A komment.hu oldalon találtam
ezt az érdekes blogbejegyzést, amelyet szerintem érdemes minden nyelvtanulással foglalkozónak elolvasnia.
Én támogatom, hogy nyelvvizsga kelljen a diplomához és ez nem azért van, mert már túl vagyok rajta és így már nem vagyok érintett, hanem mert tényleg hasznosnak gondolom, ha legalább az ország értelmisége legalább egy idegen nyelven beszél. Itthon a többség úgysem fog egy átlagosnál jobb, azaz folyékony szinten kommunikálni, mert az többnyire csak külföldön, éles bevetés közben sajátítható el igazán. Ám rémesen kellemetlen, amikor egy magyar csoport elmegy külföldre és annyit nem tud senki sem kinyögni, hogy megkérdezze valamelyik világnyelven, hogy mi mennyibe kerül vagy merre kell továbbmenni.
A legtöbb főiskolás vagy egyetemista pedig már a gimnázium idején megszerzi a nyelvvizsgáját, de ha nem, akkor is van rá három-négy-öt éve. Annyi idő alatt el kell tudni sajátítani egy nyelvet olyan szinten, hogy a manapság egyre több fajta nyelvvizsga típus valamelyikén megfeleljen az illető. Egyébként is vannak olyan tingli-tangli szakok, ahol bőven befér a kredites órák mellé, hogy nyelvórákra járjon. Azt viszont sosem értettem, hogy ha valaki leállamvizsgázott, akkor utána mire vár? Egy év alatt azért a semmiből kiindulva is meg kellene tudni tanulni egy nyelvet, mivel nincs más dolga. Így is van olyan ismerősöm, aki inkább feketén órákat adni diploma nélkül három éve, de nem bír összehozni egy középfokút.
Jobb lenne, ha a nyelvtanulást sokkal komolyabban vennék már az iskolákban is. Visszagondolva a gimis oktatásra, a mi osztályunk nagyon jó ütemben haladt a Headway sorozattal. Mégis kicsit hiányoltam, hogy életszerűbb példákon át tanították volna a nyelvet, amibe a diákokat is jobban bevonják és felkeltik az érdeklődésüket. A tankönyvekben persze többnyire ilyenek voltak, de valahogy úgy érzem, hogy még jobb is lehetett volna, mert azok mesterkéltnek és távolinak tűntek. Nyilván kezdő csoportba nem lehet bedobni kapásból feliratos filmet és erre nem is lenne lehetőség 45 percben, de esetleg nem lett volna rossz diákok által választott dalszövegeket, újságcikkeket vagy netes tartalmakat bevonni a tanmenetbe. Volt pár osztálytársam, akik ugyanis egy szenvedésnek fogták fel az egészet és egyszerűen nem tudták elengedni magukat. Mármint abban az értelemben, hogy a nyelvtanulás szép és hasznos. A tanárnőnk pedig tényleg az egyik legjobb volt, akit ismerek. Egyszerre követelt, de ugyanakkor családiasabb és viccesebb légkört tudott teremteni, mint más órákon. Lehet persze most az idő múlásával szépülnek meg a régi emlékek.
Ám én már 11 évvel ezelőtt érettségiztem 1998-ban és akkor azért nem volt ennyi lehetősége a diákoknak, mint ma. Akkor még nem volt elérhető az internet. Ha egy diák lelkes és szorgalmas, akkor simán talál magának őt érdeklő témájú fordítandó cikket, filmet, sorozatot vagy zenét, tehát közvetlenül tud idegennyelvű anyagokhoz hozzájutni. Nekünk nem volt ilyen lehetőségünk és még a nyelvvizsgát a közismerten nehéz Rigó utca javította. Az írásbeli angolom nekem is harmadjára sikerült, amire nem vagyok túl büszke. Elsőnek próbáltam intellektuálisan gondolatokat közölni, aztán a későbbi próbálkozásoknál már olyan primitív tőmondatokat írtam, hogy ne tudjanak semmibe se belekötni. Így nagy nehezen átvertem a lécet. Ami felettébb bosszantó, hogy a kinyomtatott nyelvvizsga bizonyítványomba a sikertelen írásbelim eredményét is beletették, így akárhányszor a szóbelit fénymásolom, örök emlékként ott maradt az akkor elért pontszámom. Aki ezt nyomdába küldte, az ilyenre miért nem tudott gondolni? Úgyhogy én is eléggé vért izzadtam, mire megcsináltam, de a mai körülmények között biztos vagyok benne, hogy sokkal könnyebben ment volna, mint a technika ilyen szintű előretörése előtt.
Egy közismert szlovák közmondással zárnám ezt a kis gondolatmenetet:
"Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy."
