A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sorozat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sorozat. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. február 14., vasárnap

Török kezdőknek - Türkisch für Anfänger

Két éve Törökországban jártam és azóta amikor egy-egy hírben említik a törököket, akkor azokat általában elolvasom. Így lyukadtam ki a Duna TV egyik sorozatajánlójához is, amely a "Török kezdőknek" címet viseli.

A stílus gyakorlatilag egy tinédzser lány bűbájos kommentárjaival megspékelt török-német vegyes családról szóló sitcom. Itt-ott merészen szókimondó és bár többször átlépnek fontos határokat etnikai és vallási kérdésekben, de végül mégsem lesznek bántóak a párbeszédek, mert szerethetőek a karakterek. Tegnap felfedeztem, hogy egy jótét lélek (erika80) feltette az első két évad összes részét magyar szinkronnal. Meglátni és megszeretni csak egy pillanat műve volt, amit jól bizonyít, hogy képes voltam 5 órán át egy maraton keretében nézni.


Itt van az első epizód ízelítőül három szeletbe vágva, amikbe érdemes belekukkantani, mert az elsők talán a legszórakoztatóbbak, míg utána egy kicsit már-már csöpögőssé válik a szerelmi szálaktól.

1. rész : Ez az a rész, amelyben elveszítem a szabadságomat






További részek


Olvass tovább!

2009. szeptember 15., kedd

Star Wars : The Old Republic - E3 trailer

Pár éve még elképzelni sem tudtuk volna, hogy ilyen minőségű animációkat fognak játékokhoz és tévésorozatokhoz gyártani.



A látvány és a zene azt hiszem magáért beszél, mert amikor John Williams zenéjére az összes Sith lovag kinyitja a lézerkardját, az azt hiszem, hogy minden vérbeli Csillagok Háborúja rajongó szívét megdobogtatja. A hat film főtémáiból is számos felcsendül ebben a pár percben és ezzel is a hangulatot csak tovább fokozzák.

A narráció és a szöveg azonban itt-ott kicsit a World of Warcraft trailerét idézték, amikor Illidan beszél a kihívókhoz. A Blizzard a játékaihoz (Diablo, Starcraft, Warcraft) pedig mind-mind olyan kiváló animációkat készít, amelyet még mozifilmekben sem feltétlenül láttunk.



Szerencsére a Star Wars sikere továbbra is töretlen. Kedvcsinálónak itt van a Clone Wars című komputeranimációs sorozat 2. évadának ajánlója is, amelyet még csak véletlenül sem szabad összekeverni a rajzolt Clone Wars változattal!



A technika itt is sokat fejlődött és egyre élethűbb dolgokat képesek megjeleníteni, miközben a különböző bolygók miatt egyben roppant változatosan készítenek el mindent. Ezen új sorozat nagy erénye a kibővített SW világ karaktereinek hivatalos bevonása is a George Lucas által elfogadott hivatalos keretek közzé.

A másik nagyon pozitív lépés volt számomra, hogy a magyar szinkronban a filmes hangokat használják, így lesz tökéletes lesz az illúzió, hogy a 2. és a 3. rész közzé beékelt eseményeket látjuk. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert a történeteknek ugyan van egy kis kötelezően szánkba rágott mondandója, ám ugyanakkor az erőszakosabb jelenetek miatt még csak véletlenül sem a legkisebbnek készült. Állítólag 5 évad és 100 rész készül, amely így játékidőben kb. 20-25 SW filmnek felel meg. Pár év múlva pedig jön az elvileg hazánkban forgatott új élőszereplős SW tévésorozat is, ami Lucas profizmusát ismerve korszakalkotó lesz és minden konkurenst le fog mosni a képernyőről.



Olvass tovább!

2009. szeptember 1., kedd

Trailer - V

Ez pedig a másik üdvöske, amely felcsigázott. Egy 1984-s scifi újragondolásáról van szó, amely az Independence Day - A Függetlenség Napja című alien inváziós filmhez hasonlít leginkább, ám vallásos és filozófiai témák boncolgatása miatt intelligensebbnek tűnik annál.

Legjobb tudomásom szerint 13 rész készül belőle. Remélem nem fog bukni az USA-ban, de ott sosem lehet a nézői igényekre biztosan alapozni. Két kedvenc színésznőm Elizabeth Mitchell (LOST, ER) és Morena Baccarin (Firefly, Stargate : SG-1) is főszereplő lesz itt, tehát már miattuk is érdemes lesz nézni ezt az új sorozatot.







Olvass tovább!

Trailer - Spartacus : Blood and Sand

A Xéna producerei úgy tűnik megirigyelték a 300 című film és a Róma című sorozat sikerét és egy hasonló, az egykori gumikacsás RTL Klubos ajánló szavaival élve "romantikus kardélre hányós" tévésorozatot kezdenek 2010-ben.

Alapvetően utálom az erőszakot és a fröcsögő vért, de a téma, a látványos modern kidolgozás és persze Lucy Lawless miatt most talán kivételt teszek. Remélem nem fogok csalódni, mert imádom a kosztümös történelmi sorozatokat. Kicsit mégis tartok tőle, hogy ez inkább ultra macho jelleggel egymás felaprításáról fog szólni és nem igazán a történelmi tényekről. A jövő évi sorozatos termésből mégis ez tűnt számomra ígéretesnek.



Sorozatjunkie



Olvass tovább!

2009. július 25., szombat

Stargate : Universe - Comic Con trailer

Igyekszem minimálisra fogni a csillagkapus bejegyzéseket itt, mert arra ott van az Abydos Gate fóruma, de ezt az ajánlót minden scifit kedvelőnek látnia kell!


Olvass tovább!

2009. július 17., péntek

Battlestar Galactica 4. évad értékelés

A magyarul Csillagközi Romboló című scifi sorozat hű volt önmagához, mivel a sorozatzáró része legalább annyira felkavaró és egyedi volt, mint maga az egész négy évadot megélt széria. Azt hiszem, hogy a BSG-t nem kell mélyebben bemutatnom egyik scifi rajongónak sem, mivel az utóbbi évek egyik legjobb kábelsorozatát hozták össze. Kiemelkedő színészi játék, komor hangulat, formabontó űranimációk. A történetvezetésben bár itt-ott voltak zökkenők és a különálló részeket annyira a nézők nem díjazták, de az SG-k mellett így is vitathatatlanul a BSG került a scifi sorozatok trónjára. Innentől már spoilerek következnek!

Az évad és egyben a sorozat utolsó részének értékeléséhez feltétlenül szükséges azonban magát az utolsó évadot is tanulmányozni. A 4. évad az írósztrájk miatt két részre szakadt. Legyártottak 11 részt, amit végül 9, illetve kibővítés miatt még tíz epizódnyi játékidő követett. Az évad első felének vége szép kis cliff-hangerrel zárult, hiszen hőseink eljutottak a Földre, ami ugyebár az első 3,5 évad egyik fő témája volt. Aztán történt valami, amire senki nem számított, mert a Földet atomfegyverekkel valaki már réges-rég lebombázta és így a kör elvileg a Kolóniákhoz hasonlóan bezárult.

A következő rész akár már a sorozatzáró is lehetett volna. Az egyik kedvenc központi karakteremet, a Lucy Lawless által megformált D’Anna nevű Cylont az írók visszahozták a 3. évadbeli kényszerű halálnak megfelelő állapotból, hogy most pár rész után könnyedén eldobják maguktól egy nagyon rövid kiírással. Az Utolsó Öt Cylonból is felfedtek ugyan az előző részben négyet, de egyáltalán nem láttuk, hogy milyen hatással is volt ez a két flottára. Később ugyan próbálkoztak ezzel-azzal, hogy az elégedetlenséget vagy éppen a csodálatot ábrázolják, de valahogy úgy éreztem, hogy ezt nem így kellett volna elmesélni. Az már egy mellékzönge, hogy Anderst azért kellett megnyomorítani, mert a valóságban is a színész egy nagyon-nagyon súlyos autóbalesetet szenvedett és csoda, hogy a nyaksérülése után egyáltalán életben maradt és újból tudott járni.
Aztán a következő részek egy része eléggé pörgősre, majd megint andalítóan unalmasra sikeredett, mintha nem lett volna már mit elmesélni a készítőknek. Már a főcím eltűnésével, átírásával, módosításával is ezt a képet erősítették meg bennem, mert a „keresik a Földet” szlogent nem merték többször elsütni, mert tudták, hogy a végén totál lincshangulatba viszik a saját nézőiket.

Én bevallom mindig attól féltem, hogy a sorozat winniék szavával élve cápát ugrott a Föld elérésével és valóban ez is történt. A BSG szerkezetileg 1-2 főszálon futott és annak rendeltek mindent alá, tehát többnyire a fix díszletek között forgattak mindent és mivel az űrben játszódott az egész, ezért pazar animációkkal pótolták a külső helyszínek hiányát. Korábban számos alkalommal az SG vs. BSG vitában én magam is amellett érveltem, hogy bár az SG-k könnyedebb hangvételűek és nem összefüggőek, ezért könnyebben tudnak változatosabb történeteket bedobni. Persze csak ha akartak és képesek lettek volna rá. A BSG viszont eleve megkötötte a saját maga által szabott lehetőségeket, hiszen űrlényeket vagy más civilizációkat nem dobhattak be, ezért maradt a cylon vs. ember elleni felállás, s az ebből fakadó árulások, intrikák és ide-oda vándorló karakterek, illetve csoportok. Mégis azt éreztem, hogy ez a történet kevés, hogy ez a lufi ki fog pukkanni és a végén a nézők velem együtt csalódottak lesznek, hiszen nem azt kapták, amiről a sorozat korábban szólt és amit ők elvártak. Szomorú, hogy az évekkel ezelőtti megérzésem teljesen bejött.

A későbbi részek már inkább csak elnyújtott epilógusnak tűntek, ahol már búcsúzkodnak a készítők és a színészek is. Ez meg különösen felháborított, hogy az utolsó részre oly sok anyagot leforgattak, hogy gyakorlatilag, ha jobban tervezik az évad második felét, akkor jobban is kibonthatták volna a kapkodásba hajló eseményeket.

A sorozatzáró rész első fele egy vizuális orgazmus, amely minden űrcsatát kedvelő szívét meg fogja dobogtatni. Gyakorlatilag az utolsó részek korábban nem jellemző spórolása után itt igazán kiélte magát az effektkészítő részleg és igazi mesterművet tettek le megint. Ám a beékelt élőszereplős betétek elkapkodottak voltak. A régi Kolóniákon játszódó jelenetekkel próbáltak keretet adni az egész sorozatnak, de nekem inkább felesleges beékelésnek tűnt a minisorozat előtti életükből bevágott jelenetek, mivel ezt négy évvel korábban kellett volna megmutatniuk és dramaturgiailag nem árnyalták tovább a karaktereket, mert nem voltak befolyással a karakterek jövőjére jelen pillanatban.
Megtudtuk az Operaház titkát, amely egy nagyon hatásos jelenet volt ugyan, de az égvilágon semmi köze nem volt a Kobolon sejtetni engedett valósághoz. Pláne úgy, hogy Baltar és Caprica Six végig csak egy felső hatalom játékszerei voltak. Soha semmilyen büntetést nem kapott a bűneiért a tudós, de az írók kezében megtestesülő sors valahogy mindig tolta előre. Minek? Ezért a monológért? Hogy védje a gyereket a jövőben is? A többiek is képesek lettek volna erre.

Aztán a robotok és talán az emberiség halhatatlanságának titka is kirepült az ablakon, ahogy Tyrol nem tudott az érzésein uralkodni és kinyírta Torryt. Ám az ezt követő tűzharcban jött minden idők egyik legbénább húzása a készítőktől, hogy a legfőbb ellenség, Cavil szimplán öngyilkos lett, mert vert helyzetbe került. Ez teljesen logikátlan és idegen a karaktertől, mert a korábban elmondott elvei alapján kizárt dolognak tartom, hogy a tökéletesedésbe vetett hitét és gyerekes megszállottságát ezzel akarta megkoronázni.

Utána még jött Starbuck titka is, ahogy szépen az egykoron apjától hallott és egyben a Cylonokat is aktiváló dallamot átülteti koordináta rendszerbe. Ez nem is lett volna rossz ötlet, ha utána nem tudjuk, hogy mi a folytatás. Hőseink megérkeznek egy új bolygóra, amiről kiderül, hogy a mi Földünk 150 ezer évvel ezelőtt. Starbuckról kiderül, hogy Isten egyik angyala és szépen elenyészik a küldetésének teljesítése után. Itt kezdtem el végleg kiakadni és bedühödni.

Előtte ugyanis az idealista Lee Adama kitalálta, hogy telepedjenek le az ősemberek közzé és vegyüljenek el velük, illetve kvázi töröljék el a saját múltjukat. S a sztori szerint erre mind a 30+ ezer túlélő zokszó nélkül rábólintott, holott a nagy számok törvénye egész biztosan ez ellen szólt volna. Ez annyira logikátlan. S ahelyett, hogy a technológiát értelmes célokra használnák, még a meglévő űrhajókat is a Napba irányítva megsemmisítik, így minden mementót megsemmisítettek önmagukról, amiből esetleg az utókor megtudhatta volna a létezésüket.
A szövetséges Cylonok elmentek, míg a humanoid modellek elvileg szintén letelepedtek. Ám ha keveredtek az emberekkel ők is, akkor mitől lett olyan különleges Héra? Egy kis megható búcsúzkodás után ugrunk a napjainkba, ahol kiderül, hogy Héra, az első cylon-ember hibridből lett a mitokondriális ősanya, azaz mindannyiunk közös genetikai őse. A végén még egy kicsit moralizál két angyal (Baltar és Six) a körforgás ismétlődéséről, de gyakorlatilag ezzel vége a nagy kalandnak. Ez mind nagyon szép, de akkor volt értelme a cylonok ellen harcolni, menekülni, békét kötni, halhatatlanságról lemondani, ha utána a túlélőknek lemondtak önként a civilizációjukról? Aztán mind boldogan elment magányosan meghalni vagy éppen beolvadni a helyi, beszédre még alig képes őslakosokkal? Mert ha követjük a sztorit, akkor kvázi Hérán és leszármazottain kívül ők semmit nem tettek hozzá az egyedfejlődésünkhöz. A többi Cylon akkor szépen kivárta a halált? Hogyan, ha egyszer ők nem öregednek? Hogy-hogy nem jöttek létre új hibridek?

Ezért is sántít ez az egész finálé, mert többszörösen átvertek mindenkit. A Földet mutatják a 3. évad végén, de a negyedikben nem oda érkeznek meg elsőre. Az Utolsó Öt Cylon semmilyen hatást nem váltott ki a Cylonokban, sőt még Cavil is kedvére kínozta és felelősségre vonta a saját teremtőit. Az ellenséges tábor gyakorlatilag könnyedén ki lett írva. Ám ami a legfájóbb számomra, hogy egy realizmusra épülő, igazán komor hangulatú sorozatnál, ahol ugyan foglalkoztak a hit kérdéseivel is érintőlegesen Roslin kapcsán, ott nem várná el a néző, hogy egyik napról a másikra mindenki megtér. Starbuck v2.0 is csak egy angyal volt, akit mindenki hallucinált? Ki küldte és miért? Ez teljesen logikátlan és abszurd, amit én nem tudok elfogadni, bármennyire a nyitva hagyott vallásfilozófiai kérdéssel akarták az írók gondolkodásra sarkallni a nézőket.

Ebben a hónapban jön még a Battlestar Galactica : The Plan című DVD film, ami az első évadok eseményeit a Cylonok szemszögéből mutatja be. Talán ezzel együtt már kerekebb lesz az alkotás, mert ez így több sebből vérzik és méltatlan a BSG-hez. Ha értékelnem kellene, akkor a látvány és a színészi játék kiváló volt, ettől még a történet befejezése karót érdemel nálam.

Szomorú, de ez az egész lezárás a kedvemet is elvette attól, hogy a Caprica című sorozatba belenézzek, mert nem szeretnék még egy ilyen csalódást átélni. S most ez nem azért nem van, mert én is a többi rajongóval együtt elképzeltünk egy lehetséges befejezést és görcsösen ragaszkodtam volna hozzá, hanem mert csúnyán felültettek minket. Talán úgy tudnám leírni, mintha egy süteményes receptkönyvet néztünk volna évekig, hogy aztán nyálcsorgás közben kapjunk az utolsó pillanatban egy zöldségekből készült salátatálat. Kár érte.

Olvass tovább!

2009. július 16., csütörtök

Stargate : Atlantis sorozatértékelés

A Csillagkapu: Atlantisz sorozat elérte a jubileumi 100. részét, amely a 20-20 részes évadok miatt éppen a sorozat befejező része is lett az ötödik évaddal. Az epizódot szintén körüllengték az elmúlt évek Atlantiszos kiszivárgásos botrányai, mivel a félkész animációkat tartalmazó epizód az egyik sajtó DVD-ről valahogy megint a nagyközönségnél landolt. Így, aki tehette és nem bírta leküzdeni a kíváncsiságát, már karácsony előtt megnézhette az évadzárót, mely egyben sorozatzáró is lett.

Megkérdezhetnénk magunktól, hogy mi vonzza az embereket a Csillagkapu : Atlantisz esetében? Hiszen a nem hivatalos letöltési statisztikák élmezőnyében tartózkodott éveken át. Ha konyhanyelven akarnék fogalmazni, akkor a lightos űrben játszódó sorozat könnyedebb heti szórakozást jelent komorabb és összetettebb társaihoz képest. A múltkor elmeséltem pár szóban a leállításhoz vezető utat, itt attól most eltekintenék és helyette a kezdetekről mesélnék egy picit bővebben először.

Az Atlantisz eredetileg a Csillagkapu: CSK-1 hatodik évadát váltotta volna fel. Ám mivel a Showtime csatornáról öt év után a SciFi Channelre költözött eredeti sorozatot meghosszabbították, így az Atlantisz kezdete is tolódott. Az eredeti sorozatban is a Goa’uldokkal vívott állóháború arrafelé tartott, hogy Anubisz legyőzte volna mindegyiket az Abydos vagy egy évaddal később az Antarktisz fölött, s utána egy nagyobb szabású tévéfilmben elkezdték volna az Antarktisz jege alatt felfedezett város kalandjait bemutatni a Tejútrendszerben.

Ám közben a terv megint módosult és az SG-1 újabb évados megrendelést kapott. A bevezető részt átírták, s így született meg az SG-1 7. évados duplarésze a Lost City, míg az Atlantisz sorozatnyitó része a Rising. Utána az Atlantisz gyakorlatilag önálló életet élt, mivel az egész testvérsorozatot másik helyszínre költöztették, hogy ne zavarják az SG-1-t. Különböző mélységű crossoverek persze így is gyakran előfordultak, így közös történeti szálak, szereplők, hajók felbukkantak mindkettőben. A tovább mögött folytatom.

A sorozat elindulása tehát már évek óta érlelődött a készítők fejében, aztán meg nagyon váratlanul érte őket, hogy egyszerre kellett párhuzamosan két sorozatot forgatniuk. Mi rajongók persze a legjobban jártunk, hiszen három évadon át fej-fej mellett haladt a két SG-sorozat és a kisebb-nagyobb történeti botlások ellenére mégiscsak 40 epizóddal lettünk évente gazdagabbak. S persze ami az egyik nézőnek nem jön be, az a másiknak igen, így a sokféle stílus keveredésében a többség azért talált szeretnivalót. Érdekességként megemlíteném, hogy az Atlantisszal együtt indult a Battlestar Galactica, azaz magyarul a Csillagközi Romboló sorozat is. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az a péntek esti hármas legendás lett és a csatornán minden nézettségi adatot felülmúltak együtt.

A casting is olyan gyorsan zajlott le, hogy pár héttel a februári forgatás előtt még nem volt ismerős a szereplők neve, s bár kritikus rajongók szerint ezért is lett Ford vagy Teyla karaktere ilyen. Tény, hogy az írók itt-ott nem nagyon tudtak mit kezdeni a saját szereplőikkel, mintha nem tervezték volna meg előre, hogy hova is akarnak velük eljutni, hanem csak a pillanatnyi túlélést szolgáló évadot összerakták nekünk. Később ugyan a színészek mindegyike bizonyította, hogy nem véletlenül lettek beválasztva és valóban tudnak színes etnikai háttér mellett játszani is, de valahogy mégis többen a háttérbe szorultak az öt év során. Ez azért az Atlantisz egyik negatív tulajdonsága lett, még ha próbáltak is tenni ellene, de alapvetően a sorozat a földi karaktereket tette előtérbe.

Az Atlantisz az SG-1-hez képest mindenképpen egy sokkal technikásabb sorozat lett, mivel jóval több különleges effektet használtak, mint az SG-1-ben bármikor korábban. Ez persze a kor és az informatika előretörésének is köszönhető volt, s amíg az SG-1-ben gyalogosan kalandoztak az idegen – vancouveri - erdőkben, addig itt már apró hajókon át repkedtek a részben űrben lebegő kapuhálózaton belül.

Az SG-1-ben többnyire nem világűrben játszódó, éppen ezért sok élőszereplővel vegyített animációt láthattunk, míg az Atlantisz új vizekre evezett. Évekig nem is tudtak szerintem az azonos animációs csapatok többsége felnőni a feladathoz, mert bár gyönyörű űrcsatákat tudtak a szériába varázsolni, amikor éppen a kábelsorozat költségvetésének keretből ezt évente 5-6 részben igazán megtehették, attól még az érezhetően több pénzből, de főként még igényesebben és aprólékosabban készített BSG ül a scifik trónján látvány terén.

Hangulatában azonban az Atlantisz eltért mindkét sorozattól és az újdonság varázsa odáig fokozódott, hogy lassan az új SG-sorozat nézettebb lett, mint az SG-1. Az új nézők könnyedén be tudtak kapcsolódni, mivel kezdetben egy évadon át alig érintették a másik sorozat témáit a térbeni elszigeteltség miatt, aztán nyitottak egymás felé. Talán az SG-1 esetében a nézőket az RDA önkéntes távozása okozta szereplőváltoztatások és az új szereplők viselték meg, de addig az Atlantisz tovább erősödött, helyesebben mondva kevésbé gyengült a DVR-készülékek fokozatos terjedésével az USA-ban.

A második évadnál ugyanis már külön lettek választva a BSG-től, mivel a SciFi Channel a sikeren felbuzdulva az egész évet le akarta fedni a három sorozattal. Aztán az Atlantiszt is elérte az SG-1 átka, mivel az írók próbáltak egyre komorabb és komolyabb történeteket behozni a konkurens BSG sikere és a túlságosan rózsaszínű világról szóló rajongói vádak miatt, aminek következtében pár kulcsszereplőt és történetszálat lecseréltek.

Ezzel sajnos nem feltétlenül érték el a lojális rajongótáborban a kellő hatást, de igyekeztek ezt enyhíteni az SG-1-ből Sam Carter (Amanda Tapping) karakterének átemelésével. A negyedik évad átlagnézettségben még erősödött is, bár voltak elég rémisztő negatív rekordok is. A történetek terén az Atlantisz lehetőségei egy picit mintha beszűkültek volna, ahogy idősebbek lettek és a színészek és a stáb is egyre drágábban dolgozott.

A CGI-jelenetek száma viszont egyre növekedett, mintha elindultak volna abba az irányba, hogy egyre kevesebb díszlettel és kellékkel tudják megvalósítani a kalandokat, ha egyáltalán kimozdultak a városból. A technika is ennyit fejlődött az évek során, hogy a green-boxban készült jelenetek száma megugrott.

Az ötödik évad megint újításokat hozott új karakterek és történetszálak behozatalával, de ennek ellenére a sorozatot váratlanul leállította a csatorna, pedig terveztek hatodik évadot is.
Nézettségét tekintve az elmúlt három év legjobbját hozta, de talán a színészekkel való egyeztetés, talán a még ígéretesebb Stargate : Universe sorozat elindításának feltétele lett a veszte. Hivatalosan ez már nem fog kiderülni, de a sorozat DVD-filmekben fog folytatódni és egyelőre egy fog belőle biztosan elkészülni, melyet 2010-ben adnak csak ki.


Az évadzáróról túl sok szót nem szeretnék beszélni, mivel egy nagyon pörgős és látványos epizódot kaptunk, amellyel az egész spinoff egy szép kört leírt. A rész talán legszebb és egyben legszomorúbb jelenete, hogy pár szóban megemlékeztek a júliusi forgatás előtt pár nappal elhunyt Don S. Davis színészre, aki az SG-1-ben Hammond tábornokot alakította és a tiszteletére egy hajót neveztek el. További spoilereket viszont nem kívánnék elárulni.

Az Atlantiszt mindenkinek csak ajánlani tudom, aki valaha szerette az SG-1 sorozatot vagy csak egy könnyedebb hangvételű scifi darálására vágyik. Annó az SG-1 sorozatajánlónál is azt írtam, hogy nem kell világmegváltó dolgokat várni. Dráma, humor, akció, felfedezés és egy csipetnyi politika érdekes egyvelege lett az Atlantisz, amiből ugyan kivették a mitológia faktort, de helyette jóval több klasszikus scifi elemet kaptunk.

A 100 rész alatt voltak itt is jobb, illetve rosszabb pillanatok, de összességében végig megmaradt egy magas színvonalú, kellemes, szerethető iparos munkának az SG-1 mellett, mert a készítők a költségvetésből és a színészekből kihozták, amit lehetett. Bár minden sorozatnak lenne ilyen öt évados testvérsorozata. Szép volt és köszönjük.

Eredeti forrás : Sorozatjunkie blog

Olvass tovább!

Stargate : SG-1 sorozatértékelés

2007. novemberében írtam egy hosszabb Csillagkapu sorozat értékelést az AXN blogjára, amelyet most itt is megosztanék az utókorral.

Ez a sorozat azért vált a kedvencemmé, mert számos személyes élmény köt hozzá. Annó a kilencvenes években még csak az akkoriban elterjedő parabolaantennák révén lehetett külföldi csatornákon igényes sorozatokat nézni. Föld 2, Babylon 5, SeaQuest DSV, Star Trek : The Next Generation, Star Trek : Deep Space 9, Hercules vagy Xena. Mind legendás nevek. Aztán megérkezett pár évvel később a Csillagkapu. A mozifilm tetszett, de első blikkre nekem picit túl egyszerűnek és rövidnek tűnt. A mogorva és megkeseredett O'Neil (szigorúan egy "l" betűvel) Kurt Russell megformálásában nem volt túl szimpatikus, s helyette a békés Daniel Jackson karakterébe tudtam leginkább beleélni magam. Viszont maga az alapötlet már akkor elvarázsolt, hogy mai emberek varázsütésszerűen távoli világokra látogatnak és kalandokba keverednek. Próbáltam szerepjátékosként elképzelni Abydos lakóinak életét Rá halála után, de mivel akkoriban még nem voltak DVD-k, így a filmmel kapcsolatos emlékeim is megkoptak a moziban való megtekintés után.

Egy napon azonban a bátyám szólt, hogy a német RTL II-n látott egy új ajánlót, ami szerinte nagyon biztatónak tűnik. S bár nem beszéltem jól a német nyelvet, mégis elkezdtem nézni. Ahogy a nyitójelenetben a kapu aktiválódott, majd bemasíroztak az első Kígyógárdisták Apófisszal és tűzharcba keveredtek, már akkor éreztem, hogy itt valami rendkívüli részese lehettem, és azt hiszem, hogy ezzel voltunk még így páran.

Most hosszasan ecsetelhetném a főszereplőket, a jelmezeket, az aláfestő zenét, a moziszerű látványelemeket, de azt hiszem, hogy ezt már sokan megtették helyettem. Az első évad részei mind-mind beillenek egy önálló, kerek Csillagkapu filmnek, melyek közül a népszerűbbek később számos történetszál kiindulópontjai lettek. Akkoriban persze ezt még nem tudhattuk, így én csak hétről hétre, illetve évről évre néztem az újabb epizódokat és hagytam magam elvarázsolni. Itt persze nincsenek kezdetben nagy űrhajók és steril környezetben élő emberek, nem mászkál minden epizódban maszkos vagy komputer által animációval életre keltett idegen lény, s talán mai szemmel nézve már szegényesnek tűnik pár dolog megvalósítása, de akkor is mindenképpen a tévés scifi történelem legendás részekkel gazdagodott, míg a későbbi évadok és sorozatok, azaz az egész Csillagkapu világ megértéséhez szükséges alapokat is itt szórják el az írók.

Amit Brad Wright és Jonathan Glassner képernyőre álmodott, az valami új, valami szokatlan, valami, ami minden korábbi scifi-sorozattól eltér. Sikerült megragadniuk a mozifilm lényegét és persze a hozzá kapcsolódó nézőtábort, majd a cselekményt tovább bővítve még teljesebb világgá alakítani. Hiszen ki ne szeretne minden héten egy háromnegyed órára kikapcsolódni az élete ügyes-bajos dolgaiból, s újból gyerek lenni és önfeledten ismeretlen világokba kalandozni gyalogosan, hősként védelmezni a gyengéket és legyőzni a rosszfiúkat erővel vagy furfanggal? A sorozatban a tehetséges színészek, a jól megírt karakterek kapcsolatrendszere, a felvetett morális problémák, a mitológiai vonatkozások, a scifi és fantasy elemek keverése, a szabad térben forgatott külső jelenetek, a felfedezések, a tudományok, a humor, dráma és akció keverékével egy olyan intelligens, mai korban játszódó elegyet hoztak létre, hogy szinte minden néző talál benne szeretni valót, amit más sorozat esetleg nem tudott neki nyújtani. Szerencsére bármikor be lehet kapcsolódni a történetbe, amely évtizedes pályafutása alapján egyre csak növekedett és kiteljesedett. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki még esetleg nem találkozott vele.

Olvass tovább!