2010. november 20., szombat

Harry Potter and the Deathly Hallows - part 1

Éppen most tértem haza a moziból, így frissen megosztanám a látottakat a lehető legkevesebb spoilerrel. Az első film, amit Angliában láttam az Inception (Eredet) volt, aminek a kritikájával még mindig adós vagyok. Ott akartam volna az angol élményeimet megosztani, de egyszerűbb, ha itt mesélek erről is.

A HP hatalmas marketingkampánya nem múlt el nyom nélkül, mert még a konditeremben látott tévéadásokban is rendszeresen tűntek fel különböző trailerek. Már az elővételben eladott jegyekből rekordbevétel várható. Elvileg pénteken akartam volna az új filmet megnézni, de már nem volt a premierre jegy csütörtökön, így egy napot várnom kellett. A jegyárus hölgy még említette is, hogy hamar érkezzek, mert valószínűleg telt ház lesz, de mindenkinek lesz ülőhelye. A három termes king's lynn-i mozi úgy néz ki, mintha egy régi színházból lenne átalakítva. Van egy két részes karzat, ahová lépcső vezet fel a földszintről, miközben az egész épület ódon hangulatú. A jegyek ára általában 6 font, ami azért is érdekes, mert a legtöbb DVD-t már meg lehet venni 15 fontért eredetiben, így nem is tudom, hogy egy párnak érdemes-e élőben elmenni megnézni bármilyen filmet. Ezért a pénzért egyébként nem kapunk fix helyet, mert ez a jegyre is rá van nyomtatva (seats are not allocated). Az első filmet is majdnem premier időpontban néztem, így akkor is tele volt a terem. Ma is a 19:45-kor kezdődő filmre már 19:15-re odamentem, mert a tapasztalatok alapján erre szükség van. Itt ugyanis aki kapja, marja alapon ülnek le a baráti társaságok. A HP7 pedig igazi sikerfilm még ebben a kisvárosban is, mert külön táblák terelték a nézőket, mintha legalábbis birkák lennénk vagy csak féltek, hogy a másik két terembe megyünk be. Szóval megérkeztem időben, erre a terem már majdnem hogy tele volt. Aztán megkezdődött az össznépi "ide ülök, majd mégsem, felállítok mindenkit és odaülök" című angol játék, majd a többség már megette a popcornt is mire a film elkezdődhetett volna. Tényleg telt ház felé tartottunk, mert a jegy ellenőrök elkezdték ültetni az embereket, hogy az 1-2 kimaradt szék helyére is a sorok üljenek beljebb. Ennek nem feltétlenül örült mindenki, de addigra már előkerültek a táskákból a mindenféle rágcsálni valók. Amin az Inception esetében meglepődtem, hogy nem csak kólát, hanem csapolt sörnek látszó itókat is simán behoztak. Amíg az első alkalommal volt ugyan pár reklám, de utána mindenféle előzetes nélkül csak simán elkezdődött a film. Ma volt legalább 15 perc reklám és három kiváló trailer (Tron, Mega Mind és Green Lanthern), aztán végre elkezdődött a filmes élmény. Ami szokatlan még itt Angliában, hogy a filmet teljesen a legelejéről kezdik leadni, tehát a legelején még a rendező aláírása és a kópiaszám is szerepel a gyártó cég logói előtt.

A Warner Bros logó meglepő módon elkezdett rozsdásodni, amit igazából nem tudtam hová tenni. Vajon a porosodó szériára utaltak? A leamortizált varázslóvilágra? Ki tudja? Én azt vártam, hogy felbukkan majd a HP logó, de helyette a Minisztériumban indultunk, majd Shape (Piton) pár jelenetét láthattuk a legelején. A kamera szépen ráérősen követi effektekkel fűszerezve a sokak által utalt roxforti tanárt, majd Nagini lakomája után bukkant csak fel a HP logó, hogy így már értsük, hogy a mesevilág valóban átfordult erős horrorba, ahogy az első kritikák is dicsőítették. Amit hiányoltam, hogy nem hangzott el a klasszikus HP fődallam vagy csak a fészkelődő tömeg miatt nem hallottam. Pedig korábban beígérték, hogy visszatér John Williams is, mint zeneszerző, de lehet őt az utolsó filmre tartogatják. A

A következő jelenet hűen követik a könyv eseményeit és annyi régi szereplő visszatért legalább egy rövid cameo erejéig, mintha áttekintettük volna hirtelen az összes korábbi filmet. Rowling is úgy írta meg a befejező részt, hogy a világát megkoronázta azzal, hogy minden helyszínt végigjárnak újból és szinte mindenkit visszahoztak a regényciklusban mozgatott több tucat karakter közül. Kicsit olyan érzésem lett már ekkor is, mintha egy osztálytalálkozóba csöppentem volna, ahol kedves ismerősöknek örülhetünk újból.

Magát a történetet nem szeretném lelőni. Stílusában követi az előző két filmet, tehát sok lassú jelenetből építkezik pár akció betéttel, de legalább volt idő mindent kifejteni. A korábbi filmek látványvilága is visszatér, ami azért nagy szó, mert a különböző rendezők elképzeléseinek megfelelő elemek is visszaköszöntek. Maga a regény első fele csak a tervezgetésből áll, ami filmben is picit unalmas, mert csak sátoroznak és sátoroznak és sátoroznak, így az igazi akció orientált nézők csalódni fognak. A film vége is jól sikerült, de egyben ugyanolyan mellbevágóan elvágott, mint amikor a LOTR első részét moziban láttam.

Amit külön kiemelnék a filmben, az nem más, mint a három testvér meséje, ami mese a mesében. Nagyon jól oldották meg az animátorok ezt a 2-3 perces betétet, ami számomra a film csúcspontja. A bulvár persze a Harry-Hermione csókot emelte ki, amire nem is emlékeztem a történetből, de az a jelenet is remekül sikerült.

A rendező egyébként imádja a gyors snittekből álló visszaemlékezéseket, amiket tényleg úgy villantanak fel, mint a tovaszálló gondolat a szereplők fejében. Itt is volt jó pár visszautalás a korábbi filmekre, ami után a néző tényleg úgy érezheti, hogy ez a világ összeállt és egészet alkot. Közben ezt úgy teszi, hogy Roxfortot egyetlen képkockában is látjuk, ami valószínűleg tervezett volt, hogy még nyomasztóbb legyen főszereplőink vándorlása. A fakó színekkel is remekül érzékeltették ezt a hatást a film alatt, ami egyedül a pár természetben forgatott vágókép tudott csak feldobni.

A színészi játékról csak a legmagasabb szinten tudok beszélni, mert mindenki odatette magát abban a pár jelenetben a szakma krémjéből, amit kaphatott. A három főszereplő is velünk együtt nőtt fel (és gazdagodott meg), de ők is brillíroztak.

Kicsit sajnálom, hogy a negyedik kötetet nem sikerült ilyen mélységben feldolgozni, de legalább most az utolsó és egyben legvastagabb kötetnél nem követtek el olyan hibát, hogy kihúztak volna fontos részeket. Úgyhogy nagyszerű film ez, amit minden rajongónak érdemes a moziban megnéznie, de csak a második felével alkot egészet. Éppen a hossza miatt így is van bennem egy olyan kettős érzés, hogy bár így mindent elmeséltek, de azért ennek a filmnek az otthoni élvezetéhez rengeteg szabad időre van szükség, mert nagyon-nagyon lassan, de legalább biztosan haladunk a végső összecsapás és egy korszak lezárása felé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése