarkamat meg jobban feltörte a bőrcipő ettől az értelmetlen cipekedéstől, mert most már tudom, hogy inkább taxit kellett volna fogadni.
A szálloda elég elit helynek számított, de meg volt az a rossz tulajdonsága, hogy hiába kapcsoltam ki a légkondit, ettől még a kerengető rendszer ment tovább, amitől egy diszkrét "jégverem" lett továbbra is a szobám. A nagy huzavona után egy jó órát álltam a meleg víz alatt és egy kis szusszanásnyi pihenés után megint elmentünk felfedezni az újabb angol várost.
Én bevallom, szinte járni nem tudtam, mert annyira sebes lett a lábam. Ez pedig sokat rontott az élményen, ráadásul délutánra mégis szeles és borús lett az idő, még ha az eső nem is esett.
Magában a városban annyira nem volt mit nézni. A főtere szép a katedrális méretű kupolás városháza, illetve még a vonat ablakából láttam egy dombon álló kastélyt is, de ezeket és néhány díszesebb épületet leszámítva nem igazán volt semmi említésre méltó. Mivel havonta kell majd ide továbbképzésre járnom (ekkor még ezt hittem), még lesz alkalmam felfedezni, de valahogy most nem voltam felfedező hangulatban a reggeli után. Baromira szégyelltem magam, hogy elkéstem Nottinghamben és mintha a többiek is nehezteltek volna rám.
Bementünk egy villamost követő séta után a Victoria Shopping Centerbe, ahol megnéztünk szakmai ártalom gyanánt az egyik legnagyobb Boots patikát, amit valaha láttam. Két szintes volt és még bent is voltak belső mozgó lépcsők. Árultak itt már mindent, tehát kicsit úgy éreztem, mintha pláza lenne a plázában. Az egyik eladónőtől kértem sebtapaszt a nyitott polcos OTC részlegen, mert a táblák ellenére nem sikerült rábukkanni a sebtapaszokra. Kicsit sajnálkoztam amiatt is, hogy nem jutott eszembe a vízhólyag angol neve, pedig Harryék meg tanították is Budapesten, de aztán a nő felemlegette a "blister" szót, így már legalább ez bevésődött. Kicsit eltűnődtem azon, hogy mégis mi fog ebből az egész munkavállalásból kisülni, ha még egy ilyen alapszó sem jut eszembe, de aztán vásárlásban éltük ki magunkat. Felfedeztünk egy egyfontos boltot, ahol vettem egy kis elemózsiát. Vettem a többiekkel együtt konnektorba illeszthető konvertálót is. Nekem volt saját még a tavalyi Calais-Dover kompról, de az itteni elvileg csak villanyborotvához volt jó. Az eladó srác magyarázta, hogy jó lesz ez sima feszültségű konnektorhoz is, de később derült ki, hogy mégsem. Ki érti ezt? A fürdőszobában lévő konnektoroknak ugyanis két bemeneti nyílása van, míg minden másnak három, tehát lehet az eladó srác értette félre, hogy mit is akartak Emanuelék.
A vásárlás után visszatértünk a szállodába, ahol gyakorlatilag én visszavonultam és próbáltam sajgó sarkaimat pihentetni. A vacsora már legalább egy kis kárpótlást nyújtott, mert a Boots fizette az étkezésünket. Egy kicsit még beszélgettünk, de aztán csak elfáradtunk. Este annyira nem bírtam tovább a hideget és a bejárati ajtó feletti ventilátor zúgását, hogy lementem a portára panaszkodni. Mondanom sem kellene, de senki nem jött fel az ígéret ellenére és én hiába próbáltam végleg lekapcsolni, ettől még alaphelyzetben is hangosan keverte a levegőt. Úgyhogy így a második éjszakám is rosszul telt Angliában, de igyekeztem nem rossz ómenként felfogni.
Olvass tovább!
