Ha bármikor elszomorodnátok vagy elkeserednétek valamin, akkor kell ezt a videót elővenni.
Akik ismernek és beszéltek velem, azok tudják, hogy alapvetően vidám természetű fickó vagyok.
A nevetés ugyanis tényleg ragályos. Velem is nagy ritkán ez megtörtént. Talán az egyik legemlékezetesebb, amikor a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban földrajzból Indiából kellett felelnem. A tanárnővel eleve volt egy szép közös földrajzos múltam, amit talán most nem részleteznék, de a lényeg, hogy idővel aztán az egyik legjobb diákja lettem. Kihívott a táblához, aztán valahogy szóba hozta, hogy miért nagy India lakossága és nem akartam tiszteletlen lenni, erre ő maga mondott valami olyasmit a tétovázásom láttán, hogy gondoljak a nyulakra. Már nem emlékszem, hogy előtte is vagy ettől a poéntól, de ott kezdtem ilyen fuldokolva nevetni miközben feleltem és a végén az osztály is követett. Még kérdezte is, hogy jól érzem magam? Erre feleltem, hogy igen, majd a tábla felé fordulva folytatódott a következő nevetési hullám. Akárhányszor ránéztem a térképre, mindig magamtól elkezdtem nevetni pontosan ugyanígy, ahogy a videón a német hölgy tette. Az anyagot annyira nem néztem át és csak improvizáltam a múlt órai emlékeim alapján, de végül ötöst kaptam még a botrányos jelenetem ellenére is.
Munka közben ritkán történt velem ilyesmi, de a második helyen erre is volt példa. Már eleve fel voltunk spannolva, de amikor késő este egy beteg besétált az üres patikába és én oldalt retaxálva néztem, ahogy a kolléganőm elé lép, majd felhúzza az orrcimpáját, hogy a másik belenézve egy pattanást láthasson. A társam erre olyan döbbent és bamba arcot vágott, hogy ránéztem, ő megérezte a tekintetem és a testbeszédével leadta az adást a véleményéről, majd ettől automatikusan ott helyben elpattant nálam valami és ki kellett lépnem a teremből. Sajnálom. Átmentem a szomszédos irodába nevetni, majd gyorsan behúztam az ajtót. Aztán csak folytatódott az egyre erősödő gurgulázó kacagás és már az ujjamra is ráharaptam, hogy ne hallják kint. Végül a beteg már addigra rég elment, amit én nem vettem észre, majd Ani utánam jött és ketten folytattuk percekig a nevetést, hogy még a könnyem is kicsordult és azt hittem, hogy összepisilem magam. A kolléganőm dettó a hasát fogta és leguggolva próbálta abbahagyni, de így egymást gerjesztettük tovább. A nagy kacagás után pedig jóleső melegség és megnyugvás töltött el, majd megint megkomolyodtunk és folytattuk még a hátralévő időben a munkát.
Akárhányszor nézem meg ezt a videót, ez a két emlék mindig be fog ugrani. Mázli, hogy ezt így sikerült lefilmezniük.
Akik ismernek és beszéltek velem, azok tudják, hogy alapvetően vidám természetű fickó vagyok.
A nevetés ugyanis tényleg ragályos. Velem is nagy ritkán ez megtörtént. Talán az egyik legemlékezetesebb, amikor a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban földrajzból Indiából kellett felelnem. A tanárnővel eleve volt egy szép közös földrajzos múltam, amit talán most nem részleteznék, de a lényeg, hogy idővel aztán az egyik legjobb diákja lettem. Kihívott a táblához, aztán valahogy szóba hozta, hogy miért nagy India lakossága és nem akartam tiszteletlen lenni, erre ő maga mondott valami olyasmit a tétovázásom láttán, hogy gondoljak a nyulakra. Már nem emlékszem, hogy előtte is vagy ettől a poéntól, de ott kezdtem ilyen fuldokolva nevetni miközben feleltem és a végén az osztály is követett. Még kérdezte is, hogy jól érzem magam? Erre feleltem, hogy igen, majd a tábla felé fordulva folytatódott a következő nevetési hullám. Akárhányszor ránéztem a térképre, mindig magamtól elkezdtem nevetni pontosan ugyanígy, ahogy a videón a német hölgy tette. Az anyagot annyira nem néztem át és csak improvizáltam a múlt órai emlékeim alapján, de végül ötöst kaptam még a botrányos jelenetem ellenére is.
Munka közben ritkán történt velem ilyesmi, de a második helyen erre is volt példa. Már eleve fel voltunk spannolva, de amikor késő este egy beteg besétált az üres patikába és én oldalt retaxálva néztem, ahogy a kolléganőm elé lép, majd felhúzza az orrcimpáját, hogy a másik belenézve egy pattanást láthasson. A társam erre olyan döbbent és bamba arcot vágott, hogy ránéztem, ő megérezte a tekintetem és a testbeszédével leadta az adást a véleményéről, majd ettől automatikusan ott helyben elpattant nálam valami és ki kellett lépnem a teremből. Sajnálom. Átmentem a szomszédos irodába nevetni, majd gyorsan behúztam az ajtót. Aztán csak folytatódott az egyre erősödő gurgulázó kacagás és már az ujjamra is ráharaptam, hogy ne hallják kint. Végül a beteg már addigra rég elment, amit én nem vettem észre, majd Ani utánam jött és ketten folytattuk percekig a nevetést, hogy még a könnyem is kicsordult és azt hittem, hogy összepisilem magam. A kolléganőm dettó a hasát fogta és leguggolva próbálta abbahagyni, de így egymást gerjesztettük tovább. A nagy kacagás után pedig jóleső melegség és megnyugvás töltött el, majd megint megkomolyodtunk és folytattuk még a hátralévő időben a munkát.
Akárhányszor nézem meg ezt a videót, ez a két emlék mindig be fog ugrani. Mázli, hogy ezt így sikerült lefilmezniük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése