Pár gondolat a baráti kör átalakulásáról az idő múlásával.
A felnőttkori baráti társaságok is ingatagok
Ezt a témát hagytam a végére, mert ez mindenkit érint. Én hatosztályos gimnáziumba jártam és úgy hagytam ott az általános iskolai osztályomat, hogy igazából elbúcsúzni sem volt tőlük lehetőségem. Pár emberrel találkoztam később, de mivel a gimnázium más településen volt, így a meglévő baráti kapcsolatok is egy idő után elenyésztek. Az IWIW segítségével azóta néhány emberrel megtaláltuk egymást, de 16 elteltével már valószínűleg nem fogunk újból haverkodni egymással, mert ennyi évet kihagytunk.
Anno megsirattam érettségi után a régi gimnáziumi osztályomat is a ballagás előtt, mert akkor úgy éreztem, mintha kitépték volna a szívem egy darabját. A tinédzser évek elég zárkózottan teltek és ők a családom részét képezték, még ha ezt nem igazán vették ők észre. Alapvetően akkor miért is lettünk barátok? Mi volt a közös kapocs? Az azonos életkorunk. Ettől még különbözőek voltunk és általában az érdeklődési körünk sem egyezett meg, de mégis találtunk szimpatikus egyéneket. 18 évesen ez a csapat is felbomlott, mindenki elindult a maga útján a magasabb célokért. Pár emberrel közelebbi kapcsolat is megmaradt és megerősödött és erre vagyok a legbüszkébb, míg a gimnáziumi legjobb barátom egyszerűen csak kilépett az életemből.
A felsőoktatásban a csoporttársak révén új barátságok jöttek létre, miközben az évfolyamban is kialakultak a klikkek és a belső hierarchia. Ám ez a látszólagos rend is csak a diplomaosztóig tartott, mert ha úgy nézzük, akkor a középiskolai életkor helyett, immáron ennek a munkának felfogható tanulás és papír szerzés volt a közös összetartó erő. Bár nálunk nem volt jellemző a harc egymás ellen, mert gyógyszerészként mindenki megtalálta a helyét és a számítását, de más karoknál eléggé kiélezett a verseny a munkahelyekért. A lényeg, hogy a diploma ismét egy vízválasztó az ember életében, mert a megszokott társaság szétszéled az országban és akkor elkezdődik a karrierépítés időszaka. Néhány kollégámmal most is barátok maradtunk és tőlük legalább tudok szakmai tanácsot is kérni, ha szükségét érzem. Ennek ellenére a távolság idővel itt is lazított a kötelékeken, hiszen a napi szintű magánéleti problémákat már nem egymással beszéltük meg.
A mókuskerékbe kerülés után az első években harcolnunk kell az elfogadtatásért, majd megérkezett a nagy szerelem, házasság és az első gyerek is. Nos, rám ez még ugyan nem érvényes, de ez az előbbi pár indok már éppen elég, hogy egy baráti társaság elkezdjen tovább bomlani, mert egyszerűen nem lett idejük egymásra. Persze ez csak szervezés és akarat kérdése is. A munkahelyi barátságokban nem igazán hiszek, mert bár együtt töltünk napi 8 órát és nem lehet csak az időjárásról beszélni, attól még óvatosan kell kezelni a bizalmas információkat, nehogy visszaéljenek vele, ha éppen a főnöknél jobban akarnak helyezkedni. Arról sem vagyok meggyőződve, hogy max. 5-6 embernél több személlyel valaki aktív barátságot tudjon kialakítani, mert egyszerűen nem lesz rájuk fordítható ideje az embernek, hogy egyező arányban foglalkozzon velük, így még ott is kialakul egy belső rangsor.
A férfi-nő közötti barátság vagy az internetes ismerősökhöz fűződő kötelékek pedig önmagában megérnének egy külön bejegyzést.
Lehet ezek csak az én tapasztalataim és veletek nem így történt. Egy amerikai felmérés szerint egy baráti társaság átlagosan 6-7 évente lecserélődik. Remélem, hogy bár az értékrendek hangsúlyai váltakoznak, attól még vannak kivételek, ha mindkét fél akarja. Azt nem szeretem, amikor én hívogatok valakit, míg a másik egy telefont nem emel fel ünnepnapok alkalmával sem.
A felnőttkori baráti társaságok is ingatagok
Ezt a témát hagytam a végére, mert ez mindenkit érint. Én hatosztályos gimnáziumba jártam és úgy hagytam ott az általános iskolai osztályomat, hogy igazából elbúcsúzni sem volt tőlük lehetőségem. Pár emberrel találkoztam később, de mivel a gimnázium más településen volt, így a meglévő baráti kapcsolatok is egy idő után elenyésztek. Az IWIW segítségével azóta néhány emberrel megtaláltuk egymást, de 16 elteltével már valószínűleg nem fogunk újból haverkodni egymással, mert ennyi évet kihagytunk.
Anno megsirattam érettségi után a régi gimnáziumi osztályomat is a ballagás előtt, mert akkor úgy éreztem, mintha kitépték volna a szívem egy darabját. A tinédzser évek elég zárkózottan teltek és ők a családom részét képezték, még ha ezt nem igazán vették ők észre. Alapvetően akkor miért is lettünk barátok? Mi volt a közös kapocs? Az azonos életkorunk. Ettől még különbözőek voltunk és általában az érdeklődési körünk sem egyezett meg, de mégis találtunk szimpatikus egyéneket. 18 évesen ez a csapat is felbomlott, mindenki elindult a maga útján a magasabb célokért. Pár emberrel közelebbi kapcsolat is megmaradt és megerősödött és erre vagyok a legbüszkébb, míg a gimnáziumi legjobb barátom egyszerűen csak kilépett az életemből.
A felsőoktatásban a csoporttársak révén új barátságok jöttek létre, miközben az évfolyamban is kialakultak a klikkek és a belső hierarchia. Ám ez a látszólagos rend is csak a diplomaosztóig tartott, mert ha úgy nézzük, akkor a középiskolai életkor helyett, immáron ennek a munkának felfogható tanulás és papír szerzés volt a közös összetartó erő. Bár nálunk nem volt jellemző a harc egymás ellen, mert gyógyszerészként mindenki megtalálta a helyét és a számítását, de más karoknál eléggé kiélezett a verseny a munkahelyekért. A lényeg, hogy a diploma ismét egy vízválasztó az ember életében, mert a megszokott társaság szétszéled az országban és akkor elkezdődik a karrierépítés időszaka. Néhány kollégámmal most is barátok maradtunk és tőlük legalább tudok szakmai tanácsot is kérni, ha szükségét érzem. Ennek ellenére a távolság idővel itt is lazított a kötelékeken, hiszen a napi szintű magánéleti problémákat már nem egymással beszéltük meg.
A mókuskerékbe kerülés után az első években harcolnunk kell az elfogadtatásért, majd megérkezett a nagy szerelem, házasság és az első gyerek is. Nos, rám ez még ugyan nem érvényes, de ez az előbbi pár indok már éppen elég, hogy egy baráti társaság elkezdjen tovább bomlani, mert egyszerűen nem lett idejük egymásra. Persze ez csak szervezés és akarat kérdése is. A munkahelyi barátságokban nem igazán hiszek, mert bár együtt töltünk napi 8 órát és nem lehet csak az időjárásról beszélni, attól még óvatosan kell kezelni a bizalmas információkat, nehogy visszaéljenek vele, ha éppen a főnöknél jobban akarnak helyezkedni. Arról sem vagyok meggyőződve, hogy max. 5-6 embernél több személlyel valaki aktív barátságot tudjon kialakítani, mert egyszerűen nem lesz rájuk fordítható ideje az embernek, hogy egyező arányban foglalkozzon velük, így még ott is kialakul egy belső rangsor.
A férfi-nő közötti barátság vagy az internetes ismerősökhöz fűződő kötelékek pedig önmagában megérnének egy külön bejegyzést.
Lehet ezek csak az én tapasztalataim és veletek nem így történt. Egy amerikai felmérés szerint egy baráti társaság átlagosan 6-7 évente lecserélődik. Remélem, hogy bár az értékrendek hangsúlyai váltakoznak, attól még vannak kivételek, ha mindkét fél akarja. Azt nem szeretem, amikor én hívogatok valakit, míg a másik egy telefont nem emel fel ünnepnapok alkalmával sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése