Nyaralás - Svájc (2008)

A Car-Tour International által szervezett svájci körútra édesanyámmal mentem, amely már a legelején kalandosan indult.

1.nap
Anyám bőröndjét ugyanis otthon hagytuk és haza kellett taxiznom érte. Aztán kiderült, hogy a kisbuszos transzfernél Debrecenben vártak minket, így egy órás késéssel szedtek csak fel minket Nyíregyházán. Az utazás első napján Tirolban szakadt az eső, de Kufsteinnél megállt éppen annyira, hogy a várat meg tudjuk nézni. A várba lifttel mentünk fel, majd megnéztük azt a börtönt, ahol többek között Rózsa Sándor is raboskodott. Voltak itt magyar politikai foglyok is bebörtönözve, így elég sok magyar nevet és nemzeti trikolóros koszorút is láttunk. A várból gyönyörű volt a kilátás az Inn völgyére, amelynek az egyik kanyarulatában fekszik ez a pompás vár. A településen is tettünk egy rövid sétát, de újból elkezdett szakadni az eső. Innsbruckot így az utolsó napra kellett halasztani, mert a csapadék folyt le az ablaküvegen, hogy nem lett volna értelme kiszállni. Az első szállásunk egy fennsíkon lévő hegyi faluban volt, ahol mondanom sem kell mindenhol rend és tisztaság volt. A falun átmenő patak vize rendesen megáradt és elég nagy robajjal folyt lefelé. A közvetlen szállásunk a templom mellett volt és meg is lepett, hogy a sírok a templomkertben vannak. Igazából nincsenek sírhalmok, hanem kavicságy vett mindet körül. Szokatlan volt ez a magyar viszonyokhoz képest. A falu végül nem véletlenül volt kihalt, mert éppen misén voltak a hívők.

2.nap
A hét több napján ellentétben a hazai helyzettel, végig sütött a nap. Talán csak egyszer volt perzselő meleg, de többnyire a felhős-napos időjárás volt jellemző. Gyönyörű szép volt, ahogy az éjjeli csapadék köd formájában felszállt a völgyekről és egy kicsit a hegy ormait körbetáncolva egyre magasabbra kúszott, hogy aztán elenyésszen. A felhőket fent a hegyi légáramlatok már gyorsan tovafújták és ilyen természeti eseményt úgysem láthattam volna itthon. Volt szerencsénk ezt kétszer is megcsodálni, mivel egy néni ottfelejtett egy csomagot a szálláson és újból fel kellett kapaszkodni 1,5 órás időveszteség árán a hegyi faluba.

A nap folyamán elértük a svájci határt, majd az első megállónk St. Gallen városába vezetett. Ez a város is még rákontrázott az osztrák viszonyokra, mert akkora rendezettség volt mindenhol. A település egyik jellegzetes építészeti motívuma, hogy a homlokzatra kiugró erkélyeket építenek az adott céh szimbólumaival. Megnéztük később a csodálatos apátság barokk jellegű könyvtárát, amely azért volt vicces, mert pár hete voltam éppen Sárospatakon egy hasonló könyvtárban. Az intarziás padló több fafajtából lett összeállítva, így nem véletlen, hogy a lábbelikre kék nylon védőfelszerelést kellett húzni, mint a kórházakban. A kolostor másik számomra vicces része volt a focipálya. A kis papok ott focizhattak, ám úgy képzeljétek el, hogy minden oldalról épület veszi körül a zárt udvaron lévő pályát és maga a templom az egyik. S amíg a kolostort védték hálóval, addig a rózsaablakok mintha semmi nem védte volna! Később be is mentünk a templomba is, ahol a fából faragott szobrok és gyóntató fülkék ejtettek ámulatba. Gondolom ezeket ragasztották régen, mert kizárt dolognak tartom, hogy méretükből fakadóan is ilyet fából meg lehessen formázni.

Az utazás következő állomása a Rajna vízesés volt. Ha azt mondom, hogy már 1 kilométerről lehetett hallani, akkor nem hazudok. Egy aprócska vár áll fölötte, amely alatt svájciakhoz méltóan egy vonat is elhaladt. A vízesés robaját már messziről lehetett hallani, hogy aztán egy sarok mögül kibukkanjon Európa legnagyobb vízhozamú zuhataga a fehér habokkal. Nem magasságra kell gondolni, hanem szélességre és víztömegre. Valami iszonyat látványos, ahogy a víz alá hullik és egy sétaösvényen teljesen le lehet ereszkedni. Sőt! Még volt egy barlang is lent, amelynek a másik vége éppen a vízesésre nézett, így pont olyan volt a látvány, mintha be lett volna vetítve a vízesés. Lent volt egy beton kiugró is, ahol pedig olyan érzetem támadt, mintha benne állnék ebben a víztömegben. Kicsit aggódtam a fényképezőgépemért, mert a víztömeg apró vízcseppekben a levegőben is szállt, de végül a félelmem alaptalan volt. Lent még voltak sétahajók is, amelyről más szögben lehetett látni ezt a természeti csodát, illetve egy középen lévő szirtre is vittek fel embereket.

Ezek után jött Schaffhausen. Svájcról tudni kell, hogy minden városnak és megyének, amelyet ők kantonnak hívnak, van egy saját zászlaja. Erre oly büszkék, hogy a nemzeti lobogó mellett általában az egész város egy-egy jellegzetes szimbólummal van tele. Ilyen pl. a medve Bernben, a vadászkürt Bázelban, a gém Gruyéresben. Nos, Schaffhausennek egy várból kirontó kos jutott, amelyet gyakran ábrázolnak arany színűre festett herezacskóval, tehát a férfi termékenység kiemelten fontos érték a számukra már a középkor óta, de hát ettől vagyunk ugyebár emberek. A városban megnéztünk egy másik kolostort egy szép oszlopos kerengővel és gyógynövény kerttel, ahol gyógyszerészként találtam sok-sok ismerős nevet. Aztán továbbmentünk a várba, amelynek érdekessége, hogy őzek laknak a vizes árokban. Maga a vár inkább egy túlméretezett bástya volt, amelyet raktárként is használtak régen, míg a hegyen szőlőt termesztenek. Innen klassz kilátás nyílt a környékre, de haladnunk kellett tovább.

Zürichre sajnos nem sok időnk maradt a reggeli után történtek miatt, így a két főtemplom már zárva volt. Ennek ellenére sétáltunk egy jót a főtéren, a folyóparton és a sétálóutcában. Itt már elég késő volt és a csapat is nyűgös volt, ezért túl sokat nem is láthattunk a városból. Első benyomásom az volt, hogy szép a fekvése, de túl sok látnivaló nem volt. Vagy csak nekünk nem mutatták meg.

A szállásunk Luzernben volt, amelynek egyik jellegzetessége a központban a folyón S alakban átívelő fahíd (Kappelbrücke), amelyen még egy kis vízben álló toronyban egy kápolna is található. Itt egy hegyoldalon lévő hotel tópartra néző szobáját kaptuk, tehát nagy mázlink volt. Este elmentünk sétálni és meglepő volt az éjszakai élet. Zenészek és utcabál. Hattyúk aludnak a folyóparton békésen.

3. nap
Luzernből elsőnek délre a Trümmelbach gleccservízesésekhez mentünk. A Lauterbrünnen völgy valóban álomszép volt a hatalmas sziklafalakkal és volt ott egy olyan vízesés, hogy gyakorlatilag úgy tűnt, mintha a vize nem tudna leérkezni, hanem a levegőben elporladna. A gleccservízesések is rendkívüliek voltak. Felvonóval felmentünk egy barlangba, ahol a víz tíz lépésben hullott alá. A barlang egy része már beszakadt, így a harmada már a szabadtérben folytatódott. Mi felvettünk egy-egy esőkabátot és nem bántuk meg, mivel a kanyon jellegű sziklába vájt járdák csúszósak voltak a porladó víztől.

Ezek után megálltunk Interlakenben, ahol tiszta időben láthattunk a Jungfrau nevű híres csúcsot is. Kaptunk rövid vásárlási időt, majd a programot átszervezve végül északra, Bázelbe mentünk. Basel városa nekem csalódás volt, mert nagyon sok idő elment az oda érkezéssel és valójában a dóm és a városháza az egyetlen látnivaló ott. A folyópartja is állítólag Budapesttel vetekedett az idegenvezető szerint. Nos, maradjunk annyiban, hogy aki ilyet mondott a svájciak közül, még sosem járt nálunk.

Eindsiedeln következett, amely félúton volt Schaffhausen és Zürich között, így gyakorlatilag tettünk egy hatalmas kört. Az itteni kolostort méretei alapján talán Pannonhalmához lehetne hasonlítani. Bent ugyan nem lehetett fotózni, de egy olyan díszes barokk jellegű szent helyet képzeljetek el, hogy a gyönyörűségtől az ember szóhoz sem tudott jutni. Már-már émelyítően túldíszített volt. A templomban volt egy kisebb templom, ami viszont nem oldalhajóként, hanem a főhajó legelején foglalt helyett. Itt látható a Fekete Madonna szobor, ami előtt éppen német nyelven mise folyt. Kint van egy római Szent Péter térre hasonlító íves tér középen egy gyönyörű szökőkúttal.

Einsiedeln után Zürich érintésével megint Luzernbe mentünk, mivel a szállásunk ugyanott volt. Aznap éjjel már csendesebb volt a város, míg mi aktívabbak lettünk. Megnéztünk pár festett homlokzatú házat, amely szintén a város büszkesége, de fotót ilyen fényviszonyok mellett nem igazán tudtunk készíteni.

4. nap

Az idegenvezető anélkül lépett volna le Luzernből, hogy igazából komolyabban megmutatta volna. A kötelező program részeként megnéztük a svájci hősök tiszteletére készült kőből faragott oroszlánt, majd adott egy kis szabadidőt a Kappelbrückénél, ahol mi Karolával, egy utazáson megismert festőművész ismerősömmel körberohantuk a város utcáit, ahol este jártunk és igyekeztünk mindent megörökíteni.

A mai nap elég zsúfolt volt, mert ezután Bernbe mentünk, amelynek óvárosa a világörökség része. A medvék nem igazán hatottak meg, mert bájosak voltak ugyan, de ez inkább úgy tűnt, mint egy elfelejtett állatkert utolsó mementója. Az óváros tényleg bámulatos, mivel a házak és az utcák egységesek. Szinte minden sarkon van egy díszkút szobrokkal. Itt megint önállósítottam magam és a tömegközlekedési járműveket kerülgetve a 6-8 fős kis csapatunk mindent megnézett, ami az időből kitelt.

Utunkat Fribourg városában folytattuk. Bevallom, hogy ezt a várost ki is felejtettem volna ebből az útinaplóból, ha most nem nézegetem a képeket. Egyszerűen annyi szépséget láttunk, hogy ez a település totál kiesett. Fribourg jellegzetes templomtornya a 8-10 darab apró csúccsal engem a Gyűrűk urából Szarumán tornyára emlékeztetett. A másik templom mellett van egy színes köztéri szobor, egy férfi nemi szerv. Ezt én elég perverznek tartottam, mivel éppen a másik templom bejáratától alig pár lépésnyire tették. A lányok persze pajzán fotókat készítettek, majd bementünk a templomba is, ahol mint egy múzeumban, sok-sok oltár volt felhalmozva a kisebb oldalhajókban. A számomra legérdekesebb az volt, hogy itt le tudtam fotózni a Fekete Madonna másolatát, amelynek csodatevő eredetije Einsiedelnben látható. Nagyon ritka ábrázolásmód ez, amely állítólag nem is a fa minősége, hanem egy tűzvész miatt lett ilyen a legenda szerint.

Ezután már délnyugatra, Svájc francia nyelvterületű részében haladtunk tovább. Megnéztük Gruyéres középkori várának belső udvarát, ahol egy házban volt egy HR Giger állandó scifi kiállítás is. Van itt egy látványos étterem, amely az ő stílusa alapján lett berendezve. A székek, a padló, a mennyezet úgy néz ki, mintha csontból faragták volna és egy űrhajóra tévedt volna az ember.

Gruyéres mellett részt vettünk egy sajtüzem látogatáson, amelynek erősen pénzlehúzás jellege volt. Viszont tényleg klassz volt látni a hatalmas sajtok készítését és a kóstolóba kapott sajtokon tényleg érződött a gyógynövények íze.

A sajtok után jött a közelben lévő broc-i Nestlé gyár. Itt már Gombóc Artúr sem bír volna magával, mert gyakorlatilag mindenféle csoki felbukkant. Megmutatták az alapítókat, a különböző alapanyagokat, öntőformákat, majd jött egy korlátlan fogyasztással járó kóstoló. A trükk persze az volt, hogy vizet nem adtak hozzá, így hamarosan mindenki telítődött az édes ízzel.

Ezután egy mesés autópáya hídon leereszkedtünk Chillon érintésével a genfi tó északi oldalára, hogy azt követően a délin átmenjünk Franciaországba. Itt megtekintettük a naplementében Yvoire városát, amely középkori hangulatáról és sok-sok virágáról híres. Tényleg nagy mutatós volt és a tópartot is úgy korbácsolta a szél, mintha igazi tenger lenne. A tó vize viszont elég hideg, mert mivel egy repedésben van, ezért roppant mély. Tehát ha méretben valamivel kisebb is, mint a Balaton, de víztömegben messze fölötte áll.

5. nap

A mai napot szinte végig Franciaországban töltöttük. Elsőnek elmentünk Chamonixba, ahol felmentünk felvonóval Európa legmagasabban fekvő kilátójába, az Aiguille du Midibe, amelyről közvetlen rálátás nyílt a Mont Blancra. Azt vártam, hogy fent fázni fogok, de gyönyörű tiszta időnk volt és kb. 11 C, amely éppen ideális. A nyomáskülönbség annyira nem viselt meg, csak a fülem csengett egy picit. Lehet ennek is köszönhető, hogy fent összevesztem édesanyámmal, mert a fényképezőgép makacskodni kezdett az elemek miatt és ő tett egy elég becsmérlő megjegyzést, de ezt leszámítva káprázatos volt magasan a hóhatár fölött lenni. Legfelülre már lift vitt fel és így értük el a 3842 métert. A hegyre felkapaszkodó csoportok csak ici-pici hangyáknak tűntek a jégen. Az Alpokon fölött is messze el lehetett látni és még sosem volt ilyen élményem, hogy egy annyira magas hegyen álljak, hogy hozzá képest az összes többi kisebb legyen. A kilátó másik érdekessége volt, hogy felvonó vezet ide Olaszországból is, amely átkel a hegyeken. Lentebb pedig volt egy jeges hóba vájt folyosó, ahol közvetlenül ki lehetett menni a hómezőre megfelelő felszereléssel. Én meg is tettem és a hót megérintettem. Ám láttam a felvonóból is olyan extrém helyeken vezető hóban kitaposott ösvényeket, hogy ha valaki ott elbóbiskol vagy rosszul lép, akkor mellett a több száz méteres szakadékba zuhan. Úgyhogy köszönöm szépen, de a hegymászás nem lesz az én sportom.

A pompás kilátás után visszamentünk a genfi tó keleti partján a Chillon vízi várat megtekinteni. Ez is teljesen épen megmaradt és áll vagy 5-6 szintből, így néha már én magam se tudtam, hogy merre is kellene feljebb mennem a rengeteg folyosó, fából készült sáncok között. Aztán a térlátásom megint győzött és egyedül a csoportból felmentem a legfelső torony legfelső szobájába.

Ezután a tó északi oldalán elmentünk a délnyugati sarokban lévő Genfbe és sajnos ezzel elég sok idő el is telt. Mondanom sem kell, hogy a templom itt is zárva volt és még a virágóránál is eltűnt egy utastársunk. Megnéztük Sissy királynő meggyilkolásának helyszínét, majd a városnézést rövidre zárva visszamentünk a tegnap esti szálláshelyre.

6. nap

Innentől kezdve már végig keletre haladtunk, hogy több nap alatt hazaérjünk. Elsőnek is Zermattba mentünk, ahol a Matterhorn sziklát tekintettük meg. A városba be se lehet menni busszal, ezért vonattal érkeztünk Zermattba. Tényleg annyira pontosak, hogy órát lehetne hozzájuk igazítani. A megérkezés után pedig átszálltunk egy fogaskerekű vasútra, amely felkapaszkodott a Gornergrat csúcsra, ahol 10-12 4000 méternél magasabb hegy vett minket körül. Gyönyörű volt látni, ahogy egyre ritkul a természet, hogy a fák, majd a bokrok és végül már a zöld növényzet is eltűnik. A Matterhornt jó pár szögből lekaptam, csak végül a klasszikus szögből nem. Egy megállót le kellett volna ugyanis sétálni a hegyről és akkor az ottani tengerszemben lehetett volna olyan tükröződő fotót csinálni, amely szinte minden svájci útikönyvben szerepel. Ám mivel ezt a tavat nem vettem észre, így nem is tudtam a többieknek javasolni. A gleccserek és csúcsok látványa meseszép volt, ahogyan azok a kőhalmok is, amelyeket a turisták emeltek kövekből.

A nap végül eléggé eltelt, mert páran késve jöttek le a hegyről. A Simplon hágónál a busz is megadta magát. Elvileg lett volna alagút is a hegyen át, de a kedvünkért meg akarták mutatni a hegyeket, így szépen lépésben mentünk felfelé, amíg a vizünk fel nem forrt. A hágót így is többször átépítették, mert volt, hogy gyakorlatilag az egész hegyoldalon végigvezető betonhídon ment az autópálya, hogy utána egy viaduktra rámenjen. A szintemelkedés így is több száz méter volt és a busz ezért is nyekkent ki.

A késlekedés után továbbhaladtunk Locarno és Lugano irányába, amely már az olasz nyelvű része Svájcnak. Itt a határok módosultak régen és az itteni tartomány lakossága a Svájchoz való csatlakozás mellett voksolt. Locarnóban is hiába mentünk fel fogaskerekű vasúttal a templomhoz, pechünkre már ez is zárva volt, mire odaértünk. Este még Luganoban is sétáltunk egy picit, de itt oly sok látnivaló nem volt este.

7. nap

Nappali fényben is megnéztük volna Luganót, de sajnos elkezdett beborulni és szemerkélni az eső. A város tényleg úgy néz ki, mintha Olaszországban lennénk és állítólag itt nagyon szép idő is szokott lenni a tó partján. Hajóval mentünk tovább Melidébe, ahol a Swiss Miniatür makettjeit nézegettük meg. Én lelkesen fotóztam és örültem, hogy a fontosabb látnivalókat mégis csak sikerült korábban megnéznünk Svájcban.

Továbbhaladtunk Ausztria felé, majd Chur városában álltunk meg, hogy a történelmi belvárost megnézzük. Itt annyira a templom már nem tudott felcsigázni, mert telítődtem az elmúlt napok alatt.

Aztán átmentünk egy másik országba, Lichtensteinbe. Mit ne mondjak, ez egy nagy falu. Jártam már Monacóban és San Marinóban, de ez a közelükbe sem ér. Van fent egy vár a nemesi családnak, míg lent egy pár ezres kisváros, ahol gyakorlatilag semmi látnivaló nincs. Az ország elsősorban az adófeltételek miatt virágzik.

Visszaérkezve Ausztriába a szállásunk majdnem ugyanott volt, ahol először. Legalábbis én azt hittem. Jellemző módon a fennsík fölött volt még egy fennsík, hogy aztán afölött legyen még kettő. Mindenhol volt egy falu a biztonság kedvéért, akik többnyire a tehenészetekből élnek. A hatalmas réteken zöldellő fű már úgy tűnt, mintha nem is lenne igazi. Végül a szállásunk az egykori téli olimpiai faluban volt 2200 méter fölött. Nagyon hangulatos volt, mert a tehenek kolomppal a nyakukban legelésztek, aztán este visszatértek az istállóba, már amelyik nem kint aludt. Az egyre erősödő sötétben csak a kolompolást lehetett hallani. Fent éjjel elég hideg volt, de azt hiszem, hogy ez természetes.

8. nap

Reggeli előtt még tettem egy kört a szállásunk körül, ahol magányos sífelvonók és elárvult hóágyuk vártak. A teheneket is akkor engedték ki zenére és így közvetlen közelről láthattam ezeket a biofűnyírókat. Talán ez lenne a legszemléletesebb leírás, mivel oly hevesen tépte a füvet, hogy csak a rágást hallottam mindenhol. A velem szembe jövő tehenek így is óvatosan méregettek, amikor fotóztam őket.

A szállást elhagyva leereszkedtünk a hegyről, hogy megtekintsük az első napon kimaradt Innsbruck városát. Az arany fedeles ház speciel érdekes volt, mert ott álltam alatta és nem tűnt fel, mert éppen a csoporttól megint elkalandozva fotóztam a felújított homlokzatokat, majd a térre visszatérve vettem csak észre ezt az attrakciót.

A legutolsó állomásunk Wattens volt, ahol megnéztünk a Swarowski gyár kiállítását. A kristálycsiszolásról híres üzem mellett ugyanis van egy kert, amely múzeumként működik és a nagyobb része egy mesterséges dombban helyezkedik el. Volt itt minden, mesevilág és futurisztikus téma egyaránt. A legjobb az a kupolás helység volt, amely azonos sokszögekből állt és ahol egy tibeti harangjátékszerű zenét játszottak be. A fények váltakozása és az akusztika tényleg olyan hatást váltott ki bennem, mint aki éppen kábítószer hatása alatt áll és nem is volt kedvem kijönni. A kiállítói rész után jött a vásárlás, ahol a hölgyek mindenféle színben, formában és persze árban találhattak maguknak ékszereket. Én ezt egy idő után meguntam és kimentem a kertbe, ahol bementem egy kéz alakú sövénylabirintusba és megcsodáltam a szép virágokat.

Ezzel zárult is a körút. Így óriási mázlink volt, mivel a Jungfrau, a Mont Blanc és a Matterhorn csúcsoknál is csodás időt fogtunk ki, ami nagyon ritka. Maga a körút hosszú és fárasztó volt, illetve a programok egy része is logikátlanul volt felépítve, így pazaroltunk értékes órákat a buszozásra, hogy aztán a városokban a fontosabb templomok vagy múzeumok már bezárjanak. Ennek ellenére rengeteg helyszínen megfordultunk és a kevéske szabadidő abból állt, hogy körberohantam a városokat fotózni, míg anyám képeslapokat és porfogó mütyüröket vásárolgatott. Az idegenvezetőnk is lelkes volt, de jó szokásához híven egy helyben állva szeretett beszélni, amit a buszon is elmondhatott volna, így én rendszeresen külön utakra tévedtem. Később összehaverkodtam 4-5 fiatalabb utastársammal és én vezettem őket rohamtempóban a városokban. Nem mintha tanulmányoztam volna a térképeket, hanem csak ott helyben rápillantottam a turistáknak kirakott utcahálózatokba és az alapján nagyjából memorizálva megnéztem a lehető legtöbb mindent. Így jutottunk el a svájci parlamenthez, amit ő nem is tartott megnézésre érdemesnek. Még többet láttam tehát, mint a többiek, akik nem tartottak velem. Az országgal kapcsolatban kellemes tapasztalataim vannak, bár a középkategóriás szállásoknál itt-ott voltak hiányosságok. Az adagokat nem mérik elég bőkezűen, míg az osztrákoknál ilyen gond nem volt. A buszból rengeteg fotót csináltam és nem is lett vészes a minősége az üveg ellenére. A városokban pedig a művészettörténeti jelentőségű műemlékeket próbáltam lekapni, amiről a képeimet fel is fogják használni állítólag egy most készülő Svájc útikönyvhöz. Zárszóként itt van pár kép ízelítőül:

Hajnali napkelte Miskolc mellett:



Rajna vízesés egy barlang ablakából nézve:



Rajna vízesés :



Schaffhausen :



Zürich :



Trümmelbach gleccservízesések:



Bázel :



Luzern :



Bern :



Gruyéres :



A broc-i Nestlé csokoládégyár:



Mont Blanc:



Mont Blanc melletti csúcsok:



Mont Blanc melletti csúcsok 2:



Kilátás az Aiguille du Midi kilátóból a Chamonix felett lévő hegyekre (kb. 3800 méter magasból) :



Aiguille du Midi 2 :



Chillon vízi vár :



Genf :



Zermatt :



A gornergrati hegyi fogaskerekű vasút és a háttérben a híres Matterhorn csúcs (kb. 3100 méterről fotózva) :



Gleccser a Gornergrat mellett:



Osztrák falu hajnalban éjszakai vihar után:



A képeket igyekeztem az utazás szerinti sorrendben közölni. Így is csináltam kb. 3000 darabot, tehát lenne miből válogatni.

További képek

Részletes program