2010. április 22., csütörtök

Naplemente a folyóparton

Ezen az este kicsit kimentem a fejemet kiszellőztetni a River Ouse partjára. King's Lynntől csak két kilométerre van a tenger, bár a dokk miatt oda nem igazán lehet csak úgy kisétálni. A folyón néha békésen elúszik egy halászbárka, de este már ezek is visszafelé tartanak. Igyekezniük is kell ám, mert a tenger apály-dagály váltakozása miatt a folyó vízszintje rendkívül ingadozó. Ezt legjobban a komp mólójának lépcsőinél lehetett látni. A sirályok is csak ültek a víz tetején, ami már túl messze volt ahhoz, hogy kenyeret dobáljak nekik. Sose voltam jó kislabda hajításban sem, de azért tettem pár kísérletet. Még közelebb is mentem hozzájuk, de nem akartam az agyagos iszapban elsüllyedni. Így aztán a madarak hoppon maradtak, majd csak simán leültem egy padra, mp3-t hallgattam a mobilról, aztán az első hetemen gondolkodtam.

Volt is min rágódni a napsütésben, mert a kollégák és a betegek felváltva szóltak be nekem, ami kezdetben rosszul esett. Már az első napok egyik megkaptam azt az egyik kollégámtól, hogy "ha a magyarok a világháborúban a németeket támogattuk, akkor minek jöttem Angliába dolgozni?" Erre próbáltam valamilyen udvarias választ találni, de aztán mit szépítsem, a pénz miatt. Angoloknál illetlenség a fizetésről beszélni, így ezt a választ mondva le is szálltak erről a témáról, de aztán csak előadtam, hogy a nagyapák bűneiért nehogy már én legyek a hibás. Erre sem tudtak mit válaszolni.

Aztán volt egy kolléganőm, aki megtanult egyetlen magyar szót, a "köszönömöt". Szegényke eléggé sokat szenvedett vele, mert volt az "kosonom", "kösszönöm", de aztán csak ment neki. Nagy örömében el is kezdte bent ismételgetni, mert sikerélménye volt. Az már egy másik történet, hogy egyetlen szó után lazán kijelentette, hogy ő akkor most már tud magyarul. A történet itt még akár kedves is lehetne, amikor az egyik főnököm meghallotta és így kommentálta : "The Hungarian language is disgusting." Aztán csak lazán odafordult a lengyel oktatómhoz és neki is megjegyezte : "so does the Polish language." Most erre mit lehet mondani? Összenéztünk Malgorzatával, de én jobban felhúztam magam rajta. Ennyit talán akkor a diverzitásról és a nem kötekedünk a másik kultúrájával lemezről. Ezután gyakorlatilag be is fejeztem a magyar oktatást, mert amikor még vagy kétszer a köszönéseket megkérdezték, majd viszolyogva közölték, hogy ezeket nem tudják kiejteni, utána le is tettem a kísérletről. Az egyik asszisztens lány is csak azért kérdezett magyar szavakat, mert vagányságból meg akart tanulni véletlenszerűen kiválasztva egy kelet-európai nyelvet. Én még örültem is volna neki, hogy éppen a magyart választja, bár tudtam, hogy nem komoly ez, inkább csak ilyen közvetett nyalás jellegű, de igazából csak a káromkodások érdekelték volna. Azokat meg nem árultam el neki, mert nem szeretem az ilyet, ha valaki ezzel indít.

A harmadik eset egy néni volt, aki a múltkor előadott név kérdés során kicsit kibukott rám, amikor visszakérdeztem, hogy ismételje el a családnevét. "Nem tudok megbízni egy gyógyszerészben, aki nem ért meg elsőre." Képzelhetitek, hogy éreztem magam zárás előtt tíz perccel, mint akit leforráztak, hogy aztán felmossák velem a padlót. A két kedvesebb kolléganőm látta, hogy megbántott, ezért még vigasztaltak is, hogy ilyen zsémbes nénik mindig is lesznek és ne foglalkozzak vele. Ez már a harmadik munkanapomon, még múlt hét pénteken történt, de gondoltam így csokorba gyűjtve egyszerűbb kiadni az érzéseket.

Szóval, ülök a parton és azon ábrándoztam, hogy mi a fenét is csinálok én itt? Ez a kérdés többször is felmerült bennem. Aztán úgy gondoltam, hogy nem tudnak eltántorítani a céltól, így néhány családdal folytatott telefonfülkében folytatott Skypeos panaszáradat után lehiggadtam és elhatároztam, hogy még jobb, gyorsabb, rugalmasabb leszek munka és nyelv terén. A fordulópont azért nem jött a terv szerint, mert arra még pár hetet várni kellett egy bizonyos eseményig.

Olvass tovább!